zuáv-kabát (zouave/zuau) tárgy

Bán András – Beke László: Fotóelméleti szöveggyűjtemény
!

Derékig érő, gallér nélküli, elől nyitott női kabát, melynek szélei bordűrrel vannak díszítve; háromnegyedes ujjal készül. Nevét a zuávok kabátjáról kapta, egy eredetileg algériai berber törzsről, amellyel (és másokkal) 1830-31-ben egy kicsi, francia idegenlégiós csapatot alakítottak.

!

zuáv (zouave) kabát krinolin ruhával


Idézetek

Dora>!

Így nézett ki a nagymama? A több, mint hatvan éves fotó – mely már fotó modern értelmében – fiatal, 24 éves lányként mutatja. Mivel a fotók hasonlítanak egymásra, ennek is hasonlónak kellett lennie. Egy udvari fényképész műtermében készítették el nagy gonddal. De nem volt meg a szóbeli hagyomány, a képről nem lehet rekonstruálni a nagymamát. Az unokák tudják, hogy a későbbi években az óvárosra néző szűk szobácskában lakott, hogy a gyerekek kedvéért katonákat táncoltatott egy üveglapon, ismernek rossz történeteket az életéből, és ismernek két hiteles mondást, amelyek nemzedékről nemzedékre változnak egy cseppet. Hogy a fotó ugyanazt a nagymamát ábrázolja, akiről az ember ezt a keveset megőrizte, el kell hinni a szülőknek, akik azt állítják, hogy magától a mamától tudják. A tanúvallomások bizonytalanok. A végén még a fotó egyáltalán nem is a mamát ábrázolja, hanem a barátnőjét, aki hasonlított rá. A kortársak már nem élnek. És a hasonlóság? Régen elporladt a minta. Az emlékekben élő vonásokkal azonban a megsötétedett jelenség oly kevés közöset mutat, hogy az unokák csodálkozva vetik alá magukat annak a kényszernek, hogy a képen töredékesen rájuk maradt ősükkel találkoznak. Nos, jól van, tehát a nagymama mégiscsak valójában egy tetszés szerinti fiatal lány 1864-ből. A lány tovább mosolyos az emberben, mindig ugyanaz a mosoly, a mosoly marad, anélkül, hogy utalna az életre, melyből kivétetett. A hasonlóság már semmiben nem segít. A fodrászüzletek babái olyan mereven és folytonosan mosolyognak. A baba nem mai, állhatna múzeumban, más, hozzá hasonlókkal egy üvegszekrényben, mely az „1864-es viselet” feliratot viseli. Ott a babák történelmi viseletük miatt állnak, és a nagymama a fotón szintén régészeti manöken, aki a kor viseletének szemléltetésére szolgál. Tehát így jártak akkoriban: kontyosan, derekukon szorosan fűzve, krinolinban és zuávkabátban. Az unokák szeme előtt a nagymama divatos-régimódi részletekben bomlik ki. Az unokák nevetnek azon a viseleten, mely képviselőjének elpárolgása után egyedül őrzi a küzdőteret – külső dekoráció, amely önállósult –, az unokák tiszteletlenek és ma másképp öltöznek a fiatal lányok. Nevetnek és közben borzongás fut keresztül rajtuk. Mert a jelzem ornamentikáján keresztül, melyből nagymama eltűnt, mintha a hajdani idő egy pillanata tűnne elébük, azé az időé, mely visszatérés nélkül múlik el. Bár nincs az idő ráfényképezve a fotóra, mint a mosoly vagy a konty, de maga a fotó, úgy érződik, az idő ábrázolása. Ha csupán a fotó ajándékozná meg őket tartóssággal, akkor egyáltalán nem őrződnének meg a puszta időn túl, sokkal inkább – az idő teremt maguknak képeket belőlük.

137-138. oldal - Siegfried Kracauer: A fotográfia (Die Fotografie. Először megjelent in: Franfurter Zeitung, 1927.9.28. A fordítás forrása: Siegfried Kracauer: Das Ornament der Masse, 1963. Fordította Schulcz Katalin

Kapcsolódó szócikkek: zuáv-kabát (zouave/zuau)