jezsek P értékelése


>!
jezsek P
G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják

Bitang jó, irtóra elit a szöveg, egyáltalán csak vigyorogni meg vörösödni lehet az egész történettől, de úgy, hogy frankón fáj bele a szíved, hogy neked is pont ugyanilyen vacak meg rohadt volt, pedig tudd meg: „Az élet nem vacak. Az enyém sem! Csak nem kell hülyének lenni állandóan, mint ahogy én csináltam!”


G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják

G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják

„Amikor te lettél a mi mamánk, akkor én még kis hülye voltam, és nem tudtam, hogy engem nem fogsz szeretni. Csak aztán mindig jobban megnőttem, és mindig jobban rájöttem.” Ilyet persze hangosan soha nem mondana a nevelőanyjának Judit, de éjszaka a kórházban, ahol az ember úgysem tud aludni, sok minden kimondható, vagy legalábbis végiggondolható. Juditnak most bőven van ideje a magányos párbeszédre, hiszen jó darabig nem rohanhat úszni, dzsúdózni, huzakodni ikertestvérével, a lüke Ágival, hiszen feküdnie kell. Mivel ledobta a hátáról egy Juci nevű ló. Csak hanyatt fekszik, kispárnával a harmadik csigolyája alatt, és gondolkodik. Végigondol mindent, az egész „csodálatosan vacak” életét. Az első gimnazista pályafutását. Még a hülye Botondot is.

Hirdetés