Vrudla személy
Vrudla, a történet főszereplője, (anti)hőse. Az egykori tanítvány, az Elsőszülött, a Nap, akit mostani alantasai remegve szólítanak „fényességed”-nek, míg egykori feljebbvalói, az Alkotók – lemondással vagy épp eszeveszett haraggal a hangjukban – Kárhozottnak. Sokféleképpen nevezték már, de ami a legtöbbet jelenti számára, ami mindent elindított, ami a világ változásához vezetett az az, ahogy az Ura, Mindenek Sötét Fejedelme szólította őt találkozásuk legelső napján…
***
Az illusztráció teljes méretben: https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13102724_…
Készítette: Kocsondi Nelli
Idézetek
Vrudlában olyan éles fájdalom hasított, hogy összegörnyedt tőle. A mellkasához kapta a kezét. Arra számított, hogy sebet érez rajta, szakadást, amelyből – életében először – előcsorog az ereiben keringő, lelkét hevítő élő tűz, ám bőre sértetlennek bizonyult.
65. oldal
Agrodé továbbra is a tenyerébe hajtott homlokkal, mozdulatlanul ült, amikor visszatért. Körülötte örök mozdulatlanságba fagyva üvöltöttek az Ifjak arcai, akiket Vrudla egyesével vadászott le a háború idején. Akadt, aki a Gauguron hegyén végezte be, másokat a puszta akaratával lobbantott lángra, vagy óriássá nőve tiport halálra; végül mindegyikük fejét levágta, és halomba hordta Agrodé színe előtt, aki a kegyével halmozta el érte, majd úgy döntött, emléket állít a pompás mészárlásnak. Miközben Vrudla felhevítette és elhamvasztotta egykori társai megcsonkított holttesteit, az Úr lehántotta a bőrt a koponyáikról. Egyik-másik fejet épségben hagyta, és Túminaat csarnokaiban helyezte el, míg a lenyúzott arcokat a trónusába olvasztotta. A Kárhozott rég nem emlékezett a neveikre, most azonban, miután Szelihé gyógyító keze felidézte benne azt a régi, avernaati napot, egymás után ismert rájuk. Dazana, az Éj, Kailana, a Vihar; Fuara, Calamo kedvence, az egész Avrelaron végighömpölygő ősfolyam megtestesülése. Micsoda elégtétel is volt elforralni a vizet a gazdátlanul maradt, roppant mederből!
88-89. oldal
Vrudla ügyet sem vetett rájuk. Addig tombolt, amíg a lángoló szikla megrepedt a talpa alatt, keresztül a föld legmélyebb rétegéig, amíg odafent vörösre izzott a megrontott ég, amíg a felszálló hőség átgőzölgött az utolsó zöld ligeten, és megmozdította Túminaat falait.
Aztán megérkezett Agrodé.
218. oldal