Népszerű értékelések

>!
Mrs_Curran_Lennart P
Beth Flynn: Kilenc perc

Sejtettem, hogy ezt a könyvet egyszuszra kell letudnom. Nagyon durva volt, főleg ahogy szépen leírta a különböző kínzásokat. Egy tizenötéves lánynak nyílván még keményebb lehetett átélni ilyesmit, még jó hogy kisegítette a jó öreg Stockholm-szindróma. Szerintem rendesen le lett zárva a történet, nem tudom, mit lehetne még hozzá tenni. Mondjuk én Moe-t jobban sajnáltam, mint Grizzt, még ha nem lőte volna le a poént az elején az írónő, akkor sem lehetett volna nagy hepiend a vége. A kategóriájában egy jól megírt történet, nem hasonlítanám össze egyébb romantikus művekkel. Egy kicsit erőssebb gyomrúaknak ajánlom.

4 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP
Juvan Sesztalov: Julianus rám talált

Mágikus, mitikus, bűvölős, népi, korszerű, gondolkodós, kántálós, táncolós, ősi, kortárs, révülős.

Költészet, ahogy én szeretem. :)

Juvan Sesztalov manysi (régebbi nevükön: vogul) költő életművének* javát válogatta ki a vékonyka, de annál tartalmasabb kötet számára Bede Anna. Ő volt a versek magyar fordítója. Nagyszerű munka mindkét oldalról. Illetve mindhárom, hogy ki ne felejtsem Schmidt Éva mélységekig lemenő utószavát se.

Van ebben nagyon erősen a népi alapokat idéző medveének – sőt, egész ünnepi misztériumdráma –, és van népi alapokra építkező modern szöveg; van költői próza, szabad vers és szabályos ritmusú, verssorokba tördelt szöveg; van a közösség nevében szóló varázsének, és van nagyon személyes vallomás, amely nem tud megszólalni másképp, csak a közösségi hagyomány nyelvén. Van ebben minden, még olyan is, ami nem tetszik. :D De az a csillagozáson nem változtat. :) Ez az ember piszok jól tudott verset írni, na. :)

Bartók zenéjéhez szokták hasonlítani Sesztalov költészetét. Én sajnos Bartókhoz nem értek, és a zenéje – bevallom – nem mindig rokonszenves nekem. Viszont Sesztalovot – így két kötet költői próza és vers végigolvasása után elmondhatom – nagyon is szeretem. :)

* Legalábbis a ’85 előtti életművének, mert akkor adták ki a kötetet. :)

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1985
138 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632116402 · Fordította: Bede Anna
>!
Zsófi_és_Bea P
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Csodálatos könyv volt, tele szeretettel, rejtéllyel, fantasztikus asszonyi sorsokkal, szerelemmel, finom mágiával átszőve, méhek, virágok és a természet simogat, miközben olvasod ezt a könyvet, és érzed, hogy a végén minden rendben lesz. A könyvben is, és a te lelkedben is.

Bővebben a blogon:https://konyvutca.blogspot.hu/2017/12/alice-hoffman-tiz…

>!
vikcs P
Erin Watt: Megtört herceg

"Szerencsére a második rész folytatódik ugyanott, ahol az előző abbamaradt, viszont itt most kapunk egy kis Reed szemszöget is, hogy tisztába tehessünk néhány dolgot. Aki olvasta az első részt, az tudja, mi volt a vége, és hogy mindenki sokkot kapott, valamint együttes erővel szerettük volna kifilézni Reed Royal fenekét. Most megkapja méltó büntetését és szenved egy kicsit, igyekszik visszaszerezni Ella bizalmát. Ella azonban nehezen bocsát meg, amit meg is értek, és teljesen együtt tudtam vele érezni. A bizalom törékeny dolog, és nagyon nehéz újjá építeni, ha egyszer leromboltuk.

Számomra továbbra is Ella a kedvenc karakterem, tetszik, hogy reális az egész, ahogy gondolkozik és cselekszik, hogy kiáll önmagáért és másokért, és hogy nem fél kinyitni a száját. Hogy hiába élt át sok mindent, őt nem vakítja el a pénz, hanem továbbra is jólelkű és gondoskodó.
A másik pedig szintén továbbra is Easton. A fiúk közül talán őt szeretem a legjobban, hiszen a maga kisfiús sármjával, a mocskos szájával és a hibáival úgy tökéletes, ahogy van. Alig várom az ő könyvét!

Talán ezt a részt egy leheletnyivel gyengébbnek éreztem az előző résznél, nem tudom miért, talán a sok dráma miatt, viszont úgy döntöttem, hogy emiatt nem vonok le az értékéből.

A befejezés szintén Nagyon durva függővég, körülbelül kitépi az ember a haját az utolsó szálig, mert nem hiszi el, hogy komolyan így fejezik be, és hogy most akkor mi a fene is van. Ezek után már csak reménykedni merek, hogy a harmadik részre sem kellesz sokáig várnunk. :)

Bővebben a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2017/12/erin-watt-meg…

>!
vicomte MP
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Van néha, hogy kimondottan nagy kihívást jelent az, ha egy viszonylag friss regénynek sokadik értékelője vagyok, mert úgy igazán össze kell szednem magam, hogy valami eredetit tudjak összehozni a könyv értékelése gyanánt.
Most különösen főhet a fejem, mert őszintén szólva semmi olyasmi nem jut az eszembe, amit mások már ne írtak volna le…
Nagyjából minden előttem szólót meg tudok érteni, azokat is, akiknek nagyon nem jött be a könyv. Nekem összességében tetszett, még ha a történettől magától nem dobtam egy hátast, de a szórakoztató és gördülékeny stílusa* abszolút kikapcsolt, és lássuk be, gyakran erre van elsősorban az embernek szüksége.
Ez regény senkit sem fog agyérgörcsöt okozó módon elkápráztatni a meglepő fordulataival: aki látta már a Fekete tulipánt spoiler vagy A púpost spoiler, nyugodtan ellazulva várhatja a nem túl meglepő csavarokat. Ugyanis De Castell számos régi, jól bevált (mondhatni elcsépelt?) kosztümös kalandfilmekből ismerős motívumot használ a cselekmény bonyolítása során, természetesen a kor igényeihez – és a saját kardvíváshoz fűződő olthatatlan szerelméhez** – igazítva.
Aki úgy gondolja, hogy ez alkalmasint egy inkább egy fiúknak szóló regényt eredményez, nem téved. Egy olyasfajta fantasy kalandregényről van szó, aminek én úgy 25 éve lettem volna az elsődleges célközönsége, de azért még most is élveztem.
Az író ugyanis szerintem teljesen tudatosan nem feszegeti a műfaj kereteit, kalandregényt akart ugyanis írni, némi boszorkánysággal, nem kevés udvari intrikával és sok-sok kardvívással, bajtársiassággal és egyéb férfias virtussal. Természetesen van benne egy tragikus sorsú, kissé megkeseredett, de a lelke mélyén még mindig mérhetetlenül idealista főszereplő, akivel tényleg nem nehéz azonosulni.
Ami igazán hiányzik ebből a regényből, az az eredeti világ. Mert amit most kaptunk az nem más, mint egy elnagyolt barokk-korabeli Itália, amit nyakon öntöttek némi franciás felvilágosult abszolutizmussal és egy kevés https://moly.hu/sorozatok/arnybiro sorozatból kölcsönzött vándorbírós motívummal.
Ha ezekből valami eredetibbet kotyvaszt össze az író – mondjuk, ha a mágia*** a történetben ennél sokkal intenzívebben jelenik meg, akkor nem csak egy szórakoztató, pár szabad délután alatt bedarálható sorozat kezdésről beszélhetnénk.

* Ebben persze elévülhetetlen érdeme lehet a Frankensteinnek, ami az irgalmatlanul romantikus szóvirágaival és szenvedélyesen totojázó főhősével igen fogékonnyá tett egy gördülékeny, és akciódús történet által nyújtott egyszerű örömök iránt.
** Azért némileg tudtam volna értékelni, ha a bajvívásokat kicsit kevésbé kimerítő részletességgel írja le. spoiler
*** Egyébként a mágia – főleg a szentek spoiler – tekintetében szerintem igenis hordoz még magában potenciált, még akkor is, ha ez sem teljesen eredeti ötlet…

>!
Törpillaa
Baráth Viktória: A főnök

❤ ❤ Imádom, imádom. ❤ ❤
Engem ez a könyv, már a legelején teljesen levett a lábamról. Csodálatos, romantikus, szenvedélyes, érzelmes, izgalmas, erotikus. Teljesen más, mint az írónő első könyve, és ez a könyv sokkal jobban a szívemhez nőtt.
❤ Ryan. ❤ Már az elején kegyetlen, de teljesen belezúgtam. Engem is levett a lábamról, ahogy Ana-t is. Nekem nagyon bejött ez a rosszfiús stílusa. :-D Ana karakterét is megkedveltem, szerethető volt, kedves, kicsit naiv, de az elejétől a végéig teljes átváltozáson megy keresztül, és ez nagyon jót tesz a személyiségének. :-)
@Baráth_Viktória csodás írónő, és egy csodás könyvet alkotott újra, nagyon jól megírt történt, teljesen más megvilágításban az Első tánchoz képest. :-) ❤ Remélem sok-sok ilyen jó könyvét, olvashatom majd a közeljövőben. Én alig várom. ❤

Hirdetés
>!
Nymeria96
Renée Ahdieh: The Crown & the Arrow

Nem tudom, hány csillagot adjak erre a 10 oldalas szösszenetre.
Jó volt olvasni, mert mindig is szerettem Khalid POW-ját, de rettenetesen rövid volt. Épp mire belerázódtam, már véget is ért.
Végigkövethettük Khalid és Shahrzad első találkozását, illetve megtudtuk, hogy miért ment be hozzá azon az éjszakán.

>!
Bla IP
John Wyndham: Szemünk fényei

Ez egy kitűnő, jövőbelátó írás volt 1957-ben, s ma is igen tartalmas, aktuális. Sci-finek ugyan csak annyiból lehet nevezni, hogy megjelenik a Földön egy idegen létforma, amely az evolúciós fejlődésbe beépülve fenyegeti az emberiséget, de ennél többet nem is tudunk meg róluk. Miután az emberiségen kívül értelmes létformát egyelőre nem ismerünk, a tudományos fantasztikum fő témája is az ember, ill. viselkedése, a különböző, előre nem látható helyzetekben. Az Ember, Gordon Zellaby gondolkodó-morfondírozó karaktere igazán telitalálat ebben a könyvben. Ugyanis a könyv megjelenése óta eltelt 60 év olyan helyzetet teremtett, amivel az európai ember most, az utóbbi években szembesül, s bizonyos párhuzamot érezhet az aranyszemű utódok, valamint a muszlim Európába vándorlók közt. Ne feledjük azonban el, hogy az európai ember kereszténysége, és az ázsiaiak, afrikaiak muszlim hite csak egy-egy egymástól különböző eszmevilág, s nem evolúciós különbség. Valamint azt sem, hogy Európában már eddig is számos muszlim vallású élt békében a más vallásúakkal, mert ez a normális, s csak ez lehet a jövő egyedül üdvözítő útja.
Kitűnő gondolatiságú, aktuális üzenetet hordozó regény, az angol író halála után is tükröt tart az európai emberek elé. Nagyon ajánlom!

>!
Naiva P
Mia Sheridan: Stinger – A Skorpió fullánkja

Mia Sheridan évek óta az egyik legkedvesebb írónő számomra. Nálam szinte kivétel nélkül minden könyve csodaszámba megy. Az elejétől fogva a végéig le tudnak kötni a történetei. Meglehet, hogy klisésen indulnak, de minden történetében tartogat valamilyen csavart, amitől sokkal összetettebbé válik.
Nem először olvastam, de ugyanúgy élveztem, mintha először olvastam volna. Nem volt rossz a fordítás, de még most sem értem, hogy lett „Buttercup-ból” „Tündérmókus”. Carson és Grace nagyon összeillő páros, de Carson-t egyenesen imádtam. (Továbbra is.) Még olvasva is legyűrte a liftfóbiámat. Érte akármelyik liftbe beszállnék.

2 hozzászólás
>!
sztinus
Scott Stambach: Ivan Iszajenko láthatatlan élete

Keserédes.
Szavakkal alig írható le mi ez a könyv. Őszinte, vicces, és borzalmas-könyörtelen. Èpp, mint Sz. Alekszijevics könyvei. Itt egy fiatal tollàból kapunk irgalmatlanul erős sorokat. Érzelmek, könyvolvasások, szerelem és a halàl egy nyomortanyán-avagy elfekvő kórhàzban.
Úgy kemény könyv, hogy folyamatosan le kellett raknom, ès egy másikat olvasnom mellette, hogy megmaradjak.
Úgy a kedvencem, hogy a felènèl döntöttem el, hogy megveszem.
Úgy döntöttem, hogy nèha újraolvasom majd, ha èppen azt gondolom vacak az èletem, vagy csak ha polcot csinàlok Ivan olvasmányaiból, és én is elolvasom mindet.
Csoda, de fekete csoda.

1 hozzászólás