Almost_Zed értékelése


>!
Almost_Zed
Dallos Sándor: A nap szerelmese

A szegedi Munkácsy-kiállítás júniusi megtekintése után határoztam el, hogy előrehozom a várólistámon már régóta rajta lévő „regényes életrajzok” olvasását.
Nem gondoltam, hogy az első könyvben ennyire hangsúlyos lesz Munkácsy szerelmi élete, de nem volt ezzel semmi gond. Egy szenvedélyes férfi volt, nemcsak a nőkkel, hanem igazi nagy szerelme, a festészet alkotói útján is.
A regény nem véletlenül nagy siker immár több, mint ötven éve. A világhírű zseni történetének a felét az élet írta, a többi, részletesen nem ismert szituációt pedig élvezetes, olvasóbarát formában egészítette ki Dallos. Laikusként az ilyen, fikciót a valósággal vegyítő könyveknél mindig furdal a kíváncsiság, vajon mennyi a valódi és hiteles cselekmény, párbeszéd benne?
Ez az első könyv 26 éves koráig követi „Miska” életét, az asztalosinas-évektől az első igazán elismert, majd később szélesebb körben is ismertté vált képei megszületéséig, mely az útkereső, festőtanonc-korszakot is lezárja.
Izgalmas volt, ahogy bepillanthattam a híressé vált képek megszületésének kulisszatitkaiba, tanúja lehettem a művész vajúdásának, nélkülözéseknek, kezdeti sikereknek, szerelmek és tüzes éjszakák izzó, majd kihűlő periódusainak, bécsi és németországi tartózkodásoknak. Olyan, általam eddig kevéssé ismert festőkről olvastam, mint Paál László (a közeli barát), vagy Szamossy Elek, Ligeti Antal, Than Mór.
Jöhet a folytatás!

2 hozzászólás

Dallos Sándor: A nap szerelmese

Dallos Sándor: A nap szerelmese

Munkácsy Mihály, a legnagyobb magyar festő regényes életrajzának első része ez a könyv. Nehéz fiatalsága, pályakezdő éveinek viszontagságai összegződnek e kötetben, bemutatva a századvégi magyar Alföld világát, a polgárosodó főváros forgatagát, a bécsi festőiskolát. Szinte népmesehősként indul el életútján a kis asztalosinas. Pályája töretlenül ível felfelé, mégis már ebben a kötetben felsejlenek a tragédiák, amelyek egész életútján ott sötétednek. Hite, energiája, a szépség utáni vágya, tehetsége azonban elpusztíthatatlan, a tragédiák is művészete kiteljesedésének eszközei.

Hirdetés