Will Cooper személy
Idézetek
Felkapok egy párnát, és az arcomra nyomom, hogy elfojtsam a nyöszörgésemet. Ez a nő egyszerűen kibírhatatlan!
154. oldal, 9. fejezet
A múltunk könnyebbé vált, mert innentől már együtt birkózunk meg vele. Mostantól átveszem tőle, amit csak lehet. Jöjjön bármilyen akadály, én minden erőmmel azon leszek, hogy elgördítsem előle. Azóta erre várok, mióta először megpillantottam.
7. oldal
A kezembe temetem az arcom. Ezek a kölykök nem hagyják annyiban, és általában alaposan beletrafálnak.
175. oldal
Ez a lány! Szeret egy fiút, aki nem lehet az övé. Gyászolja az apját, és közben lélekben már készül a következő gyászra. El akarják szakítani az utolsó megmaradt családtagjától. Megszorítom a kezét, és hüvelykujjammal megsimogatom. Lassan felemeli a fejét, és a szemembe néz. A tekintetéből áradó fájdalom eszembe juttatja, miért is kell elküldenem. Több oka is van. Az anyukája. A munkám. A jó híre. Az én jövőm. Caulder jövője. Az ö jövője. Helyesen kell cselekednünk. Felelősségteljesen. Mindezek mellett csak egyetlen érvem van amellett, hogy itt tartsam: szeretem. Ez az egyetlen okom rá, és ez is helytelen. Ha folytatom ezt a valamit, ami köztünk zajlik, az a legnagyobb önzőség lenne a részemről. Kockára tennék mindent; amiért dolgoztam, és mindenkit, akit szeretek, csupán a saját vágyaim miatt. Elengedem a kezét.
– Menj haza, Layken! Anyukádnak szüksége van rád.
Azzal hátat fordítok neki, és otthagyom.
194. oldal
