Stone értékelése


>!
Stone
Paolo Santarcangeli: A labirintusok könyve

Labirintus az emberi agy is, legalábbis az én képzeletemben mindig így él e szervünk. Nem tudom mióta vonz, talán kölyökkorom óta, mert bemenni egy igazi labirintusba nagyon veszélyes és mindig is szerettem a veszélyes dolgokat. Életben tartanak. A könyvet említik a House of leavesben is kb a 100 oldal körül, aminek egész megörültem, mert akkor már elkezdtem olvasni ezt is.
Nekem az első fele jobban tetszik, mert ebben tér ki a görög mondavilágra jobban, ebben merülünk el inkább a jelentési formuláiban a labirintusnak. A második fele inkább már egy felsorolás, hogyan használja a művészet különböző ágazata a labirintus jelképét, vagy éppen magát a labirintus megjelenését. Sokszor előfordult, hogy belekezdett valamibe, és befejezte azzal, hogy ezt itt nem magyarázza bővebben, vagy nem fejti ki, vagy ez és ez ebben a könyvben található. Nos én, mint nem tudós ember örültem volna neki, ha legalább röviden leírja, azt, ami ott található, így is úgy is több oldalnyi a bibliográfia, ez már tökmindegy lett volna.
Amin nálam elindultak a hangyák az a közös örökletesség. Mi van még a génjeinkbe belekódolva. Mi az ösztönös, mi az amit lefojtanak más struktúrák, mert az evolúció azt mondja, hogy az nekünk nem kell, de ott van. Mielőtt valaki ezért olvasná el a könyvet, ebből semmi nincs benn, ez csak az én hangyavonulatom. Csak úgy megemlítem, azért, mert lényegében ez is az a könyv, amit én biztosan, de talán más is, és főleg az elején, úgy olvas, h három oldal után elkezd máshova gondolkodni és eljut a kozmoszon keresztül a sejtmagot alkotó enzimekig. Szóval mindenképpen élveztem az olvasását. De sajnálom, hogy nem ment bele jobban. Jó persze, ez egy összefoglaló tanulmány. Deakkorisna.


Paolo Santarcangeli: A labirintusok könyve

Paolo Santarcangeli: A labirintusok könyve

"Ezt a tanulmányt – írja bevezetőjében a szerző, Paolo Santarcangeli író, költő és irodalomtudós, aki úgy is, mint Petőfi, Ady és Babits verseinek olaszra fordítója, haláláig fiumei magyarnak vallotta magát – szinte csak játékból kezdtem el, szórakoztató kitérőnek tartottam más jellegű kutatás közben. De ahogyan fokozatosan elmélyültem a problémában, és ahogyan halmozódott az összegyűjtött anyag, úgy vált munkám egyre komolyabbá és szenvedélyesebbé. Hamarosan kiderült ugyanis: ha a kutató elszánta magát és el akar mélyülni e kérdés minden lehetséges vonatkozásában, egy személyben etnológusnak, régésznek és vallástörténésznek kell lennie, aki egyúttal jártas az őstörténeti tanulmányokban, sőt az európai szokások történetének gazdag változatosságában is; egyaránt otthonosnak kell lennie a mélylélektanban és a gyakorlati lélektanban, az építészetben és a kertészetben, valamint sok más dologban.
Mindenekfelett azonban költőnek kell lennie. […] Hadd tegyem hozzá, hogy a hosszas elidőzés a labirintusokban nagyszerű kalandnak bizonyult. Remélem, annak találja majd az olvasó is."

Híres és sokat hivatkozott mű A labirintusok könyve, mely azonban eredetileg talán mégis „rosszkor”: a forradalmian egyszerű megoldások illúziójának idején, a 60-as évek végén jelent meg. Annál hasznosabb hát újraolvasni ma ezt a könyvet – állapítja meg a csaknem két évtizeddel későbbi újrakiadás előszavában a tudós jóbarát, Umberto Eco –, „…amely ennek az ősi ideának történelmi és mitikus mélységeibe kalauzol bennünket. Az itt következő oldalakon, a sziklarajzok és a székesegyházak padlómozaikjai, az alkímiai emblémák és fantasztikus pecsétfigurák között olyasvalaminek az örökké egyforma és örökké változó mintájára ismerhetünk rá, amiben a kezdetektől fogva élünk, s ami így a maga fogalmait is rákényszeríti a gondolkodásunkra.”