Zétény személy
Idézetek
– Rosszat kérdeztem? – suttogta Zétény megrettenve a fagyossá vált levegőtől.
– Dehogyis – suttogta Keri. – Hiányozni fogsz – tette hozzá.
– Tényleg. Jó barát és csapattárs voltál. – helyeselt Laci is. – És ne aggódj. Valahogy végigvisszük hárman. Érted is! – búcsúzkodott Andi is, előrevetítve Zétény nem túl fényes jövőjét.
– Ó, anyám – sápadt le, rádöbbenve hogy a kérdése mit okozott. – Van egy másik. Van egy másik állításom! Ezt meg visszaszívom! – próbálkozott, mire Keri odahajolva hozzá megpaskolta a karját.
– Semmi baj. Nem fog fájni. Vagy igen. Ha Dominik intéz el akkor valószínűleg igen – gondolkodott hangosan, miközben mi még mindig az ütőnkkel babráltunk, majd a következő pillanatban Dominik idegesen felsóhajtott, és minden mindegy alapon megemelte az ütőjét. Én pedig oda nézve automatikusan elvigyorodtam. Mert piros volt.
282. oldal
– Miért, ti mire számítotok? – érdeklődött Dominik.
– Hát én a kis matricából sziklamászásra tippeltem… – vallotta be Zétény, mire Rajmund, Dominik, Vivi, én, és még Tahi is kinéztünk a gerendakerítésen át a sivár, puszta tájra.
– Sziklamászás… Szikla… – tűnődött el Rajmund. – A Hortobágyon vagyunk, ember – közölte, mire Andi, aki szintén ott állt, lemondóan legyintett.
– Hagyjátok, azt sem tudom, mit keresünk még ezen a versenyen – ismerte be, a megjegyzésén pedig felnevettünk.
– Én vagyok – számolta ki Zétény, hogy ő következik, majd az ujjaival kopogtatva az állán elgondolkodott.
– Megvan. Ez jó. Figyeljetek. Én még soha nem estem bele csapattársamba – szólt gyanútlanul.
– Baszd meg – szaladt ki Rajmund száján reflexből mire én is elkerekedett szemmel fogtam az ütőt az ölemben, miközben a bézsek automatikusan felmutatták a fekete oldalt. Nekik egyszerű volt a válasz.
Vivi kínosan fészkelődve Dominik ölében, hozzám hasonlóan az ütőjét nézegette, és a széléről letépkedte a felesleges gumidarabokat, arra várva, hogy valami történjen már, miközben Dominik újra hátrafogta a haját és kínosan rágta a szája szélét.
281. oldal
– Na? Történik valami? – kérdezte Zétény.
– Igen, úgy tűnik beszélnek a halottak – vágta rá Rajmund, a beszólásra pedig mindenki elnevette magát, Zétényt kivéve, aki nyakát behúzva lecsúszott a fotelben, és az ujjaival dobolva inkább csendben maradt.
Rajmund az ütőjét fogva állta a tekintetem, ahogyan én is az övét, és folyamatosan egymást néztük, arra várva, hogy valamelyikünk megemelje a kezét, és válaszoljon az állításra.
– Gyerünk, Major – suttogta Rajmund úgy, hogy csak én láttam.
– Előbb te – válaszoltam nevetve.
– Biztos, hogy nem – röhögte el magát a fejét ingatva. – Te.
– Nem – vigyorogtam a szemébe nézve, aztán átgondoltam a dolgot. – Oké. Háromra? – ajánlottam fel kompromisszumként.
Rajmund fürkészett pár pillanatig, aztán bólintott.
– Jó – adta be a derekát, miközben kissé kétkedvenézett rám, megpróbálva kitalálni, hogy mit gondolok.
283. oldal
