Waverly Marshall személy
Idézetek
Waverly nem tudta, hogyan kérhetne időt, hogy a szíve utolérhesse a kötelességtudatát.
27. oldal
– Miből gondolod, hogy ez itt bármiben más?
– Lehet más. Te nem ezt gondolod?
– Hogy te milyen naiv vagy. – Felicity megvetően nevetett. – Nem látod, mik az emberek? Állatok. Az utolsó szálig.
– Felicity! – Waverly megragadta a lány kezét, és addig szorította, amíg Felicity rá nem nézett. – Mi is állatok vagyunk. Visszaüthetünk.
Felicity elrántotta a kezét. – Te hülye! Mit számít, akármilyen keményen küzdesz!
– Nekem számít – mondta halkan Waverly.
– Hát akkor küzdjél! – vágta oda Felicity.
Waverly felállt, ökölbe szorította a kezét. – Azt fogom tenni.
113. oldal
Nem tudta, mi ez az üresség a mellkasában, mi ez a súly, ami lefelé húzza a kezét és a lábát, mi ez a szürke köd, ami rátelepedett az elméjére. […] Aztán aznap éjjel, amikor álmatlanul feküdt az ágyában, rájött, hogy ez az érzés nem más, mint a mélységes, jóvátehetetlen szégyen.
264-265. oldal
– Az csak egyszer fordult elő, és kizárólag azért, hogy megmentsék az anyát. Egyébként is, a baba mindenképpen meghalt volna.
– Nohát, én vállalnék minden kockázatot, hogy megmentsem a gyermekemet!
– De nem a magáé volt, úgyhogy kuss!
218. oldal
