Vlora Flint személy
Idézetek
A seriff lassan eltette a pisztolyát.
– Magukkal csak a baj van, mi?
– Csak éljük az életünket, asszonyom – mondta Vlora.
– Elintézzük az ügyet egy bíró előtt – ismételte meg a seriff –, aztán ha kérhetem, szíveskedjenek valahol máshol élni az életüket. Érthető?
253-254. oldal, 24. fejezet
– Jól aludtál? – kérdezte tőle vidáman Bo, amikor odalovagolt mellé.
– Egy szemhunyásnyit sem. Te?
– Akár egy kisbaba. Nila behozott a sátorba egy fiatal századost, és meg kell mondanom… – Bo egy nő alakját utánozta a kezével.
– Inkább ne – szakította félbe Vlora. – Különben is, mi a frászt képzelsz, hogy a tisztjeimet döngeted?
– Szörnyen unalmas itt az élet – védekezett Bo. – Különben is, Nila ötlete volt. Gondolta, mire ennek a hülyeségnek vége, lesz alkalmunk, izé, elidőzni a hadsereg minden ezredének egyik tagjával.
– Most nagyon utállak.
– Hagyja pihenni ezt a fickót, amíg magához tér. Nem tarthat egy-két percnél tovább. Küldjön fel valakit a szobámba tiszta lepedőkkel, és takarítsák fel a padlóról a vért meg a nyelvdarabot. – Vlora elővett egy zsebkendőt, és letörölte arcáról a vörös pöttyöket.
– „Nyelvet” mondott?
– Azt. És ha lenne olyan kedves, hogy nem számol be a jövés-menésemről a város nagyfőnökeinek, én is leszek olyan kedves, hogy nem etetem meg magával a saját lábujjait. Jó éjszakát.
232. oldal, 21. fejezet
A fatrasztai katonák gyakran arrogáns pöcsfejek, de Vlora ritkán találkozott valakivel, aki ennyire goromba. Megtapogatta a pisztolya agyánt.
– Ugye nem lenne szörnyen primitív húzás, ha ellőném a sapkáját?
– De igen – válaszolta Olem anélkül, hogy felpillantott volna a levélből.
25. oldal, 1. fejezet
[…] Sebezhetőnek érezte magát. Hagyta, hogy az aggodalma kiüljön az arcára, és Olemhez fordult. – Mondd, hogy nem ültettem magunkat lőporos hordóra, és gyújtottam meg a kanócot.
– Nem ültettél minket lőporos hordóra, és gyújtottad meg a kanócot.
– Most hazudsz nekem?
Olem ezen mintha elgondolkodott volna, aztán hátat fordított a tenger felől fújó szélnek, hogy meggyújtson egy újabb cigarettát.
– Többé-kevésbé.
– Hát nem nyugtattál meg.
76. oldal, 6. fejezet
– Az meg ki? – intett Ibana az állával a hullára, akit Styke maga mögött vonszolt.
A szikár arcú, középkorú férfi egy elszenesedett türkiz egyenruhát meg egy narancslakkos mellvértet viselt.
– Egy daníz tábornok – mordult fel Styke. Megbökdöste a hullát a nagylábujjával. Hiányzott egy darab az oldalából, pont ott, ahol egy pisztolyt és pár tartalék lőportöltetet tartott volna. – Felbosszanthatta Flintet. Ő az egyetlen mágus, aki jelentős távolságból is képes lőport berobbantani, és ezt a fickót majdnem kettészakította a detonáció.
Ibana felnevetett.
– Egyre jobban és jobban kedvelem Flintet.
55. oldal, 4. fejezet
[…] – Mi folyik odakint?
– A fiúk most bontják le az első házat – válaszolta Olem.
– Az ma reggel van? A fenébe is, emlékeztetned kell, hogy ne igyak annyit.
Olem felvonta a szemöldökét.
– És emlékeztetnem kell téged, mi történik, ha emlékeztetlek valamire.
– Csak akkor egyszer vertelek képen.
– Ami azt illeti, kétszer.
236. oldal, 25. fejezet
Vlora nem hagyhatta, hogy Delia kihozza a sodrából. Most nem. Higgadtnak kellett maradnia.
Bo rásandított, és hátrahőkölt.
– Jól vagy?
– A barátságos mosolygást gyakorlom – válaszolta Vlora.
– Úgy festesz, mint aki a saját lábát készül lerágni.
– Ezért gyakorlom.
– Talán inkább egyáltalán ne mosolyogj. Próbálkozz a teljes semlegességgel.
Vlora megdörzsölte az állát, hogy enyhítse a belé állt feszültséget.
– Na és most?
– Úgy nézel ki, mint akinek székrekedése van.
– Sebastenien? – fordult Vlora a tábornoka felé.
Sebastenien megköszörülte a torkát, mint aki mondani készül valamit, de aztán meggondolta magát.
336-337. oldal, 36. fejezet
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
– Emlékszel a tegnap esti beszélgetésünkre, amikor is megállapítottuk, hogy körültekintően kell eljárnunk? – kérdezte halkan Tániel.
Vlora hozzálátott a tojáshoz és a húshoz.
– Emlékszel, hogy azt mondtam neked, ne legyél ilyen önelégült pöcs?
250. oldal, 24. fejezet