Wei Wuxian személy

– Tényleg, rengeteg előnye van annak, ha valaki a barátom lesz.
– Például? – kérdezte Lan Wangji.
Wei Wuxian a forrás széléhez tempózott, megfordult, a karját a kék sziklákon nyugtatta.
– Én hűséges vagyok a barátaimhoz, ha új pajzán könyvhöz jutok, te leszel az első, akinek megmutatotom… Hé, gyere vissza! Ha nem nézegeted, hát nem nézegeted.

191. oldal

Ahogy elhaladtak a Könyvtár pavilon mellett, bekukkantott a magnóliaágak között és megpillantotta az ablaknál ülő Lan Wangjit.
– Talán minket néz? – kérdezte zavartan Nie Huaisang. – De hiszen nem is voltunk hangosak. Minek néz ide?
– Valószínűleg megpróbál fogást találni rajtunk – mondta Wei Wuxian.
– Nem rajtunk, rajtad – mondta Jiang Cheng, – Csak téged néz, senki mást.

193. oldal

Wei Wuxian elnémult. Az állát simogatva morfondírozott. Ennyire jóképű lennék? A jóképűségem riaszthatta el?

27. oldal

150. oldal

[…] Még apának is hívtad! Minek szoktál engem hívni? Bátyusnak, vagyis kevesebbnek tartasz engem nála!
    – Nem is hívtam apának! – ugrott fel Wen Yuan.
    – Hallottam, de nem érdekel – mondta Wei Wuxian. – Még a bátyádnál és apádnál is fontosabb ember akarok lenni neked. Minek is hívjál hát?
    – De… de nem hívhatlak anyának… – biggyesztette le az ajkát Wen Yuan. – Az furcsa lenne…
    – Ki mondta, hogy anyának hívj? – fortyant fel megint Wei Wuxian. […]

273. oldal, 17.rész - Hanguang

Nem kell egyedül megvívni minden csatát.

185. oldal

– Én nem vagyok ferde hajlamú!
– Milyen szerencse, hogy én meg az vagyok!

245. oldal

191. oldal

– Ami pedig a szívemet illeti, mit is tudnának róla mások? Miért is foglalkozna vele bárki?

75. oldal