ponty értékelése


>!
ponty
Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem Agglegény-elbeszélések

Dejszen szerettem ezt én! Nem is akaródzik kötekedni olyanokon, hogy ezek az urak nem igazán arról meséltek, hogy miért nem házasodtak, hanem arról, hogy mikor jártak hozzá a legközelebb. Mert persze gondoltam eleinte, az egyik indokra majd csak rábökhetek közben, hogy a lesz az igazi, s kiválaszthatom, megtarthatom magamnak. De a fontos inkább, hogy az agglegényeink teljes mértékben megkülönböztethetők voltak egymástól, és a tizenhárom sztorinak, valóban tizenhárom különböző főszereplője volt. Illetve hát huszonhat természetesen. És egytől egyig úgy viselkedtek, ahogy az életben is tesszük fiúk, férfiak, és ti, lányok, asszonyok.
Remek az alapötlet, és bár az első egy-kettő kaland még kicsit egyszerűbb, kezdetlegesebb volt, a többsége azért jól lett kivitelezve. A befejezés pedig kifejezetten ügyes.
Ebből az utolsó elbeszélésből akár egy regényt is szívesen elolvastam volna. A romantikus irodalom némely klasszikus darabjánál nagyságrendekkel jobb lett volna, ebben biztos vagyok.
Nagy igazságokat ugyan nem közöl Gárdonyi a témakörben, csak olyat sugall esetleg, amit jóérzésű, intelligens emberek amúgy is tudhatnak már. Szórakoztató olvasmánynak viszont nagyszerű.
Isten látja lelkem! Mit tegyek? Hát romantika is lakozik benn.

Még csak annyit, hogy a napokban, mikor még javában ezt a könyvet olvastam, sógorom nagymamája, kit régen láttam már, nem is olyan váratlanul feltette az ilyenkor szokásos, klasszikus kérdést, hogy hát te nem akarsz megnősülni? Gondoltam helyben vagyunk, majd azt feleltem egy szelíd mosollyal, hogy hát nem tervezem (ami az adott pillanatban teljesen igaz is volt). Már épp vártam volna a további noszogatást, ostromot, de a legnagyobb elképedésemre csak annyit mondott félig nem is nekem, hanem csak maga elé, hogy ejj, de okosan teszed! Édes volt, nagyon. :)

3 hozzászólás

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem

Karácsony estéjén tizenkét agglegény-barát találkozik egymással, valamennyien a családias ünnep száműzöttjei, nincs hová menniük, egyedül nem akarnak maradni, s ezért együtt vacsoráznak. Utána pedig, hogy eltöltsék az időt, külön-külön mindegyik elmeséli: miért nem nősült meg. A cím szerint valamennyi elbeszélésnek ezt kellene bizonyítani, hogy nősülni nem érdemes, a „hosszúhajú veszedelem”, a nő nem érdemli meg a férfinem figyelmét és fáradozását. Az efféle oktalan általánosítás azonban nem lehetett kedvére az írónak, s ezért nem is törekedett rá. Vannak nők, akik nem érdemlik meg a fenntartás nélküli szeretetet – ez a legtöbb, amit kiolvashatunk az elbeszélések némelyikéből, ki azért, mert zsarnoki módon féltékeny, a másik önző, s ezt látszólagos önzetlenséggel, vagy konok hazugsággal palástolja. A könyvet azonban az teszi igazán kedvessé és feledhetetlenné, hogy a társaság fele minden célzatos él mellőzésével a szépséges első szerelem emlékét idézi fel. Szépséges és fájdalmas emlékek, hiszen a szerelmeseknek nem rajtuk álló okok miatt kellett elszakadni egymástól. A Hosszúhajú veszedelem egységes keretbe fűzött elbeszéléseiből tehát minden emberhez szólóan a nosztalgia, az évtizedeken át elfojtva parázsló fájdalom remegése, az emlékezés és újraélés sajgó gyönyörűsége a költészet és a szerelem örök szépsége sugárzik.