!

Víziváros helyszín

Szabó Magda: Katalin utca

Idézetek

>!
KingucK P

A hídra már emlékezett. Mikor először futottak át hídon Budapest felé, megijedt. Ez volt az első hosszú utazása, olyan, ami közben folyón keltek át, most érzékelte első ízben életében, hogy víz felett járnak a vonattal. Már messziről látta felbukkanni a folyót, aztán ráfutottak a hídra, és a traverzek között csörömpöltek előre. Felsikoltott, sírni kezdett. Nem a víztől félt, fel se tudta fogni, hogy a híd leszakadhat, a zaj rémítette meg, a csattogás, amely a híd előtt még nem volt, és a híd után azonnal megszűnt. A következő folyó előtt Held lefektette az ülésre, és még mielőtt ráfutottak volna a hídra, rászorította két kezét Henriett fülére. Apja tenyerei közül pislogott ki, fületlen, feszült arccal, de akkor is iszonyodott és potyogott a könnye, pedig a két tenyér nagyjából kiszűrte a zajokat. A Vízivárosba, az új lakáshoz, Pesten is át kellett jutniuk a Dunán, és bár a kocsi, amivel jöttek, nem csattogott, Held a biztonság kedvéért itt is befogta a fülét. Henriett, mikor később, már nagyobbacska korában beszéltek neki erről, egyszer odament a tükörhöz, és megnézte magát betapasztott füllel. Mindjárt elkapta a kezét, volt a mozdulatban valami groteszk, de félelmetes is. „Ilyen a rettegés – gondolta Henriett –, egy arc, amelynek a rémülettől már nincs is füle.”

51. oldal, Ezerkilencszázharmincnégy

Kapcsolódó szócikkek: Budapest · Duna · folyó · Held · Henriett · híd · Pest · Víziváros · vonat
Hirdetés