Vörösmarty Mihály személy

Márai Sándor: Szindbád hazamegy
Kácsor Zsolt: Barbarus
Szabó Magda: A csekei monológ
Márai Sándor: Európa elrablása / Röpirat a nemzetnevelés ügyében
Kosztolányi Dezső: Gyémántgöröngyök
Szabó Magda: Sziluett / A lepke logikája
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet
Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton
Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Jókai Mór: Mire megvénülünk
Szerb Antal: Budapesti kalauz
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
Fercsik Erzsébet – Raátz Judit: Keresztnevek enciklopédiája
Petőfi Sándor: Útirajzok
Hegedüs Géza: Az idők mélyén
Kiszely István – Hankó Ildikó: Szokatlan szokások
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei
Vámos Magda: Resid efendi
Kiss Erika: Vendégváró – Látnivalók Fejér megyében
Mátyás Ferenc – Z. Szalai Sándor (szerk.): Szép versek 1971
Tüskés Tibor: Siklós és vidéke
Csiki László: A szótolvaj
Weöres Sándor: Rapszódia a kivívott szabadságról
Radnóti Miklós: Összegyűjtött versek
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei
Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső
Borsodi L. László: Maszk és szerepjáték
Petri György: Összegyűjtött versek
Cselenyák Imre: A tölgyek alatt
Jolsvai András: Nincsen számodra hely
Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát
Milbacher Róbert: Legendahántás
Börcsök Mária: A szabadság diktatúrája
Szende Aladár: Stilisztikai gyakorlatok

Idézetek

psn>!

NEM TUDHATOM…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Kapcsolódó szócikkek: Vörösmarty Mihály
Garaczi_László IP>!

Az írónak nem az a dolga, hogy a tüdejére és a szívére vigyázzon, az írónak az a dolga, hogy lelkére és szellemére vigyázzon, s a kávéház az a sajátos, a szó orvosi és tornatanári értelmében egyáltalán nem egészséges, de a szó irodalmi értelmében egyedül hasznos légkör, ahol az írók kissé védve vannak a világ kísértései, a hivatalnak packázásai és a pénz durvaságai ellen; tüdejük és szívük elkopik ugyan a nikotintól és a feketétől, de szellemük kivirul, s ez a fontosabb. […] Kávéház nélkül nincs irodalom. Petőfi úr nem síelni járt, hanem a „Pilvax”-ba, s Vörösmarty úr nem a strandra járt, hanem az „Arany Ökör”-höz. Óriási különbségek ezek, kérem. […] Az irodalom legyen hűséges önmagához, törvényeihez, légköréhez, ételeihez, italaihoz, életmódjához, s mindahhoz, ami kell hozzá, hogy az embernek néha eszébe jusson valami, ami másnak még nem jutott eszébe, s aztán tökéletes művészi formában ki is tudja fejezni azt.

gesztenye63>!

A literatúra, drága barátom, nem falióra, hogy hetente lejárjon. Az irodalom olyan, mint egy vár, amelyet lépésről lépésre építünk föl valamennyien, és amihez mindenki hozzáteheti a maga tégláját. Tudom, tudom, ez szegény Kazinczy szabadkőmíves ideája, isten nyugossza, volt vele vitám elég, amíg élt, de ebben a dologban bizony ma is igazat adok neki. Ti most nekiálltok, és nagy garral leromboljátok ezt a várat, hogy építsetek magatoknak egy másikat. És közben nem veszitek észre, hogy ugyanazokból a kövekből építkeztek, amiből mi.

274-275. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Döbrentei Gábor · Vörösmarty Mihály
Frank_Waters I>!

Ki hiányzik?

Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,

mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.

Nemcsak egyéni kvalitásaik révén működtek jobban eleink, hanem mintha a szellemi élet egésze is jobban lett volna trenírozva, a bármikori, mozgékonyabb, találékonyabb, bátrabb, függetlenebb volt… Ez valószínűleg túlzás, és mindez csupán messziről ilyen sima; bár érthető, ha sóvárogva gondolok egy Eötvös, egy Kemény politizálására, vagy akár egy Karinthy-glosszára, ami helyére tenne egy szokásos irodalmi csip-csup ügyet, ami körülményeink közt nyílván mértéktelenre dagadna, volna sértődés, értelmezés, magyarázat, előbb-utóbb zsidózás és magyarozás, le – le le, ti…, csak épp az a nyolc sor nincs, a glossza, amely helyére tenné az egészet, több szóra sem érdemesnek nyilvánítván… Sokszor nincs helyük a helyükre teendő dolgoknak, így állunk. Helyteremtés, ez kell következzék, nem csupán helykeresés.

Hajnóczy is hiányzik. De jellemző, hogy ez nem magamtól jutott az eszembe, hanem csak mert hallottam egy rádióműsort róla (Markovits Ferenc munkája). A rossz emlékezés buta emlékezés, az emlékezőt sújtja. Mielőtt elmondanám, hogyan is hiányzik Hajnóczy, elmondom legszemélyesebb találkozásomat vele. Akkor már halott volt.

Halálhíre napján itt nem részletezendő oknál fogva Koppánymonostoron voltam. Reggel a postára mentem újságért. Mint sokan, én is hátulról kezdem olvasni az újságokat, most talán az idegen hely miatt, eltévesztettem, amikor észrevettem, lapozni kezdtem hátra, előre, a sporthoz.

Akkor, ahogy mondani szokás: spétben, igazi rémület fogott el, megmerevedtem, ténylegesen lépni se mertem. Ijedelmem a legteljesebb mértékben jogos és arányos volt, ugyanis lapozás közben azt olvastam, hogy meghaltam. Ezt lapoztam át, erre kaptam a spétet. Azért ez eléggé sajátos érzés volt ott a festői Koppánymonostoron, hogy minden kétséget kizáróan az áll a reggeli lapban, hogy végem, odavagyok, dermedten álltam, igen, a földbe gyökerezett a lábam, láttam magam előtt a Magyar Nemzet-betűket, Meghalt E. P. Tényleg nem képzelődtem, tudtam, ezt olvastam. Kicsit meg voltam hatódva. Vajon hogyan történhetett? Lelőttek az oroszok. Egy férj. Egy orosz férj. Próbáltam elgondolni, valóban hogyan kerülhetett bele a hír az újságba. Akkor már több napja nem voltam Pesten, ez megkönnyítette a fantaziálást.

De végül is újra meg kellett néznem. Meghalt Hajnóczy Péter, ez volt a címben, és rögtön láttam is a tévedés okát. A ZY PÉTER volt az ok, zy péter, kultúrrovat, azonnal és egyértelműen magamat olvastam, az „embernek” nagy gyakorlata lesz abban, hogy a saját nevét egy szövegben fölfedezze…, a narcizmus enyhe mámora. Hát így.

A mai irodalmi beszéd egyszerre durva és túl udvarias. Ez nem ellentmondás, ezek egymást föltételezik, és – megint – az organikus hiányára utalnak. Indulatosság és evvel együtt valamiféle kenetteljes papolás, amelynek mintha az volna a lényege, hogy a világ természete végül is jó, csak eddig eltakarta az államszocializmus.

A Hajnóczy káromkodása hiányzik! De nem az a jóízű, nyelvi leleményekben gazdag, barokkos, néprajzos, amely bármennyi dühöt tartalmaz is, bármennyi fájdalom van is mögötte, mégis leginkább arról szól, hogy ki a legény a gáton. A Hajnóczy káromkodása, azt nem mondanám, hogy csöndes volna, de szegény. A Pilinszky-vonal. Kemény, és keménységét magán gyakorolja. Nem süti le a szemét, és nem is festi. Kíméletlen. Milyen legény. Milyen gát. Ki a…

113-116. oldal

shadowhunter1975 P>!

NEM TUDHATOM…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
1944. január 17.

159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Vörösmarty Mihály
Alvarando P>!

A magyar irodalom egyik legnagyszerűbb verse minden kétséget kizáróan A vén cigány, amelyet Gyulai Pál csak annyival intézett el, hogy az „öreg nagy borverse”, ami azért is érdekes, mert éppen Gyulai Pál lesz a Vörösmarty-hagyaték gondozója és az első életrajz megírója, miközben szemmel láthatólag semmit sem ért sem ebből a versből, sem általában Vörösmarty romantikájából. Így történt, hogy a mai napig óriási fehér foltok maradtak a Vörösmarty-értésünkben. Az irodalomtörténészeket régóta izgatja például a vers szerint a pokolban zokogó malom mibenléte. A kérdéses sor, amelyben szerepel, így hangzik

Mi zokog mint malom a pokolban

Annyit már nagyon régóta tudunk, hogy az ebben a formában nyomtatásban megjelenő sor (a Pesti Napló című napilapban jelent meg 1855. június 28-án) nem egészen Vörösmartytól származik. Egészen pontosan, egy sajtóhiba eredményét olvashatjuk. A fennmaradt kéziratból ugyanis tudjuk, hogy ott a „zokog” helyett „zuhog le” szerepel, ami – lássuk be – sokkal logikusabb, hiszen mi a fenéért is zokogna egy malom, még ha a pokolban is?

53. oldal

Milbacher Róbert: Legendahántás 50+1 tévhit a magyar irodalomban

Kapcsolódó szócikkek: 1855 · Gyulai Pál · Pesti Napló · Vörösmarty Mihály
1 hozzászólás
virezma>!

Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,
mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.

Ki hiányzik?

czegezoltanszabolcs>!

Mert a nép és katonaság mindenütt egyforma. Különbségek csak a legmagasabb szinteken észlelhetők. A baka mindenütt baka. De Hölderlin nem azonos Vörösmartyval.

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára

Kapcsolódó szócikkek: Vörösmarty Mihály
gesztenye63>!

A költő mindeddig úgy hordta magán a nincstelenséget, mint egy kinőtt kabátot. Volt ideje megszokni, hisz siheder kora óta gyakorolta. Mióta az apja meghalt s az anyja falnak vezette a gazdaságot, csak a nincs mértéke volt kérdéses. Nem csoda, hogy most meg lötyögött rajta a jólét.

78. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Vörösmarty Mihály
gesztenye63>!

Másnap hajnalban, mire a költő álmosan kibotorkált a Horváth-ház elé, ahonnan a gyorskocsi indult, már mind a tizenkét ülés foglalt volt. Deák a kocsis mellett ült, fenn a bakon, és látszólag sajnálkozva szólt le a barátjának.
– Bizony, amice, így járnak a későn jövők! Nincsen számodra hely!
A költő megkövülten állt egy pillanatig, aztán elmosolyodott, a belső zsebéből elővett egy apró irónt, és feljegyzett néhány szót a mandzsettájára.

162. oldal