Zoltán személy

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Idézetek

Kek P>!

Ahogy a lámpát közelebb emelve vizsgálgatta a figurákat, egyik-másik ismerősnek tűnt.
– Te, ezek nem mi vagyunk? – kérdezte az ápoló, de Aszalós mintha meg se hallotta volna, némán feküdt tovább. Minél alaposabban megnézte az alakokat, annál biztosabb lett benne, hogy ezek a boldogan mulatozó emberkék itt a ház lakói. Az asztalfőn ülő Marosi doktornő frizurája elég árulkodó volt, de Veszprémi golyófejét, Bozó hosszú haját, Imike és Kiskati cérnavékony alakját és a feltűnően szépre festett Hajnal Ágnest is fel lehetett ismerni. – Mikor kaptad ezt a képet? – fordult ismét Aszalós felé.
– Ma délután hozta át Ilona.
– Kedves tőle. Címe van?
– Persze, az, hogy Tévedés…
– Micsoda?
– Avagy ahogy Ilonka elképzeli…
– De komolyan.
– Akkor ahhoz mit szólnál, hogy Akik már nem leszünk sosem?
– Látom, tudsz örülni neki.
– Ha neked ennyire tetszik, nyugodtan elviheted. Én jobban szeretem, ha tiszta a fal.
– Szavadon ne fogjalak – felelte végül az ápoló, majd visszatelepedett a hokedlire, és megint Aszalós arcába emelte a fényt; a beteg szúrós tekintettel lesett fel rá.

244-245. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aszalós (F.) · Zoltán
1 hozzászólás