spinakker értékelése


>!
spinakker
Niccolò Machiavelli: A fejedelem

Bár nagy a híre, vagyis hírhedtsége, nem hogy nem árt, hanem egyenesen szükséges tisztában lenni a történelmi háttérrel. Mert ez a kis írás nem biztos, hogy az, mint ami elsőnek látszik, vagyis uralkodóknak írt útmutatónak. Ezt nem lehet úgy olvasni, mint oly sok más klasszikust, amit vezetők vagy magukat fontosnak találó emberek olvasnak, mint pl. A háború művészetét.
Elsőre úgy tűnik, mint egy amorális, sőt, néhol cinikus politikatudományi értekezés, amelyben Machiavelli pl. olyanokat tanácsol, hogy ha erőszakot kell elkövetni (pl. az előző rezsim irányítóinak kivégzése), azt jobb korán, egyszerre elvégezni, mint elnyújtottan, sokáig kegyetlenkedni. Ez akkor azért volt újdonság, mert akkoriban az uralkodóknak csak (keresztény) idealizmuson alapuló erkölcsi tanításokat adtak (hogyan legyen „jó” az uralkodó, ahelyett, hogy hogyan tartsa egyben az uralmat), de Machiavelli erkölcsöt nélkülöző pragmatizmusa még most is sokakat sokkolhat (főleg, akik még nem próbálták reálisan szemlélni a világot). Elsőre cinikus emberszemléletével (az emberek alapvetően önzőek, rosszak, és megbízhatatlanok) azonban ellentmondásba kerül, az hogy tanácsai középpontjában rendre a nép áll: hogyan kell a nép haragját elkerülni, hogyan kell a népre építeni a hatalmat. Sőt, azt állítja, hogy minden uralkodó egyben elnyomó is.
Ekkor egy kis utánajárással kiderül, hogy Machiavelli a népuralmon alapuló köztársaság ötletét támogatta (mint ahogy azt minden(!) másik írásában hangsúlyozza), illetve, hogy A fejedelmet azután írta, hogy a Mediciek átvették az uralmat a korábbi firenzei köztársaság felett, Machiavellit pedig komolyan meghurcolták az említett köztársaságban vállalt szerepe miatt. Ezt megtudván azt gondolhatjuk, hogy egy machiavellista húzással ezt csak kiengesztelésképpen írta, és hogy újra hivatalba állhasson, immár a másik oldalon. Sőt mi több, Lorenzo de Medicit egyenesen régóta dédelgetett álma, Itália egyesítésének megvalósítására képzelte el.
Egy harmadik olvasat szintén lehetségessé válik, amikor jobban utánanézünk a történelemnek. Ugye Machiavelli egyrészt fanatikusan köztársaságpárti és itt is többször említi, hogy minden uralkodó elnyomásra törekszik, így pedig közvetetten Lorenzót is annak nevezi. Emellett pedig egy mintauralkodónak azt a Cezare Borgiát nevezi, aki hírhedten kegyetlen és rossz volt, Machiavelli pedig ugyanezt tartotta róla alig néhány évvel A fejedelem megírása előtt. És mivel Machiavellitől nem állt távol a szatíra műfaja, meglehet, hogy ez az írása is az: pl. Borgia példájából úgy űz gúnyt, hogy egy nyilvánvalóan rossz uralkodó tulajdonságait állít be jónak. Vagyis amikor mondja, hogy milyen gyakorlatok jók és hasznosak, valójában kacsint egyet, mert mindenki tudja, hogy azok mennyire erkölcstelenek és ártalmasak.
Így szerintem úgy kell elképzelni, hogy Machiavelli sértettségében és megaláztatásában fogta magát, és írt egy útmutatót az őt (és Firenzét) meghurcoltatónak, ami elsőre úgy tűnik, mintha azt mondaná: „tessék, ha már fölöttem rendelkezel, hadd adjam át tudásomat”, de valójában azt mondja, hogy „á, szóval erős uralkodónak érzed magad? Akkor lehetsz igazán „erős”, ha olyan kegyetlen és erkölcstelen zsarnokként viselkedsz, mint amilyenek az uralkodók általában, vagy mint amilyen te magad is vagy. A végén pedig a nép majd úgyis letaszít.”
(Ezzel ugyanakkor ellentmondásban áll az, hogy Machiavelli őszinte és elveinek megfelelő tanácsokat is ad: az uralkodó ne használjon zsoldosokat; jutalmazza azokat, akik valamiben kiválóak, pl. a kereskedőket. Az utolsó fejezet, Itália egyesítéséről szóló vágya pedig szintén nagyon őszintének tűnik, ami nem illik egy szatirikus műbe).

4 hozzászólás

Niccolò Machiavelli: A fejedelem

Niccolò Machiavelli: A fejedelem

Az itáliai politikus-zenész-komédiaíró-filozófus munkája immár csaknem fél évezrede méltán a politika művészetének megkerülhetetlen alapkönyve – királyok, kalandorok, politikusok tanulták-tanulják belőle a hatalom gyakorlásának művészetét.

Hirdetés