Népszerű értékelések

>!
Naiva P
Samantha Shannon: The Song Rising

A Mímes rend óta várok erre a részre. Fájón, egyben csalódottan vettem tudomásul, hogy nem folytatják ennek a sorozatnak a magyar nyelven való kiadását. Őszintén kár érte. Nem volt egy egyszerű olvasmány magyarul sem. Alaposan figyelni kellett.
Csavaros, darkos, kicsit kusza.
A politikai részeknél érdemes külön figyelmi, mert jönnek a nem sejtett csavarok. Érdekes volt, hogy pontosan milyen helyen is élnek a látók és, hogy milyen a londoni Scion spoiler
A cselekmény ott folytatódik, ahol a Mímes rend véget ért. spoiler Sokkal komolyabb döntéseket kell meghoznia és nem csak a saját érdekeit kell néznie. Nem mintha korábban nem lett volna önzetlen karakter. Én nagyon bírom őt, mert nagyon összetett, fejlődőképes karakter. Ha nem is dönt mindig okosan, de mindig megvannak az indítékai, hogy mit és miért tesz, vagy miért éppen úgy dönt, ahogy. Annak ellenére, hogy egyre nő az ereje, még mindig a hatalmas szíve a legnagyobb fegyvere. A mellékszereplők adták a történet érzelmi részeit. Főleg Nicholas és a Nagymester miatt, akiből továbbra is alig kaptam valamit.
Alig várom a következő részt, de miiért kell 7 részesre tervezni?!

3 hozzászólás
>!
Oriente P
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei

Portiának – ajánlja a szerző.
Kíváncsi lennék, hogy a való világban ez egy női hozzátartozó, vagy egy terráriumban lapuló házikedvenc.
Esetleg egyik sem. Tchaikovsky talán – Pügmaliónként – önnön teremtményének ajánlja a művet, amit egyébként tökéletesen megértenék.

Szóval számomra ez lenne a sci-fi esszenciája: egy hard SF űropera, egy összetett és lélegzetelállító látomás, klasszikusokat idéző, kimért ütemben elmesélve. Elég merész, hogy elengedje az emberközpontúságot, miközben tudatosan életközpontú és idealista.

A regény szerkezete egy szépen kibontott kettős spirál, ami aztán egy ponton összefonódik: egyik oldalon a Föld romjai közül menekülő, lassan amortizálódó spoiler generációs csillaghajóval, másik oldalon a mikro- és makroszinten is következetesen kidolgozott pókevolúcióval és pókcivilizációval spoiler. A kettő között feszülő íven pedig (vagy nevezhetjük Őrkapszulának is) egymásba hurkolódik a teremtő értelem, a mesterséges intelligencia, az elme megbomlása, majd a végső adaptálódás.
Megjegyzem, az egyetlen (nem túl fajsúlyos) kifogásom a regénnyel szemben szintén a szerkezettel kapcsolatos. A két szál egyenletes váltogatása az egymást követő fejezetekben ugyanis néha felbosszantott: egyes fejezetek annyira rövidek voltak, hogy nem álltam készen az rámerőltetett nézőpontváltásra, és ilyenkor rendszerint le is tettem a könyvet.

Nagyon tetszettek a karakterek, Tchaikovsky ügyesen oldotta meg, hogy mindkét oldalon, így a kevésbé statikus történetben is működjenek. Nagyon tetszett a pókok civilizációs fejlődésének finoman erőteljes és okos gender-olvasata. Legfőképpen pedig az a bravúr tetszett, amivel a szerző elérte, hogy a végső konfliktusban mindkét oldalhoz kötődjek, érzelmileg és intellektuálisan is, és ettől majd belebolonduljak az izgalomba. Az utolsó pillanatig nem hittem el, hogy a nyilvánvaló érdekellentét és a megértés hiánya feloldható lenne, így a befejezés – még ha kissé kurtán is lekerekedett – tényleg katartikus élményt okozott: az utolsó oldalakon kibontakozó, bátor, meglepő, és mégis az egyetlen elfogadható megoldás éppen azért zseniális, mert az (emberi) olvasó igencsak viszolyogna tőle, ha addigra nem kísérte volna szemmel többszáz pókgenerációnyi Portia, Bianca és Fabian életét, és az evolúció alternatív útja nem készítette volna fel az új perspektíva kizárólagos létjogosultságára.

A vizualizálásban @Bori_L karca kísértett segített (https://moly.hu/karcok/1043588), a szőrös kis lábak és a gombfekete szemek mindvégig előttem lebegtek, amíg olvastam. Ez persze megint csak a szerző kivételesen jó karakterépítési képességeit dicséri, hiszen az elemi viszolygásomat elég gyorsan vonzalommá alakította.

Tudtátok, hogy Tchaikovsky épp a folytatáson dolgozik?
Tavaly legalábbis belekezdett, bár maga is belátta, hogy eredetileg önálló kötetnek szánta Az idő gyermekeit spoiler. Én nem bánom, sőt: ezt a történetet igenis lehet folytatni – no persze el is lehet rontani, de azért bizakodom. (Ahogy abban is, hogy ha elkészül, a Fumax majd azt is elhozza nekünk hasonlóan szép és strapabíró keménykötésben.)

>!
deen
Cassandra Clare: Árnyak ura

Most teljesen őszinte leszek: voltak részek, amiket nagyon szerettem, de voltak olyanok is, amit egyszerűen kihúztam volna a könyvből. Most is azt mondom, hogy a kevesebb több, egy kicsit túl volt bonyolítva, túl volt írva, és túl sok szereplő bukkant fel, hogy aztán bedobva egy bombát, elhúzzon valami küldetésre. Rögtön az elején spoiler robbant nagyot és bevallom ez után, inkább olvastam volna az ő küldetéséről, mint Emmáék huzavonájáról. Nekem már a két mondvacsinált szerelmi háromszög is pont kettővel több volt, mint amit szerettem volna: nem elég Mark, Emma és Julian vívódása, Christina, Mark és Kieran is képtelen eldönteni, hogy ki iránt, mit érez. Jaj, Diegot el is felejtettem! Sok volt az érzelmi kavarodás és engem ez már egy idő után nyomasztott, majd idegesített, főleg, hogy a végén spoiler, így úgy éreztem feleslegesen hullámvasutaztam a szereplőkkel. Rengeteg probléma vetődik fel a történetben, és tényleg úgy éreztem, hogy na, ez már sok, mert a folyton szétváló szálakat (Emma és Julian, a többi Blackthorn, Diana) nehéz volt követni. Ráadásul, amikor végre az egyikben valami történt, ugrottunk a másikra. Mindemellett viszont nagyon izgalmas volt a cselekmény, Cassie tényleg mindent bevetett, hogy az árnyvadászok életét megkeserítse, és komoly problémákat vet fel, ami sötét jövőt jósol az árnyvadászoknak. Kit igazi kis kincs, nagyon megszerettem a karakterét, remélem még sokat fog szerepelni. Jó volt látni Magnust és Alecet is, de valahányszor a régi szereplők felbukkantak, mindig úgy éreztem, hogy inkább az ő történetüket szeretném olvasni. Azért ahogy számítani lehetett rá, a történet vége volt az igazi csúcspont, amikor az árnyvadászok is bebizonyították, hogy mekkora balfékek tudnak lenni, és bármennyire is hangoztatják, hogy ők mindenek felett állnak, egyáltalán nem különböznek a mondénoktól. Sajnáltam, hogy így lett vége, de hát Cassie nem az egyszerű befejezésekről híres és ezt most is megmutatta.

>!
n P
Kemény István: Kedves Ismeretlen

A címe az, hogy Kedves Ismeretlen, és igaz, hogy nincs felkiáltó jel a végén, de olvasás közben azon merengtem, hogy ha írnék Kemény Istvánnak (mondjuk, már írtam, csak akkor még nem olvastam ezt a könyvet, meg az egy másik történet ), akkor azt írnám, hogy Kedves Ismerős! Merthogy ismerőssé válik ő is, meg mindaz, amit megírt, Azt hiszem, nem vagyok egy nosztalgiázó alkat, persze vannak emlékeim, de, ha társaságban előkerülnek, akkor megesik, hogy vagy nem emlékszem rájuk, vagy nem úgy emlékszem rájuk, mint mások. Ha viszont egy regénnyel és azok szereplőivel együtt gondolok a régmúltra, a 70-80-as évekre (de, ne öregítsem magam éppen ma jobban a kelleténél, nem is volt annyira régen az a 70-80-as), akkor ez azért jó, mert nagy egyetértésben az íróval, csak bólogatnom kell, hogy igen, én is így emlékszem, velem is történtek hasonló dolgok. Szóval, közös az élmény. Ennek a könyvnek ismerős útja volt bennem és a végén még fel is nevelődtünk. Azt pedig, hogy Gizella néni a pult alá hajolva rúzsozkodott, ha éjjel álmomból ébresztenek, akkor is tudni fogom.

>!
Törpillaa
R. Kelényi Angelika: A porfészek

R. Kelényi Angelika: A porfészek Az ártatlan sorozat előzménye

Imádlak Mariani. ❤ ❤ Jó volt róla olvasni egy kicsit, bár olvastam volna még tovább is. Nagyon szerethető, izgalmas karakter. Imádom. ❤ ❤

>!
Lénaanyukája P
Dan Brown: Eredet

Röviden: fú, de rossz!
Bővebben: fú, de rossz! Miért kellett Langdont akcióhőssé tenni? Én a rejtvények meg a kódok miatt imádom a Da Vinci-kódot meg az Angyalok és démonokat, még Az elveszett jelképben is voltak, habár az egy kicsit leült, aztán az Inferno már kezdett átmenni akcióba, de ott legalább jó volt a sztori, de ez…. Egész jól indult, aztán duma, duma, duma, uncsi, uncsi, uncsi, lövés, futás, bemutatjuk Spanyolország nevezetességeit rovat, duma, duma, duma, uncsi, uncsi, uncsi, aztán a vége egy olyan klisés lezárás, hogy a fal adja a másikat. Komolyan, inkább mindenki olvassa újra az előző részeket, mert ebben a részben már semmi EREDETiség nincs.

4 hozzászólás
Hirdetés
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Emily Diamand: Kalózok nyomában

Tipikus ifjúsági illetve gyerekkönyv, lehet érezni rajta. És nemcsak a 13 éves főszereplők miatt. Bár maga a háttér elég érdekes, hiszen az írónő az 2200-as évek világába helyezte a történetet, amikor is fél Angliát elöntötte a víz, London elmenekült lakóiból pedig kalózok lettek. Tudomány és technika egyedül a fejlett Skóciában van, ami az angolok számára ördöngösség. Ebből ered az egész kalamajka, egy régi technikai csoda miatt. Lily pedig, aki csak segíteni akar a falujának egyre nagyobb zűrökbe keveredik. Kedvenc szereplőm Kandúr a vizimacska, ő nagyon cuki volt. Úgy láttam, már van folytatás, de itthon aligha fogják kiadni.

>!
Bleeding_Bride IMP
Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya

Sosem olvasok értékeléseket, ha egy könyvet el szeretnék olvasni, meglesem, hogy a moly mit jósol, mennyire tetszene nekem, mert mindig nagyon pontosan be szokta „lőni”. Na most viszont tévedett, azt állította, hogy 70%, közben már- már a kedvencem lehetne, a szereplők annyira betaláltak nálam.
A Mackenzie klán minden tagját már első kötetre megkedveltem, a gyilkossági ügyeknél külön tetszett, hogy nem tudtam, mit kellene hinni, ki is volt a tettes.
Ez a második regényem a műfajban, történelmi romantikus- krimis, de azt hiszem én ezt sokkal jobban szeretem, mint gondoltam volna, szóval mostantól nyitott szemmel járok :D

2 hozzászólás
>!
gabiica P
Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok

Hihetetlenül aranyos történet volt! Imádtam Szigfridet, nagyon jól kitalált és megírt karakter, imádtam minden egyes pillanatát, amikor róla olvashattam.
Ez egy olyan mese, amit nem lehet nem szeretni és élvezni. Egyszerre volt aranyos és izgalmas, egyszerű volt élvezni.

>!
GytAnett P
Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán

Kicsit felcseréltem a sorrendet, mert a negyedik részt már olvastam két hónapja, de igazából nem bánom, mert így „tét” nélkül élvezhettem, anélkül, hogy azon agyalnék, mi is lesz Mili és a báró kapcsolatával. :)
Annyira jól esett visszatérni egy kicsit a világukba, az akkori jelenbe! Az meg végképp nem egy utolsó dolog, hogy Miliből egészen sokat kaptunk most, ahhoz képest, hogy csak kiegészítő könyvecske. A bárót mondjuk keveselltem, de ez legyen az én gondom. :)
Egy ideig zavart, hogy Agatha Christie koppintásnak éreztem teljesen a cselekményt, de ezen végül sikerült felülemelkednem, utána már nyugodtan tudtam olvasni. :) Néha egy kicsit túl sok volt a leírás, egy idő után már nem érdekelt, hogy a korabeli vonatok mégis mit tudnak, de még mindig leborulok Böszörményi Gyula előtt! Elképzelni sem tudom, hogy hogyan lehet ennyi mindennek utánanézni. Azt sem tudnám, hogy mégis hol kezdjem. :)
Örültem, hogy most a történet nagy részét Mili vitte a hátán, végre ő is igazán kibontakozhatott. Imádom, hogy mennyire talpraesett és okos! Komolyan mondom, simán lehetne példakép ez a lány. :) A báró még mindig a báró. spoiler
Az a legszomorúbb az egészben, hogy most már végérvényesen elfogyott minden kötete eme remek sorozatnak. :( Annyira jó lenne, ha lehetőségem lenne hasonló szösszeneteket pár havonta elolvasni, de ez nyilván szép álom marad. :)
Örülök, és szerencsésnek érzem magam, hogy olvasóként részese lehettem ennek a világnak, ezeknek az eseményeknek! :)