Röfipingvin MP értékelése


>!
Röfipingvin MP
Jodi Picoult: Házirend

Baromi vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban.
Egyrészt igyekeztem úgy olvasni, ahogy egy átlag olvasó teszi, és nem úgy, ahogy egy gyógypedagógus (anya még nem vagyok, így ez a szemszög kimarad). Másrészt pedig igyekeztem a könyv történetét, a cselekményt figyelni és nem a karakterekben elmélyülni – persze azt is kell, csak ne menjen egyik a másik rovására.
Hát azt nem mondanám, hogy minden igyekezetem hiábavaló volt, de tény, hogy néha nagyon fegyelmeznem kellett magam.
A történetválasztást szerintem nem kell magyarázni, hisz ez egy tipikus Picoult vonás: olyasmihez nyúl, amihez nem sokan, és megpróbál írni belőle, köré egy emészthető és élvezhető regényt. Elmondhatjuk szerintem, hogy itt sikerült.
Természetesen egy egy adott témához azért kutatásokat kell végezni. És azt mondhatom, hogy még erre sem lehet panasz.
Autizmus. Nem könnyű téma, sem írni róla, sem beszélni, pláne nem egy autista (helyezkedjen el bárhol is a spektrumon) gyermeket felnevelni.
Nincs két egyforma autista. Az átlag halandó – senkit nem akarok evvel megbántani, félre értés ne essék, de talán mindig inkább ez, mint a tipikus fejlődésmenetű, vagy a neurotipikus jelzők :D – körülbelül annyit tud az autizmusról, hogy nem vesznek fel szemkontaktust, szeretnek pörgetni, kényszereik vannak, pl sorba rendeznek dolgokat etc. Vagy a másik, hogy látták az Esőember c. filmet, és autista az, aki betéve tud dolgokat, egyetlen szempillantással megszámlál apró tárgyakat, és kiválóan tudja számolni a lapokat a kaszinóban. Van is igazságuk és nincs is. Van, mert ezek a tulajdonságok, viselkedésminták meglehetnek egy autistánál, és nincs, mert hiányozhatnak is.
Picoultnak alkotnia kellett egy autista fiút, és megalkotta a magasan funkcionáló, Aspergeres (aspi) Jacobot. Egész ügyesen összerakta a karaktert, stimmelnek a meglévő viselkedésmintázatok, minden megfelel az autisztikus triásznak etc. Az egyetlen, ami engem „elszomorított”, hogy nyomon lehetett követni a forrásokat, közülük is leginkább Temple Grandin életrajzából vett mozzanatokat.
A másik, amivel vigyázni kell, hogy vajon mitől lesz valaki autista, mi áll, vagy állhat a hátterében. Picoult eme könyve angol nyelven 2010-ben látott napvilágot. Az autizmus kutatása folyamatos, és nincs egyértelmű bizonyíték a keletkezésére. Sokan hisznek abban, hogy az oltások tehetőek felelőssé abban, hogy gyermekük autista lett. Ebben lehet igazság, meg nem. Hisz hosszú éveken át, sok-sok gyerek kapta azokat a higany alapú oltásokat, még sem lett mindből autista. Számos kutatás folyik a genetikai háttér feltérképezésére, az öröklődés kérdésére, a traumák hatására… Szóval nem feltétlenül szerencsés pusztán az oltásokra apellálni – persze amerikai szülő, aki ebben hisz lehet egész reális is.

13 hozzászólás

Jodi Picoult: Házirend

Jodi Picoult: Házirend

Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.
Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással…
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?

Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.

A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?

Hirdetés