Népszerű értékelések

>!
Kuszma P
John Updike: Brazília

Vajh egy amerikai író, aki az amerikai társadalom nagy amerikai elemzője és amerikai kritikusa, miért dönt úgy, hogy nosza, ideje írni egy regényt Brazíliáról is? Egy hosszú dél-amerikai utazás visszfénye tükröződik eme vágyban? Esetleg az, hogy az érzelmek, amelyekkel dolgozni kíván, túl intenzívek ahhoz, hogy angolszász szereplőkkel játszassa el őket? Mit tudom én. Mindenesetre aligha akad Updike-regény, amiben többet spoiler spoiler spoiler spoiler, mint ebben.

Tristão, a nincstelen fekete tolvaj és rabló, a favela gyermeke odalép a strandon Isabelhez, a hófehér bőrű, kőgazdag és elkényeztetett szűzhöz – és innentől kezdve csak úgy díbolnak a hormonok. Fülledt Rómeó és Júlia történet két emberről, akik társadalmi helyzetükből fakadóan nem lehetnének egymáséi – de fityisz neked, társadalmi helyzet, mert juszt is egymáséi lesznek. És körbehordozzák szerelmüket egész Brazílián, miközben Candide-hoz mérhető válogatott groteszk szörnyűségeken mennek keresztül, kapcsolatuk minden lehetséges (és nem lehetséges) módon próbára tevődik, hogy aztán… de csitt. Updike igazi profiként építi fel a regényt a különböző ellentétekből: filozófia ütközik ösztönösséggel, trágárság a lírával, büszke szabadságvágy a legmocskosabb megaláztatással, az ember meg csak kapaszkodik a fotel karfájába a folyamatos karamboloztatásban. Igaz, a szerző mintha nem tudna ellenállni annak, hogy botcsinálta idegenvezetőként minden, de tényleg minden brazil egzotikumot belesűrítsen a szövegbe a Copacabanától a dzsungelekig, a São Paulo -i gyárosoktól az indián sámánokig mondjuk focizni nem fociznak benne, valóban, és hát a nyomorpornó is, amin áthajszolja főhőseit, már-már karikatúrába hajlik (pont mint a Candide esetében), de azért élvezetes, vérbő olvasmány. Azt pedig, hogy Updike megírt-e egy Brazília-regényt, vagy csak megkísérelt megírni egyet… hm, ezt őszintén nem tudom. Valahol a kettő határán mozog ez a könyv.

8 hozzászólás
>!
Kuszma P
Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor

Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor Az ÁVH vezetőjének élete

„Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” (Virág elvtárs)

Logikusan felépített, tisztességes monográfia a magyar történelem egyik fő-fő gonoszáról – biztosan lehet ennél jobbat, többet írni, de minek. Müller nagy kockázatot nem vállal, egyszerűen végigmegy Péter Gábor (született Eisenberger Benjámin) életén, kezdve a gyerekkoron, át a mozgalmi életen a csúcsra jutásig, majd a bukás* következik, végül pedig a mellőzött funkci öregkora. Mit lehet még erről mondani? Nagyon semmit.

(Engem az egészben az ragadott meg leginkább, amit @Draskovics_Edit értékelésében találóan a „bűn banalitásának” nevezett, az a Hannah Arendt által is megénekelt sajátosság, hogy akit a leggonoszabbnak hiszünk, az néha olyan szürke, mint egy hamuba sült kisegér. Péter legfőbb tulajdonsága látszólag az, hogy nincs tulajdonsága: jellegtelen, tanulatlan alak, aki az illegalitásban sem tűnik ki semmivel, nincsenek nagy mozgalmi hőstettei vagy pazar ötletei**, egyszerűen csak úgy van, és mindig jó helyen van. Az ember elgondolkodik: vajon a magyar kommunisták ennyire rosszul voltak eleresztve pártkatonákban, hogy kénytelenek voltak egy ilyen nyüzügét a politikai rendőrség élére rakni? Vagy pont előnynek számított, hogy valakinek a lojalitáson kívül nincs semmilyen néven nevezhető tulajdonsága***? Talán. Ki tudja. Az biztos, hogy Péter Gábor azon kivételes erőszakszervezet-vezetők egyike volt, akik túlélték még saját bukásukat is. Akik leváltották, még annyira sem tartottak tőle, hogy kivégezzék. Ezzel pedig meglehetősen egyedül van a totalitárius államok-beli kollégái, Berija, Jezsov és társaik között. Mintha olyan jelentéktelen lett volna, hogy felkötni sem érdemes.)

* Péter Gábort amúgy az antiszemita Sztálin-féle orvosper farvizén fogták perbe, és ebben azért van valami ironikus. (Legalábbis a per ezen az irányon indult meg, később, Sztálin halála után az eljárás – megint egy kis irónia! – a desztalinizáció jegyeit öltötte magára.) Egy vallását nem gyakorló zsidó identitásának maradékát is feladja, hogy beleolvadjon a kommunisták internacionalista közösségébe – abba a közösségbe, amely talán hite szerint (legalábbis a harmincas évek első felében) egyedül képviseli hitelesen az antifasizmust. És aztán ugyanez a kommunizmus egyszer csak cionizmussal, egy „világméretű zsidó összeesküvésben” való részvétellel vádolja meg.
** Az, ahogy Rajkot bemószerolta, talán tekinthető zseniális konspirációnak, de valószínűbb, hogy ott is csak Rákosi, vagy az orosz államvédelmis kollégák kottájából játszott.
*** Például legfőbb riválisa Tömpe András, egy polgárháborút megjárt, partizánmúlttal rendelkező „hős” kommunista volt az államrendőrség vezető posztjáért – aztán kettejük küzdelméből mégsem az jött ki győztesen, akit egyértelműen alkalmasabbnak éreznénk, hanem a „lassú víz partot mos” ember. Ki érti ezt… hacsak… hacsak nem írja felül egy autoriter államban a lojalitás a tehetséget.

5 hozzászólás
>!
Nymeria96
Sally Green: The Smoke Thieves

A Goodreads-en található negatív értékelések és alacsony átlag ellenére is úgy gondoltam, hogy nekem talán tetszhet a könyv, de hiába reménykedtem.
Valahol azt olvastam, hogy a The Smoke Thieves olyan, mint a Game of Thrones és a Six of Crows egyvelege, ezért rögtön felkeltette az érdeklődésemet, de valahol a történet negyedénél már tudtam, hogy ez nem az én könyvem lesz.
Rettenetesen untam, és többször is abba akartam hagyni, de mivel nem szeretek könyvet félbe hagyni, nagy nehezen ezen is átrágtam magam.
Az öt nézőpontkarakter közül nem igazán kedveltem meg senkit sem. Különösen zavart, hogy a szereplők vagy pozitívak vagy negatívak, a jellemük egy kicsit sem volt árnyalva.
Az utolsó kb. 50 oldal, ahol a főszereplők szála összeért egészen elviselhető volt, de sajnos nem igazán lettem kíváncsi a folytatásra.

>!
MissFortune 
Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító

Ez valami rohadt jó volt!:D Nagyon sokat nevettem rajta, főleg hogy a felsorolt dolgokat én is sokszor érzem.:)

>!
Naiva P
Elle Kennedy: The Chase

„Loving yourself is hard enough. Silencing the inner critic borders on impossible."

Nem titkolom; Elle Kennedy megszállott vagyok. Éppen ezért a kissé elkényeztetett, divatmániás Summer és a szexi tetovált jock, introvertált nerd hibrid Fitzy történetét a The Goal óta várom. Vagy már azelőtt?! Ki tudja…
Ők teljesen egymás ellentétei. Kíváncsi voltam, hogy fognak ők egy húron pendülni.
Elle Kennedy továbbra is elkényeztetett engem. A használt nyelv Elle Kennedys. A történet pörgős, gyors tempójú, ezáltal nagyon könnyű olvasni. Amit nagyon szerettem, az Summer és Brenna barátsága. Viva La Gurlpowa’!
Viszont volt, ami zavart és erre muszáj kitérni. A mellékszál és Hunter drámáját olyan feleslegesnek éreztem, spoiler Fitzy-t onnantól kezdve kezdtem igazán megkedvelni, amikor bétából, alfává vált. Ideje volt.
Összességében nagyon élveztem ezt a Off Campus spin-offot. A hangulat változatlan, egyszerűen nagyszerű. Örültem, amikor az Off-Campus szereplői megjelentek.
Garrett még mindig a legérdekesebb Briar srác. Dean éppen olyan szórakoztató, mint a korábbi részekben. Logan-t hiányoltam, de Tucker szerepelt. Neki is nagyon örültem. Szeretem a többi új szereplőket. Úgy gondolom, hogy a Briar U is egy remek és nagyon szórakoztató sorozat lesz. Receptre Elle Kennedy-t!

>!
dontpanic P
Marie Kondo: Tiszta öröm

Marie Kondo: Tiszta öröm A rendteremtés művészete

Akit kicsit is érdekel az otthonteremtés, a rendrakás, tárolás, selejtezés, az már biztosan találkozott Marie Kondo nevével.
Vannak, akik szinte istenként tisztelik, és vallják, hogy csak úgy lehet normális életet élni, ha minden szabályát betartjuk. Vannak, akik kinevetik, hülyének nézik, kényszeresnek nevezik.

Én valahol középen vagyok. Bevallom, jót szórakoztam a könyvén. De most komolyan, amikor nyílt őszinteséggel olyan kijelentéseket tesz, hogy őt bizony a rendrakáson kívül kevés dolog érdekli ebben az életben, azon nem lehet nem mosolyogni.
Amikor pedig megjegyezte, hogy barbár dolog csomóba gyűrni a zoknikat, és nyomatékosan felszólított, hogy ne tegyem, egészen elszégyelltem magam, amiért ilyen középkori módszereket alkalmazok…:)))

Marie Kondo a tárgyakon keresztül viszonyul a világhoz. Ez sem rosszabb, mint másfajta viszonyulások.
Volt egy példa, amikor a tárgyakon keresztül érte el, hogy egy nő közelebb kerüljön a férje hobbijához és ezáltal a férjéhez. (A férj gyűjtött mindent, ami a harcászathoz, katonasághoz kötődött, ezt a nő sehogyan sem értette, nem érdekelte, zavarta a dolog. Marie Kondo ekkor arra kérte, hogy vegye kézbe a férje modelljeit, érintse meg őket, érezze, találjon bennük valami szépet, kezdje el őket látni, és ezzel a férjét is. Szerintem ez nagyon szép.)
Máskor a saját családjának szép emlékeit idézte fel benne egy-egy tárgy. Kondo a tárgyak által kapcsolódik a többi emberhez, a világhoz, és ezt próbálja meg megtanítani másoknak is.
Szerintem ez egy különleges látásmód, és érdemes vele megismerkedni, még akkor is, ha kicsit furcsának találjuk vagy nem minden elemét építjük be a mindennapjainkba.

Bár a könyv elején felszólít, hogy csak akkor olvassak tovább, ha elköteleztem magam a rendrakásnak, én persze nem engedelmeskedtem. Így csak ötletszerűen építettem be egy-két dolgot, de azok tetszenek, működnek. Nyilván hallgatok a józan ítélőképességemre, ahogy Marie is biztat erre (ehhez képest néhány vonatkozó Fb csoportban nem mindig látom ezt. Sokan mintha végtelenül bizonytalanok lennének életük minden területén, és a többiektől várnának megerősítést – pl. hogy mennyi ez meg az szükséges egy ilyen meg ilyen háztartásba… hát, van egy rossz hírem, ezt senki nem fogja megmondani helyetted.)

Azt érzem, hogy nekem sose lesz annyi energiám és türelmem úgy bánni a tárgyaimmal, ahogyan azt KonMari szeretné. De talán nem is ez a cél. KonMari úgyis csak egy van, akár szeretjük, akár nem. :)

6 hozzászólás
Hirdetés
>!
vighagika P
Rick Riordan: A villámtolvaj

Hatalmas elvárásokkal, no meg egy kissé kétkedve kezdtem bele. Nyilvánvaló, hogy rengeteg rajongója van a könyvnek, az értékeléseket jelző százalék is az egekben, úgyhogy úgy gondoltam, nagyon jónak kell lennie. Ráadásul ott van még a barátom, aki abszolút semmit nem szokott olvasni (autós cikkeket kivéve), de ezeket a könyveket imádja. Így tehát alig vártam, hogy én magam is meggyőződjek arról, milyen élvezetes ez a teljesen új világ. Nos, nem csalódtam.
Először tartottam attól, hogy egy tizenkét éves fiú leírását fogom olvasni. Később rájöttem, hogy egyáltalán nem zavaró, sőt, a gyerekek a kialakult helyzet miatt jóval érettebben gondolkodnak, mint a velük egyidős átlagos kiskamaszok. Persze így is csináltak néha olyat, amit jobban át kellett volna gondolni, gyermeki naivsággal bíztak meg mindenkiben, de koruk miatt ezért igazán nem lehet őket hibáztatni.
Könnyen olvasható volt az egész történet, látszik, hogy azért a célkorosztály nálam jóval fiatalabb, hiszen sok volt a párbeszéd és rövid mondatokkal, bekezdésekkel volt tele a könyv. Ha volt esetleg egy hosszabb leíró rész, akkor is érdekessé varázsolta a szerző a mitológiai elemek miatt. Pont annyira, hogy azért mégse menjen át történelem órába az olvasás.
Szoktam hangoztatni, hogy nem vagyok túlságosan nagy rajongója a fantasyknak, de aztán olvasok valami ilyesmit, és elgondolkodom az állításomon. Ez a kötet ugyanis végig izgalmas volt, az első néhány oldal után már alig bírtam letenni, egy nap alatt ki is végeztem az egészet és azonnal elővettem a másodikat.
Percy és Annabeth is nagyon erős karakterek, alig várom, hogy megtudjam, mibe keverednek még a következő néhány részben. Néha persze csináltak ostobaságokat, hiszen mégiscsak gyerekek még, de ennek ellenére mindig megtalálták a helyes utat. Kissé rosszul érzem magam, hogy két tizenkét évest shippelek egymással, de nagyon remélem, hogy a kettejük története később jobban kibontakozik majd. Most viszont még aranyos volt ez a néhány elpirulás.
Glover is nagyon szerethető karakter volt, minden egyes szerencsétlenségével együtt. Mondjuk miután hallhattuk az Orákulum jóslatát, elég egyértelmű volt szerintem, hogy ki fogja majd elárulni Percyt a barátai közül. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy egy teljesen más személy állt minden szörnyűség mögött. Most, hogy már megtudtam, alig várom, hogy megnézzem a filmet is. Valamikor már nekikezdtem Logan Lerman miatt, de szinte semmire sem emlékeztem.
A teljes értékelés megtalálható a blogon: http://lifenexttous.blogspot.com/2018/08/rick-riordan-v…

>!
Anarchia_Könyvblog P
M. J. Arlidge: Ecc, pecc

” Ölsz, vagy megölnek. “
Nos, ez a három szó engem teljesen meggyőzött. Az alapkoncepció eszméletlen jó: Borzongás, izgalom, rejtély, gyilkosság, brutalitás. Minden benne van, ami egy thriller kedvelőnek kell. Teljesen kiszámíthatatlan a történet, így esély sincs arra, hogy kitaláljuk a gyilkos kilétét és szándékát. M. J. Arlidge, Helen Grace sorozatának első részével brillírozott.
A könyv 16% kedvezménnyel elérhető a BOOK24 online könyváruházban!
https://goo.gl/9NH7sw
Teljes ajánlót itt olvashatjátok:
http://anarchiakonyvblog.cafeblog.hu/2018/08/17/m-j-arl…

>!
phetei P
Brian K. Vaughan: Saga 9.

Már a 8-ason is éreztem, hogy eléggé fáradunk és valamit csinálni kell. Ez a rész már ennek a jegyében telt és hát meg is történnek azok a logikus események, amik ilyenkor szoktak. Sajnos most nem tudott meglepni a sorozat és a korábbi sziporkázó fény is kihunyni látszik. Kétségtelenül szüksége van a Saganak arra az egy év szünetre, ami most fog jönni, a szerző páros pedig remélem újra megtalálja ezalatt az inspirációt.

>!
olvasóbarát P
Dunajcsik Mátyás: A Szemüveges Szirén

„… az a helyzet, hogy minél kevesebbet látsz, annál többet veszel észre.”

Már egy ide a várólistámon volt, nagyon örülök, hogy végre találkoztunk. Remekül megírt mese, amely a környezettudatos magatartásra, a kihalás környékére került fajok megmentésére, a zene (és a palacsinta) fontosságára hívja fel a figyelmet. Ebből a könyvből a Zene a könyvben zónát jól fel lehet tölteni karcokkal. A célközönséget pedig remélhetőleg rá lehet döbbenteni, hogy van mit tenni mindenkinek egyénileg is azért, hogy élhetőbb környezetet hagyjunk örökül gyerekeinkre, unokáinkra. A szelek és szivárványsirályok pedig remélem bármelyik érdeklődő molyt elvarázsolják! Gilicze Gergő illusztrációi jól illeszkednek a szövegez.