Voldemort személy

– Perselus Piton nem a te embered volt – közölte Harry –, hanem Dumbledore-é. Az ellenségeddé tetted, amikor elhatároztad, hogy megtámadod az anyámat. Nem jöttél rá erre, nem is jöhettél rá, mert van az a dolog, amit nem tudsz megérteni. Sose láttad Piton patrónusát, igaz, Denem?
Voldemort nem felelt. Tovább rótták a köröket, akár két farkas, akik széttépni készülnek egymást.
– Pitonnak őzsuta volt a patrónusa – folytatta Harry –, ugyanúgy, mint anyámnak. Szerette anyámat évtizedeken át, gyerekkorától fogva. Ezt tudhattad volna – tette hozzá, látva, hogy Voldemort orrlyukai kitágulnak –, hiszen megkért téged, hogy hagyd meg anyám életét.
– Piton megkívánta őt – sziszegte megvetően Voldemort –, de miután anyád meghalt, maga mondta, hogy vannak más nők, tisztább vérűek, akik méltóbbak hozzá…
– Hát persze, neked ezt mondta – válaszolt Harry –, de Dumbledore kémje volt attól a perctől fogva, hogy üldözni kezdted anyámat, és a mai napig ellened dolgozott! Dumbledore már haldoklott, amikor Piton végzett vele!
– Mit számít! – Amíg Harry beszélt, Voldemort feszült figyelemmel hallgatta, de most eszelős nevetésben tört ki. – Mit számít, hogy Piton engem szolgált-e vagy Dumbledore-t? Mit számítanak a szánalmas mesterkedéseik! Eltapostam őket, ahogy eltapostam anyádat, Piton nagy szerelmét is!

– Sose használtál még főbenjáró átkot, mi? – harsogta Bellatrix. – Azokat komolyan kell gondolni, Potter! Vágynod kell rá, hogy fájdalmat okozz, át kell adnod magad a kínzás örömének – a jogos haragod nem sokra elég. Megmutatom, hogy kell csinálni, jó? Ingyen leckét kapsz tőlem…

– De uram – szólt tétován Harry; nem szerette volna, hogy úgy tűnjön, mintha mindenáron akadékoskodni akarna. – Ez végül is semmin nem változtat. Meg kell próbálnom megölni őt, különben…
– Hát persze! Persze, hogy meg kell próbálnod! De nem a jóslat, hanem magad miatt! Azért, mert úgysem lelsz nyugtot, amíg Voldemort él! Ezt mindketten tudjuk! Tegyük fel, hogy nem tudsz a jövendölésről! Akkor mit éreznél Voldemort iránt? Gondolkozz!
Harry a fel-alá járkáló Dumbledore-t nézte, és eltöprengett. Felidézte édesanyját, édesapját és Siriust. Aztán Cedric Diggoryra gondolt… és Voldemort számtalan egyéb rémtettére. Úgy érezte, mintha tűz gyúlna a mellkasában, és égetni kezdené a torkát.
– A halálát kívánnám – felelte csendesen. – És én magam akarnék végezni vele.
– Hát persze! – kiáltott fel Dumbledore. – A jövendölés nem kötelez téged semmire! Viszont Voldemort nagyúr a jóslat miatt jelölt meg téged egyenrangúként… Más szóval te szabadon dönthetsz, semmi nem kényszerít rá, hogy törődj a próféciával! Voldemort tetteit ellenben továbbra is a jóslat diktálja. A jövőben is vadászni fog rád… épp ezért nyilvánvaló, hogy végül…
– Hogy végül egyikünk megöli a másikat – bólintott Harry.
Most végre megértette, mire próbál rávilágítani Dumbledore. Olyasmi ez, gondolta, mint hogy behurcolják-e őt az arénába, ahol élethalálharcot kell vívnia, vagy felemelt fővel, önszántából vonul be. Vannak talán, akik azt hiszik, hogy a két dolog között nincs lényeges különbség, de Dumbledore tudja – és én is tudom, meg a szüleim is tudták, gondolta fellángoló büszkeséggel –, hogy ezen a különbségen áll vagy bukik minden a világon.

ROSE: The rumor is that he's Voldemort's son, Albus.

A horrible, uncomfortable silence

It's probably rubbish. I mean… look, you've got a nose.