XV. század időpont

Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Michael Baigent – Richard Leigh: Az inkvizíció
Johan Huizinga: A középkor alkonya
Richard Smoley: Tiltott hit
Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526
Poór János (szerk.): A kora újkor története
Jacques Le Goff: Az értelmiség a középkorban
Bács Gyula: Jugoszlávia
Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor I-II.
Kovács Péter: A Hunyadiak kora
Dömötör Tekla: Magyar népszokások
Gerő László: A Budai Várnegyed
Kiss-Béry Miklós: II. Ulászló, II. Lajos és I. (Szapolyai) János
H. A. Diederiks – J. Th. Lindblad – D. J. Noordam – G. C. Quispel – B. M. A. de Vries – P. H. H. Vries: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet
Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I-II.
Berecki Sándor – Czajlik Zoltán – Soós Zoltán (szerk.): Panorame istorice / Történelmi látképek / Historical Landscapes
Francesca Romei: Leonardo da Vinci
Katus László: Európa története a középkorban
Horváth Árpád: Csillagnézők

Idézetek

Lunemorte P>!

A középkor elnevezés a 15. századi itáliai humanistáktól származik.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: humanista · középkor · XV. század
Véda P>!

Vannak azonban olyan mozzanatok, melyekre adataink nem térnek ki: így például nem történik említés az évszakok allegorikus farsangi küzdelméről. A tél és nyár küzdelmét színrevivő farsangi játékokat a környező népek s a velünk egy évezreden át egy államközösségben élt népcsoportok jó része ismeri. Ehelyett nálunk a farsang és böjt tréfás küzdelméről emlékeznek meg (a megszemélyesített farsang halálát nem tartom allegorikus évszaktemetésnek, ez nálunk sokkal inkább a kényszerű egyházi böjt beálltára utal, mint a tél halálára). Az évszakok megszemélyesített küzdelme nálunk elsősorban a kisze kivitele – villő behozatala szokásban jelentkezik virágvasárnap, bővebben tehát e szokásokról a következő fejezetben szólok.
Újabbkori farsangi szokásaink között szerepel a farsangi „sajbózás” is (tüzes karikák hajítása). Itt a szokás német eredete nyilvánvaló, a név is erre utal (sajbó: német Scheibe). Hiányoznak történeti adatainkból a farsangi tűzgyújtásra vonatkozó leírások is.
A történeti leírásokban a magyar farsang démonikus vonásai is általában kevéssé kerülnek előtérbe, bár Temesvári Pelbárt a XV. században eleget emlegeti a farsangi ördögöket, démonokat. Az adatközlők inkább az erkölcstelenségek miatt nevezik a farsangot az ördög ünnepének. Termékenységvarázslásra, agrármágiára vonatkozó mozzanatokat a modern szokásanyagban sokat találunk; a Dunántúl mai hiedelmei között is szerepel a húshagyókeddi boszorkányjárás; – a történeti adatok e területen sem árulnak el sokat. A magyar farsangra vonatkozó történeti adatokban inkább a humoros, szatirikus mozzanatok kerülnek előtérbe s olyasfajta démonikus és erotikus mozzanatok, melyek például a mohácsi délszlávok busójárásában közvetlenül és leplezetlenül jutnak kifejezésre, a magyar farsangi szokásokban halványabban jelentkeznek.
Vannak azonban a magyar farsangnak is igen archaikus jellegű alakoskodásai, játékai, melyek különösen a magyar nyelvterület keleti részein maradtak fenn. Ilyenek például a hétfalusi és moldvai csángóknak a századforduló körül még életteljes farsangi játékai, többek között a borica-tánc. Ilyennek tekinthetjük a halált és feltámadást ábrázoló állatalakoskodásokat is. Egy Szolnok-Doboka megyei leírás, melyben a tréfás lakodalom együtt szerepel különféle állatalakoskodásokkal, meglepő párhuzamot mutat balkáni farsangi maskarázással. Érdekes színszerű szokások élnek ma is még Panyolán, Szamosszegen és néhány környező községben, ahol a fonókat látogatják farsang idején a legénycsoportok. A betyárok életéből vett jelenetek mellett tréfás, rendkívül durva lakodalmas és halottas játékot is adnak elő, és megjelennek az állatalakok: a ló, a kecske, a gólya is. Sajnos a történeti források nem segítenek ezeknek az állatmaszkoknak kelet-európai összefüggései tisztázásában. De hazánk más részében is élnek még a farsangi alakoskodó szokások, állatmaszkokkal (medve, ló, kecske, gólya), leány csúfoló mozzanatokkal (ilyen például az ősrégi, tuskóhúzással egybekötött maskaralakodalom, „faházasság”).

Kapcsolódó szócikkek: Panyola · Temesvári Pelbárt · XV. század
5 hozzászólás
LazaTom>!

Értekezésünk tárgya egy olyan személy, akiről nem tudjuk, hol és mikor élt – ha egyáltalán létezett valaha. Sokféle alakot öltött az idők folyamán, volt, hogy a görög Hermésszel vagy az egyiptomi Thottal, a bibliai Hénokkal vagy éppen a muszlim Idrisszel azonosították. De legismertebb nevén Hermész Triszmegisztoszként – „Háromszor magasztos Hermész” – ismerjük. Legendás isteni eredetű lény, részben isten, részben ember, akinek a ténykedését a messzi régmúltba helyezik. Hermész Triszmegisztoszt tisztelik az alkímia, az okkult tudományok és a nyugati ezoterikus hagyomány atyjaként. A leghíresebb munka, amit neki szenteltek, és amely egyben az ő nevét viseli, egy szöveggyűjtemény: a Corpus Hermeticum, vagyis az írások „Hermetikus korpusza”.

A Corpus Hermeticum alaposan felkavarta a kedélyeket, amikor a XV. században a görög irodalom más remekeivel együtt Nyugat-Európába érkezett. Egy szerzetes, Leonardo da Pistoia bukkant rá a mű egy példányára Macedóniában, és szerzeményét megmutatta Cosimo de' Medicinek, a művészetek nagy firenzei pártfogójának. Ugyanekkor (1460 táján) a humanista Marsilio Ficino épp Platón dialógusait fordította latinra a lelkes olvasóközönségnek. Cosimo megkérte Marsilio Ficinót, hogy hagyja félbe Platón-fordítását, és előbb a Corpus Hermeticumot ültesse át latinra.

Cosimo kívánsága nem egy műkedvelő puszta hóbortja volt, ugyanis korának tudósai vallották, hogy a kérdéses szövegek a legtávolabbi antik időkig nyúlnak vissza, és az ősi bölcsesség leglényegét tartalmazzák. A sziénai székesegyházban van egy 1488-ból származó faberakás, ami azt a legendás bölcset ábrázolja, aki Hermes Trismegistus contemporaneus Moysi, vagyis »Hermész Triszmegisztosz, aki egy időben élt Mózessel«. A berakás tanúskodik arról az általánosan elfogadott korabeli vélekedésről, amely Hermész Triszmegisztoszt szó szoros értelemben az egyiptomi bölcsnek tartotta. Néhányan úgy hitték, hogy Mózes, akiről a Biblia azt írja, »szert tett az egyiptomiak minden tudományára« (ApCsel 7:22), Hermész Triszmegisztosztól kapta a tudását. Ficino egy helyen azt írja, hogy Hermész Triszmegisztosz az aurea catena, az alkimista adeptusok „aranyláncának” első láncszeme, és amely aranyláncnak részét képezi a mitikus görög költő, Orpheusz, Püthagorasz és Platón is. Ficino 1471-ben adta ki latin nyelvű fordítását, és ezzel életre hívta a reneszánsz kori okkult filozófiát (erről a 6. fejezetben lesz szó).

A szövegek megítélése később igencsak prózai fordulatot vett. 1614-ben a klasszicista Isaac Casaubon bebizonyította, hogy a Corpus Hermeticum nem vezethető vissza Mózes koráig (aki a hagyomány szerint Kr. e. 1300 körül élt), hanem jóval későbbi annál. Casaubon szerint a Kr. u. I. század végén keletkezett. A mai kutatók azon a véleményen vannak, hogy a szöveggyűjtemény kialakulása a Kr. u. I. században kezdődött, és a III. században fejeződött be. Casaubon főként nyelvészeti alapon jutott az említett következtetésre: a szöveg görög nyelvezete eltér a Kr. e. 1300 táján uralkodó görögtől.

53-54. oldal, 2. fejezet - Egyiptom örökösei

Richard Smoley: Tiltott hit A gnoszticizmus öröksége – Az evangéliumoktól a Da Vinci-kódig

M_Milán>!

A 15. század végén Lorenzo de Medici – akit II Mag- nificónak (pompás, nagyszerű) neveztek, s aki 1469-től 1492-ben bekövetkezett haláláig Firenze ura volt – a félszigetet négyhúrú hangszerhez hasonlította, amelyben a Nápolyi Királyság, a Pápai Állam, Firenze és Milánó egyensúlya biztosítja a békét. Területi egyesítésre ő sem gondolt.

14

Kapcsolódó szócikkek: 1492 · Firenze · Lorenzo Medici · Milánó · XV. század
M_Milán>!

A XV. században még semmiképpen sem volt szokás, sőt bizonyos értelemben nem is volt illendő hangos szóval dicsérni az életet és a világot.

Johan Huizinga: A középkor alkonya Az élet, a gondolkodás és a művészet formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV. században

Kapcsolódó szócikkek: XV. század
Lunemorte P>!

Segesvár város kezdetei a 12. századra nyúlnak vissza, amikor a magyar király kezdeményezésére a székelyek egy jelentősebb csoportját a Nagy-Küküllő völgyébe telepítették. A 13. század elején a keletebbre költöző székelyek helyét a Rajna és a Mosel völgyéből idetelepedő szászok vették át. A vár első említése a 13. század végére datálható, ekkor épül meg a felső vár, illetve a ma is álló öregtorony. Királyi városként először 1347- ben említik, ekkor már épültek a 950 m hosz- szú városfalak, illetve az 1998–2001 között Daniela Marcu által régészeti ásatások révén is kutatott hegyi templom. A 14. század első felében létesült az alsó piactéren a domonkos kolostor, a 15. század folyamán pedig a város szimbólumává vált óratorony. A város iskoláját 1522- ben említették először, 1619-ben egy korábbi bástyát alakítottak át iskolává. 1654-ben megépítették a város másik nevezetességét, a Schülertreppét, vagyis az iskola-lépcsőt. A városfalak végleges formájukat a 16-17. századi átépítések, korszerűsítések folyamán nyerték el, míg a falak közti házak 17-18. századi építészeti stílusjegyeket őriznek. A város területén az utóbbi évtizedekben több alkalommal is kisebb régészeti mentőásatásokra került sor.

Kapcsolódó szócikkek: 1347 · 1522 · 1619 · 1654 · Daniela Marcu · Segesvár · XII. század · XV. század
2 hozzászólás
Baki P>!

Amint a 15. század átadta a helyét az utána következő 16.-nak, Jézus visszatért.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: XV. század · XVI. század
M_Milán>!

A XV. századra Firenze, sőt Európa legnagyobb kereskedő bankárcsaládja a Medici. Vagyonukat 500 ezer dukátra becsülték. Külön társaságként szervezett fiókjaik voltak Itália több államában, így Velencében (ez azonban 1470 előtt megszűnt) és Európa számos más nagyvárosában: Londonban (1478-ig), Bruggében (1480-ig), Lyonban (1466 és 1494 között), Avignonban és Genfben (1466-ig). Hitelügyleteik elértek Lübeckig, Novgorodig, Egyiptomig. Állandó pénzügyi kapcsolatban álltak a pápákkal, az angol és francia királyokkal, sőt a szultánokkal is.

287

Kapcsolódó szócikkek: Avignon · Brugge · Egyiptom · Firenze · Genf · London · Lübeck · Lyon · Velence · XV. század
M_Milán>!

A milánói államon belül kiemelkedő szerepe a fővárosnak, Milánónak volt. Lakóinak száma a XV. századra mintegy 100 ezer főre emelkedett. Külső arculata fejlődésének érdekében a művészet és tudománykedvelő Gian Galeazzo Visconti tette a legtöbbet. Bőkezűen támogatta a milánói Dóm építését, amelynek munkálatai 1386- ban indultak el.

283

Kapcsolódó szócikkek: Milánó · milánói dóm · XV. század
M_Milán>!

Helyükre a saját küldötteiket juttatták be, akik a „hét város” fellebbviteli ügyeiben a városok törvényei alapján ítélkeztek. Ez a joggyűjtemény volt az ún. tárnoki jog, amely a XV. század első felében kodifikált budai jogból alakult ki.

143

Kapcsolódó szócikkek: jog · XV. század