Vitay Georgina személy
Idézetek
A szobor mosolygott is, komoly mosolya volt, mint a nagyon boldog és nagyon fiatal lányoknak.
– Ez Vitay – mondta Kis Mari. – Vitay Georgina. Velünk fog járni. Ismerd meg, Abigél!
Ó, megint valami játék, megint ezek a butaságok!
– Köszönj neki – biztatta Torma. – Köszönj! Ez Abigél. A csodatevő Abigél.
51. oldal, Abigél legendája (1978)
Mimó néni maga magyarázta el Ginának, hogy nincs szebb és ártatlanabb valami, mint az első harmatos szerelem, amelynek emléke akkor is mindennél fényesebb marad, ha nem lesz belőle házasság, (…).
8. oldal, Gina intézetbe kerül (1978)
Egy darabig még várt, hátha visszatér, de a hadnagy nem jelentkezett többé, nemsokára megértette, miért.
Gina csak állt, nézett rá, Horn Mici azt mondta csöndesen: „Ne szólj. Úgyis tudom”-aztán otthagyta egyedül.
380. oldal
A karácsonyi szünet huszonkettedikével kezdődött, az utolsó tanítási nap huszadika volt, Gina egész árkodi tartózkodása alatt nem szerzett annyi gyönge jegyet, mint azon a szombaton, mikor – szintén matulás tradíciók szerint – különösen szigorú volt a feleltetés, mert hiába került a vakáció olyan elérhető közelségbe, meg kellett mutatniok ezen a napon, hogy amíg a munka tart, csak a munkával törődnek. Ám Gina egyébre se tudott gondolni, mint arra, hogy aznap délben elvileg megkezdődik a szünet, és miután az apja tudja, hogy a középiskolákban mikor végződik a tanítás, ha mégis meglátogatja, akkor ma, holnap, legkésőbb holnapután itt kell lennie. Az utolsó tanórán végre jól dolgoztak, mintha mindazt a feszültséget, ami bennük volt, az ugrással meg a szergyakorlattal akarnák levezetni. Truth Gertrúd figyelmeztette őket, el ne felejtsék magukkal vinni és mosásba adni a tornaholmit.
Okmányok
Futottak a napok a lázas készülődésben, hogy a naptártokok, az inggombtartók és a tűpárnák elkészüljenek. A műhelyből Zsuzsanna gyakran kizavarta őket a hóba, akkor hólabdáztak, mint a kicsik, néha meg zenét hallgattak az intézet gramofonján, rettegve, meg ne sértsék Hajdú valamelyik lemezét, mert akkor végük. Huszonnegyedikén hajnalban óriási hó esett megint, a konyhafolyosóról reggeltől fogva szegfűszeg és vanília illata áradt, ami azonnal könnyet csalt Gina szemébe, ahogy megérezte. Ünnepszag volt, karácsonyillat. Mi lehet otthon, hol az apja, mikor láthatja megint?
Karácsony
Szabó és Murai már nem voltak sehol, úgy eltűntek, ahogy a hópehely meleg szobában, beszívta őket a védő közösség, csak Gina állt már a katedrán egyedül. Senki se tartott rá igényt. Kalmár leült a tanári asztalhoz, és minden indulat nélkül, mint aki úgy gondolja, nem volna szerencsés, ha túl sok figyelmet szentelne ennek a kellemetlen epizódnak éppen év kezdetén, csendesen, majdnem közömbösen azt mondta:
– Az ordítozó tűnjön el a teremből.
Terrárium és árulás