Wesley Ayers személy

− Egy csapat vagyunk, Mac − mondja. − Majd átvészeljük valahogy.
− Melyik részét? − kérdezem.
Wes elmosolyodik. − Az egészet.
És én visszamosolygok, mert azt akarom, hogy igaza legyen.

274. oldal

– Még mindig nem bírom elhinni, hogy azt mondtad anyámnak, hogy randizni megyünk – súgom.
– Csak azt mondtam, hogy elmegyünk valahova. Ettől nem lehettem konkrétabb, nem gondolod? – sziszegi vissza.
– Erre van a hazugság.
– Igyekszem a lehető legkevesebbet hazudni. A kihagyások karmikus szempontból sokkal kevésbé károsak.

220. oldal

Amikor belépünk a moha és indák világába, Wesley megáll, felém fordul, én pedig megölelem, elmerülök a zajban, ahogy beborít a dob, basszus és a metálzene, és elmossa a legutóbbi érintésünkről maradt fájdalmat és bűntudatot és félelmet és vért. Mindketten összerezzenünk, de nem engedjük el egymást. Hallgatom Wes hangját, ami olyan fura és állandó, mint a szívverés, és aztán biztosan túl erősen szoríthatom, mert felszisszen és azt mondja: – csak finoman –, majd megtámaszkodik az egyik pad háttámláján, közben a hasára szorítja a kezét. – Esküszöm, te csak ürügyet keresel, hogy megtapogathass.

272. oldal

Wesley valahogy úgy hangos, hogy az ember észre se veszi, csak már amikor nincs itt.

48. oldal

– Hé. – Wes játékosan belerúg a cipőmbe. – Tudod, ez velem is ugyanígy van. Mindez új nekem. És nem megyek sehová. Legalább három gyilkossági kísérletre lesz szükség, hogy elijessz. És ha süti van a dologban, lehet, hogy még akkor is visszajövök. – Feltápászkodik a padról. – Ha már itt tartunk azonban, visszavonulok, hogy sértett büszkeségemet ápolgassam. – Mindezt mosolyogva mondja, és valahogy én is visszamosolygok.

− Tudni akarod a teljes nevemet? − kérdezi lágyan. Bólintok. A homlokát az enyémhez támasztja és az ajkaink közötti kis űrbe beszél. − Amikor az Alakulat tagjait összepárosítják − mondja, és a hangja könnyű és halk a zaja mögött −, egy ceremónia keretében kötik össze őket. Ekkor vésik az Archívum jelét a bőrükbe. Három vonalat. Egyet a saját kezükkel kell bevágniuk. Egyet a társuknak. Egyet az Archívumnak. − Wesley tekintete az enyémbe fonódik. A szavai alig súlyosabbak egy lélegzetvételnél. − Az Alakulat megszerzi a sebeit és esküt tesz az Archívumnak és egymásnak. Az eskük a neveikkel kezdődnek és végződnek. Szóval − súgja − amikor alakulati tagok leszünk, elmondom a nevemet.

88-89. oldal

Wesley Ayers az idegen a Coronado folyosójáról.
Ő az Őrző a kertből, aki osztozik a titkomon.
Ő a fiú, aki könyveket olvas fel nekem.
Ő az, aki megtanít arra, hogyan érintsek meg másokat.
És ma ő a srác, aki szmokingban ül a kőpadon.

30. oldal

A homlokát a vállamon nyugtatja. – Úgy hangzol, mint a vihar és a zuhogó eső, tudtad? – Halkan felnevet. – Sosem szerettem a rossz időt. Addig nem, amíg téged meg nem ismertelek.

33. oldal

– Szóval, mi járatban vagy a jövendőbeli Bishop Kávézóban?
– Gondolkoztam.
– Veszélyes foglalatosság.

– Ha nekem akarsz hazudni, akkor ügyesebben kell csinálnod.