William Traynor személy
Idézetek
– Szóval mi volt a legnehezebb? – kérdezte Mr. Gopnik.
– Parancsol?
– Amikor William Traynornál dolgozott. Elég nagy kihívás lehetett.
Haboztam. A helyiség váratlanul elcsöndesedett.
– Az, hogy elengedjem – mondtam végül. És azon kaptam magam, hogy előtörnek a könnyeim.
Tizenhatodik fejezet
– Bármit is tesznek a nők, közben a férfiakon jár az eszük. Bármi, amit bárki tesz, a szexszel van összefüggésben. Nem olvasta a Szív Királynőt?
114. oldal
Azon gondolkozik, hová álljon, hogy a legelőnyösebb pozíciót foglalja el, amikor megszólal a mobilja. Rupert hívja.
– Úton vagyok befelé. Épp próbálok taxit szerezni. – Ekkor megpillant egy narancsszínű jelzéssel világító szabad taxit az út túloldalán. Elindul a kocsi irányába, és reméli, hogy rajta kívül senki nem vette észre. Egy busz húz el mellette, mögötte egy teherautó, amelynek fülsiketítő fékcsikorgásától nem hallja Rupert szavait.
– Nem hallak, Rupe – kiabál a telefonba, hogy túlharsogja a forgalom zaját.
– Mondd még egyszer.
Kis időre az út közepén lévő járdaszigeten reked, a kocsik úgy hömpölyögnek mellette, mintha tengeri áramlat venné körül. A taxi még mindig narancssárgán világít. Will felemeli a szabad kezét, reméli, hogy a taxis meglátja a sűrű esőn át.
– Fel kell hívnod Jeffet New Yorkban. Még ébren van, a hívásodra vár. Megpróbáltunk elérni tegnap este.
– Miért, mi a probléma?
– Valami jogi akadály. Két záradékon rugóznak az egyik pontnál… mindjárt mondom, melyiknél… aláírás… papírok… – a hangját elnyomja egy kocsi, amelynek a kerekei csak úgy csikorognak a nedves úton.
– Ezt nem hallottam.
A taxis észrevette. A kerekek finom vízpermetet fröcskölnek, amint a kocsi az út túloldalán lassít. Will kissé távolabb meglát egy férfit, aki rövid sprint után csalódottan visszafogja a lépteit, mert rájött, hogy Will mindenképp előbb ér oda a taxihoz. Willen eluralkodik a diadalérzet: ő győzött.
– Figyelj, mondd meg Callynek, hogy tegye a dokumentumokat az asztalomra – kiabálja.
– Tíz perc, és ott vagyok.
Körülnéz mindkét irányba, aztán az utolsó pár lépésnél leszegi a fejét, és futni kezd. Az ajkain már ott formálódik, hogy „Blackfriars” Az eső beszivárog a gallérja és az inge közé. Mire beér az irodába, csuromvíz lesz – már most is az, pedig csak pár lépést gyalogolt. Lehet, hogy ki kell majd küldenie a titkárnőjét, hogy vegyen egy inget.
– És ki kell dolgoznunk ezt az „elvárható gondosság” dolgot, mielőtt Martin beér…
Prológus. 10-11. Oldal
Megnéztünk valami japán animációs filmet, amely Will szerint tökéletes volt másnaposság esetére. Én is ott maradtam velük – részben azért, hogy rajta tarthassam a szemem Will vérnyomásán, részben pedig kitolásból. Látni akartam az arckifejezésüket, mikor bejelentem, hogy tovább élvezhetik a társaságomat.
– Tényleg? – kérdezte Will. – Szereti Miyazakit?
Aztán egyből észrevette magát, és helyesbített, hogy biztos tetszeni fog nekem… meg hogy az egy nagyon jó film… blablabla. De én már tudtam. És egy bizonyos szintig örültem is neki. Az az ember már addig is túlságosan sokáig rágódott ugyanazon az egy dolgon. Úgyhogy megnéztük a filmet. Lehúztuk a redőnyöket, a telefon mellé tettük a kagylót, és néztük ezt a bizarr rajzfilmet egy lányról, aki valahogy bekerült egy párhuzamos univerzumba, egy csomó furcsa lénnyel, akiknek a feléről azt sem lehetett tudni, hogy jók-e vagy gonoszak.
– Jó reggelt, Mr. Traynor!
A biztonsági őr kilép a fülkéjéből. A fülke megóv az időjárás viszontagságaitól, habár itt lent sosincs olyan idő, amitől az embert óvni kellene. Will néha eltöpreng, hogy mit csinálhat az őr hajnalonként, miközben a zárt láncú hálózat felvételeit bámulja a képernyőn, vagy a hatvanezer fontos kocsik fényes lökhárítóit, amelyek sosem koszolódnak be.
Belebújik a bőrdzsekijébe.
– Milyen az idő odakint, Mick?
– Borzalmas. Úgy zuhog, mintha dézsából öntenék.
Will megáll.
– Tényleg? Akkor nincs motoros idő?
Mick a fejét rázza.
– Nincs, uram. Hacsak nincs felfújható tetője, vagy nem munkál önben a halálvágy.
Will a motorjára mered, aztán kihámozza magát a motorosruhából. Bármit is gondoljon Lissa, ő nem az az ember, aki szeret fölösleges kockázatot vállalni. Kinyitja a motor csomagtartó dobozát, és beleteszi a bőrruhát. Visszazárja a dobozt, és a kulcsot odadobja Micknek, aki ügyesen, félkézzel elkapja.
– Bedobná az ajtómon, a levélrésen?
– Természetesen. Hívjak önnek taxit?
– Nem. Semmi értelme, hogy mind a ketten megázzunk.
Mick megnyomja a rácsot nyitó gombot. Will köszönetképpen felemeli a kezét, és kilép.
Prológus. 9. Oldal
– Én vagyok… – Mikor nem felelt, hozzátettem: – Louisa. Bemehetek?
– Hát nem túl valószínű, hogy a Hétfátyoltáncot járom épp, nem?
101. oldal (Cartaphilus, 2016)