Nikkincs értékelése


>!
Nikkincs
Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek

Utállak Ammaniti! Megint kiütéssel győztél és én megint a padlón vagyok. Ahogy szőtted körém a történetet, ahogy beszippantott a kilátástalanság, az elkeseredettség, úgy menekültem volna Tőled és szereplőidtől, közben meg úgy vonzott minden karaktered és az események egymásba kapcsolódása, hogy nem tudtalak elhagyni. Te aztán tényleg tudsz írni!

4 hozzászólás

Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek

Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek

A Magammal viszlek hovatovább horrorisztikus elemektől sem visszariadva telíti izgalommal a párhuzamos szálakon futó történeteket, melyek középpontjában ezúttal is egy gyerek, a poros falujából elvágyódó, jobb életről álmodó, de „lúzerségével” küszködő tizenkét éves Pietro áll. A regény másik főszereplője egy öregedő „latin lover”, Graziano, aki épp véget vetne nemzetközi haknizenészi pályafutásának egy diszkópipi oldalán. De amiként Graziano sorsa is másként alakul (röhejes figurából lassan tragikus hősféleséggé válik), Pietro útja is elkerülhetetlenül visz a saját végzete felé. Mire pedig sorsuk – e két, egymástól amúgy oly végletesen különböző regényalak sorsa – keresztezi egymást, valamilyen értelemben a végzetük is közös lesz.
Minden mindennel összefügg, sugallja a regény rengeteg izgalmas mellékszállal át- meg átszőtt szerkezete, mely egyúttal, sajátos módon, az üzenetnek is része. El innen – mondja Ammaniti –, ki ebből a nyomorúságos világból, ahol minden mindennel összefügg. „Készülj – írja Pietro már tizennyolc évesen, a javítóintézetből kiskamasz kori szerelmének, Gloriának, és ez a könyv utolsó mondata –, mert ha Bolognában járok, érted megyek, és magammal viszlek.”

Hirdetés