!

Vladár Ervin személy

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – Együtt
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké

Idézetek

>!
LaBelle P

     – Azta, Reni, ez állati ronda! Vladár tombolni fog! – köszöntött kedvesen Dave.

236. oldal, November 6., csütörtök (Ciceró, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Felmayer Dávid (Dave) · Rentai Renáta · Vladár Ervin
>!
Alison

    A rajztanár (Vladár Ervin, aki egyébként a művészettörténet-tanár is) egész rendes.

57. oldal, Szeptember 4., csütörtök (Ciceró, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Vladár Ervin
8 hozzászólás
>!
vgabi SP

     – Felmayer!
     – Igen, tanár úr?
     – Elmondanád, hogy a rajzodon mi ez a sötét folt? – mutatta fel a lapot. A fél gyümölcstálat kitakarta egy kerek satírozás.
     – Az Gábor feje – közölte. – Nem láttam tőle rendesen!

111. oldal, Szeptember 18., csütörtök (Ciceró, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Felmayer Dávid (Dave) · Vladár Ervin · Zsidák Gábor
2 hozzászólás
>!
Hyacinth

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Már egy ideje a suli előtt ácsorogtunk, amikor a többiek döbbenten felröhögtek, mire én is odakaptam a fejem.
     – Hallod! Zsák húzta, ezt nem hiszem el! – kapott a szája elé Zsolti.
     – Mit? – forgolódtam. Aztán megláttam.
    Francia osztálytársunk lassan sétált a suli felé a napsütésben, és visszamosolygott az őt néző emberekre. Nem fogok hazudni. Csupán egy térdig érő fürdősortot viselt, nyakában pedig színes törülköző lógott. Szemét napszemüveg takarta, kezében focilabda.
     – Oké, valaki mondja el, hogy pontosan mi történik – kértem riadtan, mert attól tartottam, Jacques egyszerűen megőrült.
     – Úgy látszik, Zsák barátunk mára szánta a saját balhéját – röhögött Ricsi, majd ujjait a szájába dugta, és őrült füttyögésbe kezdett. És akkor megértettem. Jacques borítékjában minden bizonnyal az volt, hogy jöjjön így suliba, és mivel az időjárás kezd romlani, az utolsó nyári napokon szerette volna véghezvinni a tervét. A döbbenetből fel kellett ocsúdnom, merthogy én vagyok a fotós. Egy pillanat alatt kirántottam a táskámból a fényképezőgépem (na, nem mintha nem készült volna ezer kép mobilokkal), és készítettem a fotókat.
    Jacques mosolyogva intett nekünk, aztán felsétált a lépcsőn, és belépett a suliba. Mi pedig azonnal követtük, mert erről nem akartunk lemaradni.
    A portás pislogás nélkül nézte, ahogyan a sortot viselő diák átmegy az aulába. Máday a Jeanne d'Arc-szobor mellett állva éppen az egyik kilencedikes lányt (Gabit) osztotta, amiért lila körömlakkal volt kifestve a körme, amikor a bejárat felé pillantott. És tátva maradt a szája. Mádayt nehéz meglepni, de erre azért ő sem számított.
     – Bonjour! – köszönt kedvesen Jacques, és ügyet sem vetve az őt bámuló diákokra, továbbsétált.
     – Chatelain! – ordította Máday, amikor némileg magához tért a sokkból, de addigra Jacques már elérte az udvarra vezető ajtót, és kilépett. A diákoknak több se kellett, mindenki utánaindult, így Máday is csak tolongott a nagy tömegben, pedig gyanítom, ő elsőként szeretett volna a nyomába eredni. Az udvarra kiérve még mindig folyamatosan fényképeztem, Jacques pedig a pad mellé lépve egy megfelelő helyet választott a füvön, ráérősen leterítette a törülközőjét, és kifeküdt napozni. Mindenki szakadt a röhögéstől, az ablakokban megjelentek azok a diákok, akik egyébként a termekben voltak, de a hangzavarra felfigyeltek, úgyhogy ők is „húúú”-ztak meg tapsoltak. Jacques pedig csak napozott.
     – Mi a bánat folyik itt? – tört utat magának Máday – Chatelain, ez nem a francia Riviéra, mégis mit képzelsz magadról? – lépett mellé az ig. helyettes, és totál kiakadva nézett le rá.
    Jacques napellenzőként a homlokára tette a kezét, és kissé megemelte a fejét, hogy lássa, ki takarja el a napot. Aztán megkérte Mádayt, hogy álljon kicsit arrébb.
     – Ebből elég lesz! Jacques Chatelein! Neked teljesen elment az eszed??? – ordította – Kelj fel!
     – Non – rázta meg a fejét Jacques.
     – Nem mondom még egyszer – hajolt le Máday, megragadta a törülköző sarkát, és elkezdte kirángatni alóla. Erre Jacques utánakapott, és elkezdték rángatni a strandtörölközőt.
     – Mi a… – lépett mellém Kinga – Ah. A küldetés – jött rá egy pillanat alatt. – Vajon ki volt az az idióta, aki ezt kitalálta? – Mindketten Zsolti felé felé néztünk.
     – A fenébe, lánynak szántam ezt a feladatot. Mindegy, így se rossz. Nézd, Máday hogy rángatja. Muhahaa! – magyarázta Davenek.
    Miért nem lepődtünk meg, hogy Zsolti volt az ötletgazda? Az egész suli az udvarra koncentrált, és óriási röhögéstől meg füttyögéstől zengett az egész környék. Végül Máday nyert, aki egy határozott mozdulattal kirántotta Jacques kezéből a törölközőt. Gondolván, ezennel vége a bulinak. Csakhogy ekkor Jacques felkapta a focilabdát, és dekázni kezdett vele.
     – Ez őrület! – tárta szét a karját tanácstalanul Máday. – Chatelain, kihúzod a gyufát! Azonnal menj az irodámba!
     – Non! – rázta meg a fejét, és tovább labdázott.
     – Ebből baj lesz – suttogtam, és kezdtem kicsit megrémülni.
     – Mi folyik itt? – ért ki az udvarra Vladár.

113-115. oldal, Szeptember 19., hétfő (Ciceró, 2012)

>!
elle

     – Bombariadó van? – kérdezte Gábor rezzenéstelen arccal.
     – Nem, tűzriadópróba. Nyomás, mindenki kifelé – tapsolt kettőt Vladár. – Haraszti, Bernáth, mit műveltek? Tegyétek le a tévét! Képzeljétek el, hogy valóban tűz van, úgyhogy indítsatok kifelé! – kiáltotta idegesen.
     – Tűz van? – hőkölt hátra Robi.
     – Gondos volt, mi? Tudtam, hogy egyszer leöli az egész sulit, addig kísérletezik… – méltatlankodott Andris
     – Nincs tűz! De úgy teszünk, mintha az lenne! Már két perce kint kéne lennetek az épületből, mindenki AZONNAL KIFELÉ!!! – üvöltötte torkaszakadtából.

462-463. oldal, Május 12., csütörtök

>!
bzsolti10

     – Renitens Rentai miért nem ül a tanári asztalnál? – kérdezte, azonnal kiszúrva, hogy a padomnál vagyok. A fenébe. Van az a mondás hogy „egy elefánt nem felejt”. Meg van az a másik is, hogy „Vladár nem felejt”. Éljen.

102. oldal, Szeptember 15., csütörtök (Ciceró, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Rentai Renáta · Vladár Ervin
Hirdetés
>!
dorcy01

Rejtélyes módon most meg Flóra esett ágynak, ma ő nem jött suliba…
     – Mindenki üljön le a helyére – lépett be a terembe Vladár. Jaj, ne!!! Máris csütörtök van? Vagy mi??? – A tanárnő torokgyulladást kapott, így nem tudott jönni. – közölte Vladár.
     – Nagy kujon ez a Zsák! Flöra, Gazdag… – jegyezte meg Zsolti, és kész. Szakadtunk a nevetéstől. Szegény Jacques égővörös fejjel hadarta, hogy neki semmi köze a tanárnő betegségéhez…

289. oldal, Március 12., hétfő, 8/1. (Ciceró, 2013)

2 hozzászólás
>!
DreamerGirl

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – (…) Tudom, a tanár úrral ez lesz az utolsó óránk, így ez az utolsó alkalom, hogy olyat mondjak, ami miatt leküldhet az igazgatóiba, de azt hiszem, szándékosan semmi ilyet nem tudnék mondani. Az elmúlt években úgyis mindig véletlenül keveredtem bajba, egyik félreértést a másik követte, talán emiatt vált kissé kapcsolatunk – mosolyodtam el. – Illetve még a rajztehetségem is közrejátszott – tettem hozzá gyorsan.
    Az egész osztály engem nézett, Vladár pedig nekidőlt a táblának, és felvont szemöldökkel hallgatott.
     – Valahogy éreztem, hogy ha lesz búcsúbeszéd társadalomismereten, akkor azt én mondom majd, mégsem készültem rá, úgyhogy rögtönözni fogok (…) Tulajdonképpen, azt hiszem, minden diáknak van egy olyan tanára, akivel kevésbé jön ki jól, és akire négy évig úgy gondolhat, hogy majd az utolsó pillanatban jól megmond neki mindent, mert akkor már nincsenek következményei. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt év csütörtökjei alkalmával nem lett volna mit mondanom, és volt, hogy elhittem, majd mindennek a végén egyszerűen kimondom. De ez nem így van. Mert a legvégén az ember már nem is látja olyan drasztikusan a dolgokat. Pont tegnap nézegettem át a régi fényképeket, sok készült például a rajzaimról is, és nem bírtam megállni nevetés nélkül. Rettentően bénák lettek, csoda, hogy átcsúsztam kettessel. – Vladár kissé megenyhült arccal bólintott. – A rajzórák után pedig következett az etika, amikor viszont már nem tudtam kitörni a peches szerepből, benne ragadtam, így bármit mondtam vagy tettem, csak rosszul sülhetett el. Visszagondolva ez is sokkal szórakoztatóbb, mint amikor átéltem, és igazából ehhez sincs hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy sajnálom, amiért sokszor kiborítottam – tártam szét a karom. – Nem volt szándékos. Azonban bármilyen is volt a tanár úrral a kapcsolatom, akármennyire is sötétnek láttam néha, és bár a Harry Pottereket soha nem fogom tudni úgy nézni, hogy ne önt lássam Piton professzor szerepében, nem felejtem el, hogy segített, amikor elakadtam, átengedett, amikor esélyem sem volt, és megmutatta az irányt, hova felvételizzek. És sokat gondolkoztam, mikor lesz alkalmam ezt elmondani, vagy lesz-e egyáltalán, de úgy érzem, most van rá lehetőségem, úgyhogy szeretném megköszönni, hogy Párizsban tanulhatok tovább, mert tudom, hogy az ösztöndíjprogramban való részvételemről Borrel igazgató úron és Máday igazgatóhelyettes asszonyon kívül még a tanár úr volt az, aki dönthetett. És vagy annyira nem kedvel, hogy inkább elküld Párizsba, csak hogy messze legyek – tűnődtem, és a többiek nevetése miatt hangosabban folytattam –, vagy egyszerűen csak nem is volt olyan rossz a kapcsolatunk – fejeztem be.

149-151. oldal, Április 26., csütörtök, 8/2. (Ciceró, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Perselus Piton · Rentai Renáta · Vladár Ervin
21 hozzászólás
>!
vadnarancs

     – Rentai – mutatott rám a tanár, én meg döbbenten néztem rá. Mi az? Mit akarhat még? Nem volt még elég? Bizonytalanul a tanári asztalhoz mentem, és megpróbáltam állni a tekintetét.
     – Sokat gondolkoztam a jegyeden, és végül úgy döntöttem, megajánlom a jelest.
     – Feleljek most? – kerekedett el a szemem. Persze, fél lábbal a nyári szünetben, úgy, hogy hetek óta direkt nem feleltet, hogy már beletörődtem abba, hogy nem lettem kitűnő… Kezdjen most szórakozni velem, miért ne? Vladár tiszta hülyét csinál belőlem.
     – Nem, nincs szükség rá. Tekintettel arra, hogy a szorgalmaddal nincs probléma, kapsz egy órai munka ötöst júniusra, ezzel pedig megvan az év végi jeles.
     – De miért? – kérdeztem, és nem hittem a fülemnek.
     – A válasz egyszerű. A vérlázító magatartásod, folyamatos feleselésed, a hozzáállásod a tárgyaimhoz és a pofátlan viselkedésed mellett – oltott le lazán – a felkészülésedre nincs panasz, végig tanultál és készültél. Emiatt jelest érdemelsz. A többi nem az én problémám, legyen a te bajod – közölte gúnyosan.
     – Ó. Köszönöm – mondtam, zavartan nézve, ahogy a naplóban lévő, ceruzával beírt négyest átjavítja ötösre. Hűűű. Majdnem elérzékenyültem. Majdnem.
     – Tehát ezzel búcsúzom tőled. Ötös lettél – mondta unottan.
     – Búcsú? Örökre? – könnyebbültem meg őszintén, mire Vladár félredobta a radírt, és idegesen pillantott fel.
     – Hát, erről beszéltem! Hogy nem sül le a bőr a képedről? – förmedt rám, és a többiek kérdőn bámultak felénk. Céklavörös fejjel néztem rá, és őszintén, tippem sem volt, hogy már megint mi rosszat szóltam. – Jó nyarat akartam kívánni, Rentai, mert találkozunk szeptemberben! És készülj, mert kemény év lesz!

484-485. oldal, Június 2., csütörtök (Ciceró, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Rentai Renáta · Vladár Ervin
>!
Nanaki

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Na. Ha befejeztétek a bohóckodást, akkor talán… – csapta össze a tenyerét Vladár.
     – Már megyünk is – bólogattam.
     – Nem meglepő, Rentai, hogy szabadulni akarsz az órámról.
     – Nem, dehogy – mentegetőztem –, csak a tempera illata. Régi emlékek – legyintettem. Zsolti válla rázkódott a nevetéstől, és Kinga is elmosolyodott kissé.
     – Szörnyen humoros – nézett rám Vladár. Ideje volt lelépni, úgyhogy kiszórtam a csokikat, és kimenekültem a teremből.

370-371. oldal, December 6., hétfő (Ciceró, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: Mikulás · Nagy Zsolt · Rentai Renáta · Vladár Ervin