Wei Wuxian személy

– Fiatalember, bizony van két érzelgős szó ebben az életben, amit mindenképpen ki kell mondani időnként.
– Melyik két szó? – kérdezte Jin Ling.
– A köszönöm és a bocsánat – mondta Wei Wuxian.
– Ha nem mondom, mégis mit tehetnek velem? – gúnyolódott Jin Ling.
– Akkor egy nap majd sírva fogod mondani őket – mondta Wei Wuxian.

258. oldal

– Ritkán hozol magaddal bárkit is, ráadásul úgy tűnik, hogy jó hangulatban vagy. Udvariasan bánj a vendégeddel, ne ilyen durván!
Jó hangulatban? Wei Wuxian jól megnézte magának Lan Wangji arcát. Mégis miből látja rajta, hogy jó hangulatban van?

– Úrfi, a melletted lévő férfiú… Miért bámul úgy?
[…]
– Ő? Nagyon szigorúan nevelték. Nem szereti, ha többiek túlságosan barátságosan viselkednek egymással a jelenlétében. Hát nem furcsa?
[…]
– Furcsa – mondta halkan. – Úgy nézett rám, mintha a feleségét ölelgettem volna…

297. oldal

– Miért is hagynám el a széles utat egy sötét, szűk folyó felett átívelő deszkahídért? – mosolyodott el Wei Wuxian.

148. oldal

332. oldal

– Kit érdekel a zsúfolt, széles út? Én már csak a deszkahidamon járok a sötétben…

274. oldal

Már futottak egy ideje, amikor Lan Jingyi megszólalt.
– Így elmenekülünk?
Wei Wuxian megfordult, és elkiáltotta magát.
– Hanguang-jun, a tiéd a fickó. Mi előremegyünk!
A qin húrjai hümmögtek egyet, mire Wei Wuxian elnevette magát.
– Ennyi? – fordult felé Lan Jingyi. – Nem mondasz neki mást?
– Mit kellene még tennem? Mit mondjak? – kérdezte Wei Wuxian.
– Például azt, hogy „aggódom érted, itt maradok”. „Ne, menj csak!” "Nem, nem akarok elmenni. Csak akkor, ha te is velem jössz!" Ilyesmiket.
Wei Wuxian tátott szájjal nézte.
– Ki tanított téged erre? Honnan veszed, hogy így kell a dolgokat intézni? Az még csak-csak elképzelhető, hogy én ilyeneket mondjak, na de Hanguang-jun?
A Lan család ifjai kórusban erősítettek rá:
– Nem mondana ilyesmit…
– Úgy is van! – helyeselt Wei Wuxian. – Időpazarlás az ilyesmi.

21-22. oldal

– Sizhui, te érted leginkább a dolgokat, vezesd őket! Meg tudod csinálni?
Lan Sizhui bólintott.
– Ne félj! – mondta Wei Wuxian.
– Nem félek.
– Valóban?
– Valóban – mosolyodott el Lan Sizhui. – Mo úrfi, te nagyon hasonlítasz Hanguang-junre.
[…]
Én sem tudom, hogy miért, folytatta a gondolatmenetét Lan Sizhui magában, de úgy érzem, hogy hasonlítanak. Bármelyikük legyen is velünk, nincsen ok a félelemre vagy aggodalomra.

10. oldal

– Hanguang-jun, miért esett össze Wei úrfi? – kérdezte Ouyang Zizhen.
– Elfáradt – válaszolta Lan Wangji.
– Azt gondoltam, hogy sohasem fárad el! – furcsállta a dolgot Lan Jingyi.
A többi fiú is megdöbbent. Yiling legendás pátriárkája a sétáló holtakkal folytatott küzdelem után összeesett a fáradtságtól. Pedig azt gondolták volna, hogy efféle teremtményeket egy csettintéssel elintéz. Lan Wangji megrázta a fejét, majd négy szót mondott:
– Ő is csak ember.

392. oldal