!

Zsebenci Klopédia személy

Lázár Ervin: Berzsián és Dideki

Idézetek

>!
Mafia I

– Hát költő vagyok én? – suttogta összetörten.
– Persze hogy az vagy – mondta neki bátorítón Zsebenci Klopédia. – Hát nem úgy hív az egész város, hogy Berzsián költő!
– Mit nekem a város! – hervadozott Berzsián. – Egyszerűen csak nézz rám, Klopédia!
– Mit nézzek rajtad? Szakállad, bajszod a régi, nem fogytál, nem híztál. Beteg se vagy, látszik az arcodon.
– Milyen az arcom? – kérdezte mohón Berzsián.
– Pirospozsgás – mondta Klopédia.
Berzsián szája legörbült, elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában.
– Na ugye! – suttogta összetörten. – És milyen a vállam?
– Mint a bivalyé – vigasztalta Klopédia.
Berzsián másik szemében is megjelent egy könnycsepp.
– Tudtam – motyogta. – És nézd meg a bicepszemet.
Behajlította a karját, megfeszített izma majdhogynem szétrepesztette a kabátujját. Klopédia áhítatosan megérintette a mutatóujjával.
– Csodálatos. Mint a kő.
– Hát ez az! – ordított fel keservesen Berzsián. – Lehet igazi költő egy bikavállú, pirospozsgás, dagadó izmú, egészséges ember? Dehogy lehet! A költők mind sápadtak, horpadt mellűek, csak hálni jár beléjük a lélek.
– Berzsián – mondta szigorúan Klopédia –, a te irodalomtörténeti ismereteid egy fabatkát sem érnek. Vedd tudomásul, hogy se szeri, se száma az izmos, nagydarab költőnek.
– Egyet mondj – nézett rá könyörgőn Berzsián.
– Itt vagy például te – mondta Klopédia.

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián · Zsebenci Klopédia
>!
jazmin

– Ez az! – mondta diadalittasan Berzsián. – Egy fejhez nőtt kalap és egy fulladásos halál! A szelíd Zsebenci Klopédia mai termése. Na és hol vannak akkor a többiek! Vedd tudomásul, hogy kő kövön nem maradna, ha csak úgy szíre-szóra mindenki dühös kifakadása valóra válna. Lecsapna ránk a kólika, dögvész, lepra, kolera, rosseb és franc. Törött végtagok röpködnének a rommezőn botorkáló süketek, kukák és vakok fölött, akikbe ráadásul egytől egyig belecsapna a mennydörgős ménkű. Na!
– Jé, tényleg – szontyolodott el Zsebenci Klopédia –, mi emberek mennyi rosszat kívánunk egymásnak.

83. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián · Zsebenci Klopédia
Hirdetés
>!
Sophia_Mathe

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

No de nem olyan fából faragták a locska-fecske Zsebenci Klopédiát, hogy egykettőre feladja a harcot. Nem bizony! Betömte Berzsián fülét viasszal, hogy ne halljon semmit, a szemét meg bekötötte, hogy ne is lásson semmit.
Így ballagtak a Hörpentő felé. Klopédia belekarolt Berzsiánba, úgy vezette. És amikor egy elhagyott, csupa virág parkon mentek át, Klopédia hirtelen megállt, Berzsián elé penderült, és így szólt:
– Berzsián, már régen akartam neked valamit mondani. Szeretlek!
És hirtelen olyan szép lett Zsebenci Klopédia, mint egy virágzó galagonyabokor.
– Mi az, miért álltunk meg? – kérdezte Berzsián, mert persze se látott, se hallott a szerencsétlen, pedig valljuk be, úgy lett volna szép, ha ezt a szót viasszal betömött füllel is meghallja, s a fekete kendőn keresztül is meglátja Klopédia virágzó galagonyabokorságát.
De miért éppen most, amikor különben nyitott szemmel s nyitott füllel sem volt képes rá.
– Semmi, semmi – motyogta Klopédia, nagy hirtelen elhullajtotta virágait, és már mentek is tovább a Hörpentő felé.

85-86. oldal, A fűzfán fütyülő rézangyalát (Móra, 1979)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián · szerelem · Zsebenci Klopédia