Zentai Márk személy

    – Gratulálok. Tényleg nagyon látványos volt, ahogy Márk lesmárolt a színpad közepén.

    – Mi bajod van? – támadtam neki. Megint a rocksztáros Krisztián állt előttem, de a Nickelback ezúttal teljesen elnémult a fejemben.
    Miközben a válaszára vártam, körbenéztem a világosbarna, vidám hangulatú konyhabútoron, aztán megtámaszkodtam a mosogató mellett.
    – Hogyhogy mi bajom van? – kérdezett vissza.
    – Márkkal és Kristóffal. Meg úgy általánosságban.
    Krisztián tekintete egyenesen fagyossá vált a válaszom hallatán. Fogalmam se volt, miért.
    – Muszáj kedvelnem őket?
    – Már bocs, de az egész osztályt meghívtad a bulidra, akkor miért baj, hogy eljöttek?
    – Nem gondoltam, hogy ők is magukra veszik – mondta a fejét csóválva.
    – Komolyan, miért vagy bunkó?
    – A kedvedért megismétlem: nem bírom őket. Ennyi.
    – És velem miért vagy bunkó? Egyedül te nem gratuláltál a fellépés után.
    Nos, Flóra büszke lett volna rám, milyen gyorsan áttereltem a témát saját magamra. Krisztiánt meg is zavartam vele, de elég hamar észhez tért. Széttárta a karját, és a mozdulat annyi gúnyt tartalmazott, hogy előre sejtettem: a mondanivalójában semmi köszönet nem lesz.
    – Gratulálok. Tényleg nagyon látványos volt, ahogy Márk lesmárolt a színpad közepén.
    Egy belső hang elégedett dorombolást hallatott, mert Krisztián arcán színtiszta harag és megvetés látszódott, és szinte szikrázott az a szép égszínkék szempár. Vagyis baromira idegesítette az a színpadi csók.
    – Az csupán része volt a történetnek – mondtam mosolyogva. – Nem is értem, miért erre emlékszel egyedüliként.
    – Nem mondtam, hogy egyedüliként erre emlékszem – javított ki gyorsan.
    – Mégis ez érdekel a legjobban.
    Krisztián erre ellökte magát a konyhapulttól, és megállt velem szemközt. Miközben figyeltem, hogyan változik meg az arckifejezése, megijedtem. Mert a haragja egyszerűen elszállt, és ami a helyére költözött… az valami sokkal rosszabb volt. Közöny.
    – Felőlem ott smárolsz vele, ahol akarsz. Színpadon, utcán, szobán, nem érdekel.
    – Nem járunk – jelentettem ki hirtelen. Fontosnak éreztem, hogy tudja.
    Vetett rám egy utolsó, érzelemmentes pillantást, aztán ellépett mellőlem. Itt akart hagyni, ami azt jelentette, hogy nem érdekli a mondandóm. Kétségbeesett lépésre szántam el magam.
    – Nem aludtam – nyögtem ki hirtelen, mire megtorpant. Sajnos nem sikerült elérnem, hogy felém forduljon, így a hátának mondtam csak. – Amikor megpróbáltál felébreszteni… már nem aludtam.
    Krisztián válla megfeszült, de még mindig nem fordult meg. Nyugtalanul vártam, mit felel.
    – Ha csak most jutott eszedbe, jobb lesz, ha el is felejted. Kicsit elkéstél – ezzel kilépett a konyhából, én pedig egyedül maradtam.