Xie Lian személy
Idézetek
A több évtizede ismert barátok is idegenekké válnak egy idő után. Mondjuk ki, ami a szívünket nyomja. Van, mikor találkoznak a folyók, és utána újra szétválnak. A sors dönt, hogy mikor melyik történik. Nincs olyan boldog lakoma az ég alatt, ami ne érne véget, úgyhogy a legjobb, ha nem vagyunk karót nyeltek.
338. oldal
– Hát te vagy az! – kiáltott fel Shi Qingxuan, amikor megpillantotta az arcát.
A férfi nem számított arra, hogy felkeresik, megdöbbent, mintha ő is ugyanezt akarta volna mondani, de aztán erőt vett magán. Xie Lian visszahúzta a támadásra készen álló Ruoyét.
– Szóval ismeritek egymást? – kérdezte.
Mielőtt az annyi megpróbáltatáson átesett és végre ismerősre találó Shi Qingxuan megszólalt volna, a fekete ruhás férfi határozott hangon megelőzte:
– Én nem ismerem.
Shi Qingxuan feldühödött, és a legyezőjével a férfira mutatott:
– Talán szégyelled, hogy ismersz? Sértő, amit mondasz, Ming testvérem! Hiszen én vagyok a legjobb barátod!
– Nincsenek nekem olyan barátaim, akik efféle öltözékben járnák a vidéket – jelentette ki határozottan a férfi.
Shi Qingxuan még mindig abban a rongyos, rózsaszín selyemruhában volt, és valóban szégyenletes látványt nyújtott.
54-55. oldal
Az égen pörgő fátylak elvakították az embereket. Xie Lian könnyedén dobálta őket, mintha valami vörös árnyak lennének. A fehér körben tartózkodó emberek önkéntelenül is éljenezni kezdtek:
– Remek!
– Elképsztő, egyszerűen elképesztő!
– Biztos, hogy gyakorolta korábban!
Amint Xie Lian ezt meghallotta, megszokásból kicsúszott a száján:
– Csak tessék! Csak tessék! Akinek van pénze, dobjon belőle, akinek nincsen, az csak tapsoljon… He?
Csak miután már kimondta, jött rá, hogy valamit elrontott. Az előadásai során megszokott mondatokat használta. Gyorsan elhallgatott.
107. oldal