Népszerű értékelések

gesztenye63 MP>!
Jolsvai András: Nincsen számodra hely

Kétség nem fér hozzá, hogy köszönettel tartozom Josvai Andrásnak a Nincsen számodra helyért. Nem (csak) azért, mert számtalan irodalomtörténeti és tágabb értelemben, kultúrtörténeti adalékkal gazdagította a reformkorról meglévő hézagos ismereteimet. Nem (csak) azért, mert rávilágított Kölcsey, Kazinczy, Vörösmarty és más héroszok, egymáshoz, a hatalomhoz, a korabeli szalonok művészeti-politikai irányaihoz fűződő viszonyaira. Nem (csak) azért, mert kézen fogott és bevezetett a mindent átszövő intrikák és helyezkedések békeidőket sugalló, de már forradalmi hangulatot pöfékelő világába. Nem is érdekes mindez, hiszen vajmi kevéssé izgat, hogy ténylegesen mennyi a történeti hitelesség azokban a sztorikban, adomákban, városi legendákban, amikből a regény építkezik.
Hálám forrása pontosan abban a bizonytalan érzésben leledzik, hogy nem tudom meg, vajon valóban így történt-e. Igaz-e, hogy a Szózat kulcsmondatát annak a bizonyos különös élethelyzetnek köszönhetjük spoiler…? Valóban a pipafüst körül bonyolódó játékos verseny volt-e a Kisfaludy Társaság létrejöttének motorja…? Igaz-e, hogy a magyar Tudós Társaság létrejötte mögött csupán Széchenyi, minden haladó arisztokraták Srófja (vagy @pável-től lopva, a korszak Sorosa) nagyúri szeszélye, hazardírozó hajlama búvik meg csupán…?
Ez az ezernyi értékes és érdekes adalék, ismeretanyag szép és jó, tanultam belőlük és több lettem tőlük. Ámde, amiért igazából köszönettel tartozom a szerzőnek, az éppen az, hogy kibontotta ezeket az óriásokat a kanonizált történeti emlékezet gránitba vájt, kikezdhetetlennek vélt emlékművéből és a szó legszorosabb értelmében embert faragott belőlük. Hús-vér emberré tette őket, akik a fennkölt nemzeti ügy felé haladtukban minduntalan tudtak maguknak időt szakítani emberi hívságokra is. Betévedtek kültelki becsületvesztőkbe kisebb-nagyobb búfelejtésre, szakítottak maguknak a testi szerelem hamar elnyíló virágaiból, az arra szolgáló műintézményekben, és megküzdöttek a máról-holnapra élés, a fűnek-fának tartozás, művészemberre olyannyira jellemző mindennapjaival is.
…vagyis éltek, barátkoztak, terveket szőttek és szövetkeztek, aztán meg harcoltak a hatalommal és mindennel, ami szembe jött, vagy csak feltűnt a kanyarban. …de leginkább önmagukkal, gondolataikkal, érzéseikkel, nagyralátó terveikkel. Egyszóval, emberek voltak, egy legendás generáció, akik nélkül lányaink és fiaink ma nem érettségizhetnének úgy, ahogy, mi magunk sem azok lennénk akik.
Ha egyáltalán…

Pont az érintett meg tehát leginkább ebben az írásban, ami az ikonra, mint gyarló emberre utal. Vagy még inkább, ami a témából sugárzó, milliószor elcsépelt, hányásig unt nemzetieskedő, patetikus magasságokból a hétköznapok sáros-poros padlatára rántja az embert, aki kétszáz évvel ezelőtt valójában az örökkévalóságnak alkotott.
Ez a regény, a közvetlen, emberi hangvétele révén, talán valóban az a kategória, ami alkalmas lehetne arra, hogy a témáról tanuló ifjúság megismerje, befogadja és megszeresse a korszak irodalmát, mint a nemzet igazi kincsét. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Málnika P>!
Sarah Pinborough: Halott vagy

”Az embert gyakran azért aggasztja, vajon mit gondolnak róla mások, amit ő gondol saját magáról. Legyél nagyobb jóindulattal önmagad iránt… Senki nem tökéletes.”

Sarah Pinborough ezúttal két második feleség, Marcie és Keisha által a felső tízezer kaméleonokkal teli világába kalauzol el minket. Abba a világba, ahol csak a felszín csillogása, a pénz, a hatalom és a szex számít. A fiatal, dögös, fekete Keisha, a második Mrs. IV. William Radford érkezése látszólag megbolygatja a savannah-i bagázs életét, ám valójában mindenki múltja titkokkal terhes, jelene pedig főként a látszaton alapul, amely sokszor igencsak fojtogató. A szálak rejtélyes módon kapcsolódnak össze, amikor egy mérgezés miatt beindul a nyomozás, amely során az a nagy probléma adódik, hogy túl sok a gyanúsított, akik mindannyian releváns indítékkal rendelkezhettek. A történetvezetés kiváló, mindig újabb és újabb információk kerülnek felszínre, végig fenntartva az olvasó érdeklődését. Nem túlzás a Ne higgy a szemének! című korábbi regényéhez történő hasonlítás, a végén ugyanis hasonlóan a misztikum kapja a főszerepet, amely számomra ezúttal is túl sok volt, bár némiképp talán könnyebben befogadható, mint elődje esetén. Olvasmányos, csavaros, feszültséggel teli írás a gazdagok és a feltörni vágyók romlott életéről, egy jó adag mágiával fűszerezve.

Niitaa P>!
Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/08/carlos-ruiz-zaf…

"Carlos Ruiz Zafón sokak által szeretett író. Sok embert motivált, olvasásra és tanulásra egyaránt. A művei örökre tovább fogják vinni a belső tüzét és azt az elhivatottságot, ami jellemezte. Első regénye, A Köd Hercege kapcsán szeretett volna egy olyan történetet megalkotni, amit egyaránt élvezhet gyermek és felnőtt is. Nos, úgy vélem, ez sikerült. Ebben a könyvben mindenki megtalálhatja magának azt a motívumot, amit igazán kedvel. Az összecsengő szavak, a gyönyörű táj, a szerethető karakterek és a baljós előjelekkel tarkított sötét események kellemes összhangja jelenik meg a lapokon. Az elején megmelengeti az olvasó lelkét, majd lassanként egy kis kíváncsiságot csepegtet vele, ami egy izgalmas kalanddal és sok kétséggel párosulva egyedi képet alkot. Sok jeleneten mosolyogtam és még többször borzongtam meg. Jó érzékkel és kellő érzékenységgel megírt jelenetek sora alkotja a fő cselekményszálat.
Örülök, hogy végül a szerző úgy döntött, nem írja át a történetet, hanem az eredetileg megalkotott változatát adatja ki. Úgy érzem, ezáltal lehetőségem nyílt betekinteni a fiatal író lelkébe, ahol megszemlélhettem, milyen erősen fűti az alkotási vágy. A Köd Hercege egy csodás történet egy kisfiúról és életének egy nagy fordulópontjáról: mikor felnőtté kell válnia."

2 hozzászólás
pannik P>!
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Összetett, mély gondolatok, nehéz gondolatok több mint 400 oldalon.
Ezt a könyvet néhány évvel ezelőtt talán nem is értettem volna meg. Talán fel sem tudtam volna fogni amit olvasok. Meg kellett ehhez járni az élet néhány évét, nehézségeket, tragédiákat, hogy a sorokat felfogni lehessen.

A szereplők legmélyebb érzéseit, gondolatait olvashatjuk kendőzetlenül, melyek egymáshoz, a szerelemhez, az érzékiséghez, szexualitáshoz, hazához, hazaszeretethez, önmagukhoz és másokhoz való viszonyukat tárják elénk. Sokszor nyersen és nagyon őszintén.
Szerettem olvasni mindannyiukat (nem is annyira jó a szó, nem is szerettem, hanem inkább keserédesen de érdeklődéssel fogadtam a sorokat, mert nekem szólt, megérintett). Itt nincs habos-babos könnyedség, itt elviselhetetlen könnyűség van, meg valóság és őszinteség. Ok-okozat. Gyerekkori mélységek, meghatározó családi minták, gyerekkori és fiatalkori traumák, amik később levetkőzhetetlenül végig kísérnek, behatárolnak, megkötnek és fel nem oldozhatóak, vagy csak óriás erőfeszítés árán, minimálisan változtathatóak. Van aki előle, van aki elé vagy bele menekül a megoldhatatlanba.
Meg a körülmények is rátesznek egy jó nagy lapáttal; a politikai helyzet nehézsége, ami kiherél vagy kitaszít mindent és mindenkit megalkuvásra késztet vagy pont, hogy kiegyenesíti a gerincet (kinek-kinek a belső érzékenységi fokától függően).
A szerelmi és szexuális vonalak is roppant összetettek, ennyire lecsupaszított és mégis messzemenőkig irodalmi stílusban megírt emberi kapcsolatokat nem is igen olvastam még, ettől zseniális erőteljesen. Olvasás közben értettem meg valamelyest, vagy legalábbis kaptam egy lehetséges magyarázatot a megcsalás belső késztetésének okaira, több emberrel párhuzamosan való együttlét miértjeire. Ez roppan érdekfeszítő, mert Kundera tűélesen írja le a főhősei érzéseit és tetteik miértjeit, valamint azok sokrétűségét, amik számomra sok újat és elképzelhetetlen mutattak. Ha megvan a nyitottság arra, hogy elfogadja az olvasó a lehetetlent lehetségesnek, az eltérőt is egyfajta útnak, hogy másokban lejátszódó események mennyire különbözhetnek a bennük lejátszódóktól, akkor ez a könyv izgalmas olvasmány lesz.

Ez a könyv nem egy könnyed olvasmány, nagyon nem, lehetetlen néhány szóban összefoglalni, értékelni. Hosszasan is nehéz, mert a gondolatok kavarognak olvasás után, olyan sok mindent mond és érzetet, hogy azt egy könyvben lehetne kb. elmondani.
A lét elviselhetetlen könnyűsége mindannyiunk életében ott van, mindenki a maga szintjén éli, érzi ezt. A politikai vetület is aktuális ma is, ha nem is kívülről jövő kényszer okán és nem ilyen direktben mint a könyvben, de nagyon sok aktuális kérdés és áthallás van benne, ami itt van körülöttünk ma is.

5 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Nem volt rossz sorozat, de a Vének háborúja továbbra is a nambervan. Palotai intrikák sci-fi köntösben. Amikor már minden veszni látszik, jön a csattanó. A maximálisan mocskos szájú Kiva olyan, mint egy macska, folyamatosan talpra esik. Az uralkodó, II. Greyson pedig versenyt fut az idővel, hogy millókat megmentsen. Végülis elég izgalmas volt.

4 hozzászólás
Tarja_Kauppinen IMP>!
Takács Viktória: Pünkösdi mese

Mindenképpen jó és fontos könyv, keresni fogom a sorozat további köteteit is, mert ahogy a fülszöveg is írja, a hazai szokások, hagyományok megismertetése a gyermekekkel igen fontos feladat. Ez a mi kulturális örökségünk, olyan lelki, érzelmi, intellektuális kincsek ezek, amelyek nélkül szegényebbek lennénk, igen nagy szükség volt hát már egy hasonló szériára.
A kivitelezésre nézvést sem lehet okunk panaszra, a gyönyörű illusztrációk egyszerre idézik fel a múltat, és jelenítik meg napjainkat. A gyerekek számára valóban van egy különleges varázsa a népszokásoknak, a búcsúnak, a néptáncnak, de még a régen épült templomok illatának is. Remélem, a könyv eléri célját, és azokhoz a gyerekekhez is eljut, akiknek kevesebb lehetőségük van találkozni a hagyományokkal, mert a búcsúba járás vagy a többi valóban életre szóló élmények lehetnek.
Ahogy az előttem szólók is írták, helyenként talán picit száraz, az információk néha túl töményen jönnek, de ezzel együtt kíváncsian várom a folytatást, és szívből remélem, hogy minél többekhez eljut ez az értékes sorozat.

Hirdetés
adrienn_szucs>!
Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

Kellemes olvasmány volt. Az elején rögtön egy tűzeset szemtanúi lehetünk ,tehát olyan in medias res a kezdés, aztán mégis annyira mesélős lett a történet, hogy el is felejtettem a tüzet. Lassan, de biztosan ismerjük meg a szereplőket, ahol a tökéletesség látszata az egész kisváros szellemét áthatja.
Élveztem ,hogy a szereplők egyike sem egyértelműen a jó vagy a rossz oldalon áll, árnyaltak a karakterek és a történés is eszerint folydogál, aztán ez a végén félreértések sorozatára ad lehetőséget. Szerintem ez a történet erőssége. Nagyon életszerű volt ezzel a történet, a kis közösségben találkozhattunk gyerekre mindennél jobban vágyó házaspárokkal, gyerekét egyedül nevelő anyával, 4 gyerekes, gazdag családdal és megjelent a szegénységből kitörni képtelen ember figurája, a tinédzserkori abortusz, a viszonzatlan és viszonzott szerelem.
Külön élveztem a viszonylag hosszú, new york-i művészélet és a fotózás rejtelmeinek bemutatását.
A sorozatot még nem láttam, de meg tudom érteni ,miért lett belőle rögtön filmadaptáció; tökéletes anyag hozzá. Olvasmányos, a felszín alatt mégis komoly mondanivalóval bír.

Bla I>!
Stephen King (Richard Bachman): Az átkozott út

Egy kezdő King regény. Még csak egy próbálkozás, így kilóg a főművek sorából. Túlírt és nem horror. De el lehet rajta gondolkodni és a végén még izgalmas is. Kell ennél több? Csak a vájtfülűeknek. Azok olvassanak egy másik King regényt gyorsan! Én is így teszek!

reccs P>!
Leigh Bardugo: Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés

Az írónő felépített egy érdekes, egyedi világot, benne kidolgozott, hiteles karakterekkel. Azonban elérkezett a történet vége, ahol minden szálat el kell varrni, amit az írónő sikeresen meg is tett. Minden szereplő története elrendeződik, megtudjuk, kinek mit szánt a sors. Nagyon jó lezárást kapott a történet: egyszerre éljük meg a pusztulást és a felemelkedést, látjuk az elkerülhetetlen veszteségeket és az elnyert jutalmakat. Meglepő fordulatokkal zárja le a történetet, ami szintén az egyediségét erősíti.
Alina hatalmas fejlődésen ment keresztül az első kötet óta. Megérett a feladatára, a szerepére az események alakulásában. Mal is sokkal árnyaltabb, érdekesebb személyiség lett. Az Éjúr viszont talán ebben a részben szerepel a legkevesebbet.
Érdekes, élvezhető, kidolgozott az egész trilógia, bár talán mind közül ez a lezáró kötet lett a legizgalmasabb.

KöfférTzitzah P>!
Tabitha Suzuma: Forbidden – Kimondhatatlan

Tabitha Suzuma elérte, hogy minden oldalon megszakadjon a szívem, hol a mérhetetlen boldogságtól, hol a kínzó szomorúságtól.

Maya és Lochan elhanyagoló, alkoholista édesanyjuknak és a róluk tudomást sem vévő apjuknak hála legidősebbeként közösen nevelik fiatalabb testvéreiket. Nemcsak az iskolába járás, a tanulás, a jövő tervezgetése vagy a tartalmas kapcsolatok kialakítása nehéz számukra, de a szűkös anyagi keretek által engedett szükségletek kielégítése is bajos, mint például az elegendő élelmiszer beszerzése és a számlák fizetése. Gyakorlatilag ők ketten nevelnek fel három gyereket, szülő szerepbe helyeződve, és nincs más számukra, csak az egymás iránt érzett elképesztő mély szeretet, amelyet nagyon sokan ilyen mértékben nem tapasztalnak meg egyes családokban, és most nem a testvérszerelemre gondolok. Szinte a túlélési ösztönből kovácsolódik az az összetartozás, ami jellemző erre a kis csapatra, az az elfogadás és önfeladás, amit egymás iránt képesek tanúsítani. A normális, átlagos tini életnek még a szeletébe is alig van lehetősége ennek a két fiatalnak belekóstolni, és nagyon fájó belegondolni, hogy hányan lehetnek még ezzel így a világban. Az, hogy Maya és Lochan közt szerelem szövődik, a körülményeket figyelembe véve nem olyan meglepő, mert szinte csak egymáshoz képesek ennyire szorosan kötődni, és ahogy Maya meg is fogalmazza, természetes az, amit egymás iránt éreznek, nem is tudja elképzelni, hogyan lehetne másként. Ez persze még nem teszi helyessé vagy elfogadottá a kapcsolatukat, pusztán érthetővé. Újabb figyelmeztető arra, hogy mielőtt teljesen elítélnénk egy súlyosan megvetett devianciát, vessünk már egy pillantást arra is, hogyan és miből alakulhatott ki, mert nem feltétlenül valami agyi rendellenességről vagy elhajlásról van szó. Lehet, hogy egyszerűen csak a szeretetre való sóvárgásból fakad valami többség által megvetett dolog, ezért pedig senkit nem lehet elítélni, mert szeretetre mindenki éhezik, és ha csak egy út van, akkor bármi áron, de végigjárja azt az utat. Ez az emberi lét szépsége, és jelen esetben átka is. A két testvér nem bűnöző, nem gonosztevő, nem beteg, hanem egy keserédes szerelem áldozatai és kiváltságosai is egyben. Jöhet valaki egy rendes, átlagos családból, ahol majdnem mindent megkap és boldogság van, nem biztos, hogy egy ilyen érzelmi köteléket valaha is lehetősége lesz megtapasztalni, és a két főszereplő is megérdemli ezt a csodát, ami nekik – sokakkal együtt – a világot jelenti.

Már a könyv kezdetén elkezd gyűlni a feszültség a két testvér között, Suzuma pedig olyan természetességgel képes átadni a változásokat, amik végbemennek a két fiatalban, hogy az valami gyönyörű. Az írói stílusa egyszerűen profi (amihez természetesen egy tökéletes fordítás is szükséges), mesterien vezeti végig a történetet, folyamatosan sodorva az olvasót a végkifejlet felé, ami épp akkor érkezik el, amikor már azt hisszük, talán van remény a tetsvérpár számára, talán megvalósulhat az álmuk, és mindenki boldog lehet. Az élet azonban sajnos a legtöbb esetben nem így működik, és ahhoz, hogy ne egy habos-babos romantikus ábránd szülessen ebből a könyvből, Maya és Lochan sem tudja elkerülni kapcsolatuk szívfájdító következményeit. Nincs igazság, és van, hogy szeretteink boldogságáért a legkisebb rosszat kell választanunk.

Maya és Lochan szerelme összetörte a szívem, de szerencsére emellett képes volt megmutatni azt a csöppnyi boldogságot is, ami kijutott nekik, és amiért sokan azt mondják, megéri tűzbe menni érte, akkor is, ha borzasztó szenvedés az ára. Megmutatta, micsoda összetartozás alakulhat ki egy család tagjai között, mennyire erős tud lenni a testvéri szeretet (ismét nem a szerelem), és hogy a szeretet tényleg az egyik legnagyobb csoda a világon, amit meg kell becsülni.

Ez a könyv mindenkinek való, akkor is, ha irtózik a tabuktól, vagy mélyen megveti mindazt, amit általában az emberek megvetni szoktak, mert hihetetlen érzelmi töltettel és kegyetlen őszinteséggel mutatja meg, hogy miről vagyunk hajlamosak megfeledkezni: nem egy esetben a címkék mögött is emberek vannak érző szívvel, nem pedig lelketlen tárgyak vagy szörnyetegek. Hangot ad azoknak, akiket elnémítanak a paragrafusok és a bélyegek, azaz a társadalom nagy része.

2 hozzászólás