Vizy Kornél személy
Idézetek
Kosztolányi Dezső természetesen tudhatta, hogy nem igaz a Kun Béla elrepüléséről szóló álhír, regényének bevezető fejezetének végére ezért is helyezte oda a budai keresztény-nemzeti polgárság részben hiszékenységén, részben rosszindulatán élcelődő mondatot: „Legalábbis a Krisztinában ezt beszélték”. Kosztolányinak az erőteljesen pszichoanalitikus hatásokat mutató műve valójában nem más, mint a rémhírek, álhírek és pletykák természetét analizáló regény, amelyben Édes Anna, a végsőkig kizsákmányolt, de végül a gazdái ellen forduló cselédlány története a proletárdiktatúra metaforája. Kosztolányi nem menti fel Édes Annát, de – a humanista Moviszter doktor szavainak segítségével – megmagyarázza a vörös terrort; amely így az író értelmezésében egy ezerszer megalázott, kulturális, szociális és egzisztenciális nyomorban élő osztály kitörése volt, amelyben megvolt a felelőssége az áldozattá vált addigi elnyomóknak is.
Akik fölött Kosztolányi kegyetlen kritikát gyakorolt: a proletárdiktatúra idején csöndben voltak, hogy mentsék magukat. A „proletármimikrivel” proletárnak álcázták magukat, de a proletárdiktatúra bukása után azonnal megjött a hangjuk, és mindenféle álhíreknek hitelt adva kezdték gyalázni a már „megdöglött” Tanácsköztársaságot. Ahogy a „Vita a piskótáról, az irgalomról és az egyenlőségről” című kulcsfejezetben a mesélő elítéli Vizy Kornélt és vendégeit: „Lábuknál feküdt a forradalom patkánya. Döglött volt már. De azért még egyszer agyonütötték.” (Az államszocialista cenzúra rövidlátását bizonyítja, hogy ezt az ellenforradalmi korszakkal szemben kritikus mondatot kihúzták a regény 1945 és 1990 közti kiadásaiból.)
86. oldal
→ |
---|