Vukovics Sebő személy

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.
Hermann Róbert: Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után
!

Berekszói Vukovics Sebő (Fiume, 1811. július 20.– London, 1872. november 19.) politikus, a Szemere-kormány igazságügyminisztere.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vukovics_Seb%C5%91


Idézetek

Fainthoar>!

Az ideiglenes kormány leköszönését és a legfőbb polgári és katonai hatalom kezemben való egyesítését még aznap, augusztus 11-én alkony előtt a következő két kiáltvány tette közhírré:

I

A nemzethez

A szerencsétlen harcok után, melyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk.

Ily körülmények között a nemzet életének megmentése s jövőjének biztosítása egyedül a hadsereg élén álló vezértől lévén várható, s lelkem tiszta meggyőződése szerint a mostani kormány további létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván: ezennel tudtára adom a nemzetnek, hogy azon tiszta hazafiúi érzéstől indíttatva, mellyel minden lépteimet s egész életemet egyedül hazámnak szentelém; magam s a minisztérium nevében ezennel a kormányról lelépek, s addig, míg a nemzet hatósága szerint intézkednék, a legfőbb polgári s katonai kormányzati hatalmat Görgey Artúr tábornok úrra ruházom.

Megvárom tőle, s azért Isten, a nemzet és história előtt felelőssé teszem, hogy ezen hatalmat legjobb tehetsége szerint szegény hazánk nemzeti státuséletének megmentésére, javára s jövőjének biztosítására fordítandja.

Szeresse hazáját oly önzéstelenül, mint én szeretném, s legyen a nemzet boldogságának biztosításában szerencsésebb nálamnál.

Cselekvéssel többé nem használhatok hazámnak; ha halálom valami jót eszközölhet számára, örömmel adandom életemet áldozatul.

Az igazság és kegyelem Istene legyen a nemzettel.

Arad vára, augusztus 11-én, 1849.
Kossuth Lajos kormányzó
Vukovics Sebő igazságügyminiszter
Csány László közmunka- és közlekedési miniszter
Horváth Mihály kultuszminiszter

II

Polgárok!

Magyarországnak eddigi ideiglenes kormánya nincs többé.

A kormányzó és a miniszterek ma hivatalaikról s a kormányról önként lemondottak.

E körülmény által kényszerítve, a katonai főparancsnokság mellett ma a polgári hatalmat is ideiglenesen átalvettem.

Polgárok! Mindent, mit súlyos helyzetünkben hazánkért tenni lehet, megteszek, harccal vagy békés úton, akként, amint a szükség fogja parancsolni; mindenesetre úgy, hogy a már annyira megfeszített áldozatok könnyíttessenek, az üldözések, kegyetlenkedések és gyilkosságok megszüntessenek.

Polgárok! Az események rendkívüliek, s a sorsnak csapásai súlyosak; ily helyzetben előleges kiszámítás lehetetlen; egyedüli tanácsom s kívánságom, hogy lakjaitokban békésen megvonulva, ellenszegülésre vagy harcba még azon esetben se keveredjetek, ha várostokat az ellenség megszállná; mert személy- és vagyonbiztosságot legtöbb valószínűséggel csak úgy fogják elérhetni, ha házi tűzhelyeiknél polgári foglalatosságaik mellett békén maradnak.

Polgárok! Mit Istennek megfejthetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet.

Polgárok! Isten velünk!

Óaradon, augusztus 11-én, 1849.
Görgey Artúr

II. kötet, Harminckilencedik fejezet

Inimma>!

Az 1848–1849-es szabadságharcot követő megtorlás kapcsán általában a kivégzések és azon belül is az aradi vértanúk kivégzése jut eszünkbe. Kevéssé közismert, hogy a főbe lövetés és az akasztás mellett a megtorlásnak más formáit is alkalmazták. Már a nyári hadjárat során is bevett büntetési mód volt a botozás. Az egyik áldozat esete bejárta az európai sajtót is. Madersprach Károlynét Buchwald Franciskát az osztrák hatóságok azzal vádolták, hogy amikor júniusban szabadság-fát ültettek, akkor egy a császárt jelképező bábút temetett el. A nőt brutális módon megvesszőzték, majd a karánsebesi várba csukták néhány órára. A férj szégyenében főbe lőtte magát. Az esetnek híre ment egész Európában, s ennek is köze volt ahhoz, hogy Haynaut a Barclay and Perkins sörgyár munkásai 1852-ben megverték.
A büntetés egy másik módja a várfogság volt: a börtönre ítélt rab saját ruháját viselhette, látogatót nem fogadhatott, írószereket s könyvet nem tarthatott. Csak felügyelet mellett írhatott levelet, s csak vallásos vagy erkölcsi tárgyú könyvet, illetve imakönyvet olvashatott. Kezére és lábára vasat vertek.
A legkínosabb büntetések egyike a sáncfogság volt: erődítési munkákban kellett részt venni, rabruhát kellett viselnie, haját lenyírták, lábára (esetenként kezére) 2-3 kg-os súlyú láncot helyeztek, attól függően, hogy hány évi büntetésre ítélték.
Haynau 1849. július 30-i rendeletével újabb büntetési formát vezetett be, a besorozást. Az egyes hadifoglyokat, önként visszatérőket és behozott polgári személyeket felfegyverezték és alakulatokhoz rendelték. A papok és püspökök elleni perek érdekessége az volt, hogy nem egyházi, hanem haditörvényszék előtt tárgyalták az ügyüket. Az amnesztiában részesülő egyháziak is csak külön engedéllyel térhettek vissza papi teendőikhez.
A büntetés egyik sajátos formája az elítélt távollétében történő kivégzés volt. 1851. szeptember 21-én Pesten 36, távollétében halálra ítélt emigráns (pl. Andrássy Gyula, Batthyány Kázmér, Beöthy Ödön, Guyon Richárd, Horváth Mihály, Kmety György, Kossuth Lajos, Mészáros Lázár, Szemere Bertalan, Teleki László, Vukovics Sebő, Táncsics Mihály) nevét bitófára szegezték.
Mind a császári és királyi, mind az orosz csapatok kegyetlenül jártak el a velük szemben fellépő településekkel. Járőrök dúlták fel, vagy csapatok porig égették a településeket, túszokat szedtek, raboltak, fosztogattak. A helységeket azzal is büntettek, hogy hadisarcot szedtek tőlük.
Azokat a földesurakat, akik részt vállaltak a szabadságharcban, azokat a kárpótlási előlegből kizárták. Az ország lakosait egészében sújtotta, hogy kivonták a forgalomból az önálló magyar pénzt, a Kossuth-bankót.