Marcus értékelése


>!
Marcus
Jorge Luis Borges: A homály dicsérete

Válogatás Jorge Luis Borges költeményeiből, 1923-tól egészen 1985-ig, azaz 62 év termése található a kötetben. Nem írnék külön-külön a versekről, néhány középszerű írástól eltekintve kitűnő művekről van szó, és aki szerette Borges egyéb műveit, ezeket is szeretni fogja. Kiemelném azokat az írásokat, amelyek inkább a prózához álltak közelebb, ezek hol esszébe, hol novellába hajlottak, de megformáltságuk mégiscsak költeménnyé tették őket – ezek számomra igazi élményt jelentettek.


Jorge Luis Borges: A homály dicsérete

Jorge Luis Borges: A homály dicsérete

„Nem ismerjük a világegyetem célját, de azt tudjuk, hogy a tiszta gondolkodás és az igazságos cselekedet segíti a céljait” – írta Borges egy versében, s bizonyára e célok között (ha voltak egyáltalán, mondhatjuk borgesi kételkedéssel) szerepelt ennek a különlegesen sokszínű és sokhangú költészetnek a megteremtése is. Borges hosszú pályája során a míves szonettől és a dallamos milongától a történelmi tárgyú balladán és filozófikus szabadversen át a novellába hajló versprózáig a költészet egész univerzumát bejárta. S nem kevésbé sokszínűek a témái sem. – A kötet Borges válogatott verseit tartalmazza.

Hirdetés