Népszerű értékelések

+
>!
Kuszma MP
Gerlóczy Márton: Elvonókúra

Az Igazolt hiányzás-t nem szerettem – mit nem szerettem: izzó parázs volt az idegvégződéseimen. Idegesített (többek között) az, ahogy Gerlóczy érzésem szerint felosztotta környezetét két halmazra: 1.) emberekre, akik gáz dolgokat tesznek, de mivel ők a „MI”, ezért szeretjük őket, tehát amit tesznek, az nem is gáz, hanem vagányság 2.) emberekre, akik gáz dolgokat tesznek, de mivel ők az „ŐK”, ezért nem szeretjük őket, tehát amit tesznek, az simán gáz*. Mindezt csak azért mondtam el, mert a rossz után jobban esik a jó. És ez a könyv jó.

Gerlóczy elbeszélője barátja, a pincér társaságában indul hosszú thaiföldi nyaralásra (telelésre), azzal a nem titkolt céllal, hogy a pincér kiszabaduljon elviselhetetlen alkoholfüggőségéből. Merthogy ugye ha a pincér felpattan egy repülőre, és megtesz pár ezer kilométert, akkor a benne lévő másik pincér (az, aki iszik) biztos nem tudja követni, és a probléma meg van oldva. Ha ez a könyv amerikai filmvígjáték (vagy Herendi-mozi) lenne, akkor ez remek alkalmat nyújtana egy Másnaposok-remake-re, sok vicces hányós jelenettel, meg öntudatlan állapotban homlokra tetoválással, de szerencsére ez nem amerikai vígjáték, hanem valami más. Gerlóczy nagy bravúrja, hogy megtalálja az optimális nyelvet a témához: egy olyan repetitív szöveget alkot, aminek a ritmusát az ismétlődések adják meg. Merthogy – bármit mondjanak a közép-kelet európai mítoszok – az alkoholizmus nem kaland, hanem maga az ismétlődés: hosszú inaktív állapotokkal tarkított kínlódás, mocsár, ami magába szippantja a környezetét is, csupa olyan mantra, mint a „Holnaptól eskü nem iszom!”, meg a „Na, ez az egy csak nem fog megártani.” És az, hogy ezt huszonévesen még jó poénnak tartjuk, alkalmasint csak azért van, mert mi is be vagyunk rúgva.

Amit kíváncsian vártam, hogy bírja-e végig a szerző az iramot a saját maga által konstruált nyelvvel. Mert ugye van, hogy 200 oldal repetitív szöveg már-már zseniális, de 400 oldal ugyanebből a repetitivitásból az agyérgörcs határára sodorhatja a gyanútlan olvasót. Nos, Gerlóczynak sikerült ezt is elkerülnie. Végig fenntartotta az érdeklődésemet – ami azt illeti, a regény ritmusa valamiképpen lejuttatott buddhába: olyan érzésem volt, mintha magam is egy függőágyban hevernék a messzi-messzi tengerparton, és csak fotoszintetizálnék, mint valami csendes gaz. Kellemes.

Meg merem kockáztatni, hogy Gerlóczy ezzel a könyvvel a függőség irodalmának egyik megkerülhetetlen produktumát tette le az asztalra: tökéletesen érzékelteti, hogyan építi le az alkoholizmus az embert, és az ember kapcsolatait. Jó, hát elfogadom, történet nem nagyon van benne. De hát pont ez a függőség: történetnélküliség.

spoiler

* Ez a szemlélet nyomokban itt is felbukkant: elmegy a fehér ember Ázsiába, és gúnyolódik a többi fehér emberen, aki elment Ázsiába. Mindegy, elfért.

8 hozzászólás
+
>!
Naiva P
J. J. McAvoy: Ruthless People

Rázósan és döcögősen indult, mert eleinte nagyon szoknom kellett a történetet, a karaktereket, de még a könyv hangulatát is. Nem volt egyszerű. Aztán a közepe fele történt valami és úgy ítéltem, ez valami „borzasztóan”, betegesen izgalmas mob sztori.
Ahogy a cím is utal rá, ebben nem volt semmi rózsaszín. Hozzám hasonló viráglelkűeknek nem is ajánlanám. Az elejétől a végéig mozgalmas történet, minden egyes oldal tele drámai feszültséggel és lelki szorongással. Ebben a világban állandó szereplő a halál, a veszély, az erőszak és a gyilkosság.
Még most is ellentmondásosnak érzem, mert nem egyszerű gazember szereplőkben meglátni a jót. spoiler A pasinak voltak ugyan pozitív villanásai, de akkor is egy őrült pszichopata. A hősnő sem egy engedelmes, otthonülő „asszonyka”, hanem harcias és borult elméjű Lara Croft. Ő sokszor túmáccs’ volt. Szeretem az erős, független típusú női karaktereket, de Melody bőven túltett ezen. Az biztos, hogy nem volt hétköznapi a szereplők közötti kapcsolat. Olyan modern Bonnie & Clyde módon… Érdekel a folytatás.

3 hozzászólás
>!
Evelena 
J. L. Armentrout: Obsession – Függőség

A függőség garantált, ha egyszer belekezdesz az olvasásba. A sorozat szempontjából a legfontosabb: csak nézőpont kérdése.
Serenát és Huntert is megkedveltem. Luc néhány megszólalásával úgy meg tudott itt is nevettetni. Daemon csak egy kicsit tűnik fel, de úgy látszik, elég rá egy pillantás is, hogy olvadozhassunk tőle. Ha már olvadozásnál tartunk: Hunter úgy van leírva és többször, jó komótosan, hogy az olvasók teljes mértékben kikészüljenek! (Már láttam magam előtt, milyen dögös! Az írónő aztán tud valamit.) Az arumokat is meg lehet kedvelni, nem is akárhogy.
Nagyon szexi, nagyon izgalmas, és egy teljesen új szemszöget ad.
Lehetett volna a többi könyv is ilyen erotikusabb stílusban akár, nem? De. :DD

+
>!
Zsófi_és_Bea MP
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok

A könyvre a molyos figyeltjeink öt csillagos értékelései által figyeltem fel. Aztán elolvastam a fülszöveget, megláttam, hogy a történet a hetvenes évek elején játszódik (ami, ugye még majdnem a hatvanas évek), a még több öt csillagos értékelést, és mivel voltak már jó tapasztalataim aranypöttyös könyvekkel, ezért úgy döntöttem, vágjunk bele.

Nem igazán tudtam, hogy mivel lesz dolgom, de azt véletlenül sem gondoltam, hogy egy fantasztikus, évtizedeket átívelő „barátságregényt” tartok a kezemben. A könyv sok-sok évet felölel, imádtam ahogyan az írónő beleszőtte az aktuális évek divatját, zenéjét, hangulatát a történetbe.

A szerző a történet végére rendesen megdolgoztatta a könnycsatornáimat is, egyszerre volt gyönyörű és fájdalmas az utolsó oldalakat végigolvasni.
Ezek után kíváncsi leszek az írónő nemrég megjelent könyvére is.
Ez a könyv Anyának is biztosan tetszene, sőt szerintem még a kedvence is lenne!

Én is jó szívvel ajánlom bárkinek, akinek felkelti a fülszöveg az érdeklődését, szereti a női sorsokról szóló regényeket, s szeret egy jó történeten nevetni, sírni, vagy éppen sírva nevetni.
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.nl/2017/03/kristin-hannah-sze…

2 hozzászólás
+
>!
Szilvi00 P
J. L. Armentrout: Be with me – Légy mellettem

Végem van! Jace Winstead acélszürke, higanyszürke, sötétszürke, hamuszürke, ezüstszürke és az ég tudja hány féle szürke szeme teljesen levett a lábamról!
Szépen lassan, oldal-oldalra szerettem meg és zártam a szívembe.
Viszont be kell valljam, valahogy nem erre számítottam. A sorozat előző részei után voltak sejtéseim, milyen fajta történet vár rám. A romantikus, pikáns és „nem-nyúlhatok-a legjobb-haverom-húgához" részek nem is okoztak meglepetést, de közben olyan dolgokra derült fény és olyan fordulatok voltak benne, amiktől majd leesett az állam. Ezúttal is volt bőven drámázás, de komoly, elgondolkodtató és megható pillanatokban is bővelkedett.
Az írónőnek biztosan nagyon bejönnek az édesszájú pasik, mert ismét bevetette a sütivel csábítok módszert. Nem csodálkozom, elvégre Cam-nél is remekül bevált! :D
Kedveltem Teresát is, mert erős és talpraesett lány, a gondolkodása érettségre utalt. A hormonjai persze ezerrel tomboltak, nem egy – szinte erotikus – pillanatnak lehettem tanúja. Élveztem a Jase-szel vívott szócsatáit és sokszor mosolyogtam a gondolatait olvasva. Ilyen le sem tagadhatta volna, hogy ő is Hamilton.
Ha csak rövid ideig is, de borzasztóan jó volt viszontlátni Cam és Avery párosát is.
A kis visszaemlékezés a végén feltette az i-re a pontot.
Kedvenc lett!

5 hozzászólás
>!
Evelena 
Dodie Smith: Enyém a vár

A könyvből készült filmet sok-sok éve néztem meg először. Valahogy megmaradt bennem a film hangulata, el kellett olvasnom a könyvet is.
Cassandra stílusa megragadó, a romantikus hangulatot árasztó várban élő családjáról mesél. Annyira maian hangzik minden sora, hogy úgy hittem jóval később íródott a könyv és nem 1948-as.
A történések bár hétköznapiaknak tűnnek, mégis olyan izgalmas, hogy hogy alakul a szereplők sorsa. A szépségéről és bájáról ismeretes cserfes Rose-é, Cassandra testvéréé, aki ki akar szabadulni ebből a szegénységből és elhagyatottságból. Topaz-é, aki apjuk felesége, természet szeretetével és művészet iránti elkötelezettségével. Apjuk, aki holott sikeres író volt egykoron, mára nem találja a helyét. Stephen-é, aki mindent megtesz, ami erejéből telik (főként Cassandráért :) ). Cassandra pedig olyan érett, kedves, átérző, az egyszerű szavakon és a gesztusokon túllátva ismerteti velünk az egyre inkább elé táruló világot. Nagyszerű humorral és olvasmányos leírással.
Szerelem is társul mindehhez természetesen, mert miért is ne?
Annyira szívesen jártam én is a vár falai közt és a természetben Cassandrával. Hosszasan olvastam, mert nem akartam elbúcsúzni attól, ahova elkalauzolt a könyv. Varázslatos, igazi élmény olvasni.

Hirdetés
+
>!
agi89 P
Whitney G.: Naughty Boss

OMG!
Ha egy szóval kellene elmondani, hogy milyen is volt:
(…)
Nem lehet!!! Képtelenség.

Mert ez a száz pár oldal
imádni való,
poénos,
szexi,
blablabla…
*fangörl sikongatás, józan fogalmazási készség elveszítése, fehér zaj*

Imádlak Michael Leighton!
Szívesen. ♥️

+
>!
Sippancs P
Jay Crownover: Az utcák királya

Jay nagyon magasra tette a mércét Bax történetével, mondhatni tökéleteset alkotott, úgyhogy szurkoltam neki ezerrel, hogy sikerüljön újra a lehetetlen, vagy ha nem, legalább a közelében legyen. Hát, sajnos ez nem jött össze. Nem mondom, hogy olyan rossz lett volna, mert lekötött és szerettem olvasni, de ahogy Jay az Előhangban is írja, Race nagyon különbözik a tipikus „szelíd rosszfiú” hőstől, és nekem pont emiatt volt egy kicsit kevés és szürke. (Olyan ez, mint az igazi és mű mignon esete. Az előbbi omlós, csak úgy olvad a szádban, és alig bírsz vele betelni, míg az utóbbi gyenge utánzat, cukormázból és száraz piskótából.)
Booker és Nassir viszont nagyon felkeltette az érdeklődésem, remélem az írónő szán rájuk is egy-egy történetet.
Várom a folytatást!

4 hozzászólás
>!
Lénaanyukája
Jo Nesbø: Leopárd

Rájöttem, hogy két Harry Hole történetnél nem tudok többet elolvasni egyszerre, mert mérgezést kapok. Itt is volt egy csomó gyanúsított, na jó, nem annyi, mit a Hóemberben, de azért lehetett válogatni. Jó volt, de az előzőt nem übereli, és most egy kicsit hosszúnak is tűnt, nem tudom, mit kellett volna kihagyni belőle persze, semmit, de néhol kicsit elnyújtottnak találtam.
Viszont az imádtam, hogy nem spoilerezte el a Hóembert, ha valaki nem sorrendben olvasná a könyveket, egyszer sem írja le, hogy spoiler hívják, csak Hóemberként nevezi. De mondjuk az a rész annyira nem kellett volna bele, viszont akkor meg nem lett volna katarzis a végén, úgyhogy akkor mégis kellett. Bírom, amikor egy mondatban össze tudok vitatkozni saját magammal.
És volt benne egy nagyon finom szerelmi szál is, én drukkoltam nekik, de Harry szíve csak Rakelért dobog.
Azért volt egy-két dolog, ami lezáratlannak tűnt, azt hittem, majd valahogy beleszövi a cselekménybe, de nem. spoiler
Tehát a következő két részt egy kicsit jegelem, aztán majd egyhuzamban jól elolvasom azokat is.

25 hozzászólás
+
>!
zuna19 P
Susan Mallery: Született vadóc

Volt olyan jó, mint az első rész, sőt! Talán ez még szerethetőbb volt számomra.
Izzy karakterét már a legelejétől kedveltem, kíváncsi voltam, hogy fogom e szeretni az ő történetét, nem lesz e unalmas egy kicsit az egész? De nem.
Nick és Izzy tökéletes párost alkotnak.
Hihetetlenül ki van forrva a sorozat. Mindegyik rész izgalmas, kalandos, vicces és romantikus. Mindig eseménydús szálakat ismerhetünk meg részről részre.
Brillírozott az írónő, tökéletes kis olvasmányt alkotott ismét.
Isteni.
A befejező kötetre iszonyatosan kíváncsi vagyok már.
Nagyon örülök, hogy egymás után olvashatom őket. Így a jó megszakítások nélkül.