Leonidas értékelése


>!
Leonidas
Isaac Asimov: Az Alapítvány előtt

Igazából nem mondhatnám, hogy nagy kedvencem lenne Asimov,mégis eddig minden regénye tetszett. Nagyszerűen kidolgozott történetei, rendszeresen érdekes világokon játszódnak. Trantor talán legérdekesebb volt mind közül, hiszen alapjaiban különböző, rendkívül sokszínű társadalmak lakják. A két főszereplő Seldon és Dors kalandos utazása során, sorban megismerkedünk pár Trantoron lakó népcsoport életmódjával, szokásaival.
Eleinte nem igazán tudott lekötni, de fokozatosan egyre izgalmasabb lett. Mégis elejétől fogva valamit hiányoltam, de képtelen voltam rájönni, hogy mi is hiányzik a történetből. Majd körülbelül 150 oldal után végre rájöttem. Hol vannak a robotok?? Egy robot nem sok, de annyi sem szerepelt a regény elején. Innentől kezdve lett igazán izgalmas, mivel kíváncsi lettem, hová tűnhettek. A választ a rejtélyre igazán meglepőnek, és egyben nagyszerűnek találtam. Asimov mindig meglep agyafúrt történetvezetésével, hiszen a magyarázat szó szerint ott van a szemünk előtt. Most sem volt másképp.
Kezdem egyre jobban megkedvelni Asimov írásait. Ha sorozat további regényei is ilyen remek színvonalat képviselnek, akkor nagyon is elégedett leszek. :)

7 hozzászólás

Isaac Asimov: Az Alapítvány előtt

Isaac Asimov: Az Alapítvány előtt

Az Alapítvány sorozat időben legelső, bevezető darabja csupán 1988 után kerülhetett az olvasó kezébe. A történet 2020-ban játszódik, I. Cleon császár uralkodása alatt a Trantoron, a Galaktikus Birodalom óriási kupolafővárosában. A hihetetlenül magas színvonalon megszervezett társadalom gigantikus méretű gépezetében a legkisebb fennakadás is a Birodalom bukását okozhatja. Ha a császár ismerné a jövőt, megmenthetné az összeomlás veszélyétől, s saját hatalmát is megszilárdíthatná. Ehhez meg kellene nyernie Hari Seldon bizalmát, aki éppen a pszichohistória elméletén dolgozik. Az Alapítvány regények leendő, legendás hírű Mestere menekülni igyekszik a császári pártfogás alól, mert nem mindegy, hogy elméletét, milyen érdekek szolgálatába állítják. Az izgalmas, fordulatos regényből megtudhatjuk, milyen események előzték meg az Alapítvány létrehozását.

Hirdetés