Morgue_Ann értékelése


>!
Morgue_Ann
Kishonthy Edina: Piros hó / Amatőrök

Ahhoz képest, hogy a szerző „tiniként” írta a könyvet, nagyon jó stílusban, olvashatóan és nem szájbarágósan ír. Cselekmény nincs sok ugyan, de a könyv visszaadta a késő ’80-as, kora ’90-es évek hangulatát, életérzését. Már akkor el akartam olvasni, amikor megjelent, de a korlátozott példányszám miatt nem sikerült megszerezni; most, 20 évvel később jó volt nosztalgiázni.


Kishonthy Edina: Piros hó / Amatőrök

Kishonthy Edina: Piros hó / Amatőrök

Szinte már kegyetlenül merev törvények és szabályok léteznek a kamasztársadalmon belül is – holott az ember azt gondolná, hogy kötetlen és laza normák uralkodnak. Kívülről talán tényleg ez is a látszat, de már benne élni. És én átélem! – döbbent rá örömmel Ági, és egyszerre úgy érezte, hogy egy nagyon fontos esemény részese. Sokakban nem tudatosul, csak élik ezt a nekik szokványosnak tűnő kamasz – életet. És nem is tudják, milyen kincs ez. Még nem érzik, micsoda kiváltságos és felemelő érzés végigmenni az iskolában, ahol mindenki ismerős, barát; körbeszaladni a téren, a belvárosban, beszélgetni, szóba állni bárkivel, aki korosztálybeli; csak úgy betérni egy presszóba, heccelni az eladót; hangosan énekelni és táncolni az utcán, mikor minden tiszta a napsütéstől; bulikra, összejöveteleken megismerni különféle érdekes személyiségeket, akiknek ők is érdekesek; telefonbetyárkodni a fülkében, és érezni az összetartozást minden velük egykorúval… Lehet, hogy soha nem is jönnek rá. Pedig ezt érezni, élvezni kell!

Hirdetés