Xavius személy
Xavius egy erőteljes varázshasználó, Azshara királynő Főtanácsosa volt az Ősök háborújának idején.
Xavius két dolog miatt volt hírhedt; a politikai manipulációs tudásáért, és a szeme hiányáért – amit fekete kristályokkal helyettesített. Valószínűleg ő volt az az éjtünde, akinek a számlájára írható volt a Burning Legion betörése Azerothba. A Végtelen Forrással való kísérletezés miatt figyelt fel Sargeras a világra. (pl: Mannoroth is az ő segítségével jutott át) Tervei kudarcot vallottak, amikor Malfurion Stormrage leleplezte terveit, és a Smaragd Álomból sikeresen blokkolta az Előkelő varázshasználókat.
Miután kudarcot vallott, Sargeras sokáig csak kínozta lelkét, majd úgy döntve, hogy még hasznos lehet számára, visszahozta az életbe, azonban új testet kreált neki.
Egy testet, ami szőrős, patás kecske lábakból, kecske szarvakból, éles karmokból és hosszú oroszlán farokból állt. Szatír lett az egykor Előkelő éjtündéből. Egykori önmagára csak fekete szemei emlékeztették.
forrás: wowwiki.com
Idézetek
Az uralkodás két ellentétes módját testesítették meg az Éjtünde Birodalomban, így egészítették ki egymást; nevük a szeretet és a rettegés szimbólumaivá vált.
A megdöbbentő hatalmakat mozgósító varázsmunkával ugyanazon cél irányába haladtak, ámbár egészen más érdekek vezérelték őket. Azshara felsőbbrendű erőt keresett, hogy annak segítségével egy csapásra megtisztítsa a világot minden tökéletlenségtől és fertőtől, minden veszélytől, amely az éjtünde népre leselkedett.
Xaviosz pedig ugyanezen erő segítségével kívánta megmutatni a királynőnek, hogy inkább őt illetné meg az uralkodói rang.
Az ifjú legnagyobb rémületére a démon megfordult és visszament Tirandához, aki mindvégig mozdulatlanul hevert ott, mintha elaludt vagy elájult volna. Odahajolt, pofája túl közel került a lány ajkaihoz.
– Takarodj onnan! – dühöngött Malfurion, miközben az egyik karmos kéz végigsimított az ezüstös hajon. […]
– Hamar rájöttem, hogy Viharhozó Malfurion szívében helyet kapott két éjtünde. Az egyik a testvére volt – várjunk csak! Igen, az ikertestvére volt, de mára eléggé eltérő érdeklődést mutatnak ők ketten, kivéve egy bizonyos leányzót, akinek egyformán a kegyeit keresték.
– Elfogtál! Vigyél el és hagyd őket békén!
– Miféle megtorlás lenne abban? – kérdezte a rém felegyenesedve. Arcára kegyetlenség ült ki. – Hová lenne az örömteli bosszú? És vajon mennyivel lenne nagyobb kín mindkettőt elveszíteni? – Felröhögött. – A testvéredet máris elveszítetted, még ha ez nem is olyan nyilvánvaló. Persze, ezt a gyönyörűséget itt, nem volt olyan könnyű megtalálni. Ezúton köszönöm a segítségedet ebben a kényes kérdésben!
[…]
– Elún nevére! Nem engedem, hogy hozzányúlj!
– Elún… – ízlelgette a szót Xaviosz, mintha eltűnődött volna. – Csak egy istenséget ismerek, és őt Sargerasnak hívják.
[…] haragja ködét egy hang szúrta át, kimondatlanul, csak a tudatában megjelenve: Testvér?
– Illidan? – tört ki belőle a név, mielőtt uralkodhatott volna magán.
– Ó, igen – válaszolt a démon, úgy értve mintha az éjtünde a korábbi szavak magyarázatát kérte volna. – Őt viszonylag könnyen elkaptam. Ugyanúgy szereti a kis papnőt, mint te, Viharhozó Malfurion… és nem tudta elfogadni, hogy téged választott.
Szerelmes Tirandába? Tudta, hogy testvére törődik a lánnyal, de nem gondolta, hogy emiatt. Túl későn eszmélt rá, hogy Illidan is érzékeli felszínen lévő gondolatait, és a tudati kapcsolaton keresztül egyszerre érkezett harag és szégyenkezés. Malfurion összerándult testvére érzelmeinek erejétől.