regulat értékelése


>!
regulat
Josef Kutik: Ballada a fekete aszfaltról

A mínusz fél csillag annak szól, hogy csak bele kellett tenni a végére a szocialista népnevelést… már, nem azt, hogy a bűn nem vezet sehova, hanem, hogy mivel tartozik a dolgozó a társadalomnak.
Nekem eddig ebben a műfajban [értsd: hogyan műkszik a galeri] Csörsz könyve volt az etalon. De ez tényleg jól sikerült, mintha Kutík a valós életből merített volna. Ezt mondjuk csak ő tudja.
Meg persze benne van a szokásos maszlag a hátrányos helyzetű fiatalok útjáról a lejtőn… viszont a bandatagok jelleme, motivációjának a bemutatása igen jól sikerült, mint ahogy Honza tépelődése is. Az út a vallomásig… Ráadásul ugyanúgy meglepődtem, mint Honza, azaz a Kancsal Tehén, amikor kiderült, hogy miért is vitték be.

>!
Móra, Budapest, 1979
330 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631114678 · Fordította: Körtvélyessy Klára

Josef Kutik: Ballada a fekete aszfaltról

Josef Kutik: Ballada a fekete aszfaltról

Kancsal Tehén, Balfék, Lexikon, Gésa, Füles és a többiek egy prágai galeri tagjaiként lődörögnek a fekete aszfalton. Hogyan verődött össze a díszes társaság, mi tartotta együtt őket, és végül miért fordultak egymás ellen? Minderre fény derül egy rendőrségi kihallgatás folyamán, ahol a galeriről elsőként saját tagjai mondanak ítéletet.

Hirdetés