Viharhozó Illidan (Illidan Stormrage) személy

Richard A. Knaak: Démonlélek
Richard A. Knaak: Végtelen Forrás
Richard A. Knaak: Meghasadt föld
Christie Golden: Arthas: Rise of the Lich King
William King: Illidan (angol)
William King: Illidan
Christie Golden: Arthas: A Lich Király felemelkedése
!

Illidan Stormrage éjtündének született Démon Vadász és az Illidari alapítója. Ő volt Outland Ura, amit a Black Temple-ből irányított egészen legyőzéséig. Malfurion Stormrage ikertestvére, szerelmes volt Tyrande Whisperwind-be, aki viszont Malfuriont választotta, így érzései nem lettek viszonozva és hozzájárult árulásához. Mivel borostyánszínű szemekkel született – ami az éjelfeknél azt jelentette, hogy nagy dolgokra hivatott spoiler . Hihetetlenül erős mágus, nehéz besorozni bármilyen kasztba. Ereje még hatalmasabbá vált, amikor magába olvasztotta a veszélyes Fel tárgyat, Gul'dan koponyáját.

Minél nagyobb erőre tett szert, annál több borzalmas cselekedetet követett el, mint pl; saját fajtársai leölése, valamint Azeroth különböző fajainak ölése, Sargerashoz spoiler való csatlakozása az Ősök Háborújában, valamint a második Végtelen Forrás kreálása.
Tetteiért 10,000 év számüzetést illetve bebörtönzést kapott, ami egészen a Harmadik Háborúig tartott.
Végül Maeiv és Akama győzte le saját erődjében, a Black Temple-ben, amivel lezárták Azeroth egyik legtragikusabb történetét.
Titulusai:
Az Áruló, Outland Ura, A Nagák Vezetője, A Démon Vadász, Az Árnyak Ura, Az Illidari Mestere, Fény és Árny Gyermeke, A Kiválasztott
Forrás: wowwiki.com


Idézetek

Razor P>!

– Az elmúlt évezredek során, mialatt bebörtönözve tartottatok, nemigen volt okom a vidámságra. Bocsásd meg nekem, ha a humorérzékem egy kissé berozsdásodott!

15. oldal, Prológus, Hat évvel a Bukás előtt

Razor P>!

– A népünk. Továbbra is úgy emlegeted őket, mint a mi népünket. De ők nem a mi népünk. Csak a te néped.
– Ennyire gyűlölsz minket?
– Igen. – Illidan ajka gúnyos mosolyra húzódott. – De szerencsétekre a démonokat jobban gyűlölöm.

16. oldal, Prológus, Hat évvel a Bukás előtt

Szelén>!

Tőle akár az egész Lángoló Légió is jöhetett volna egyszerre, mert az is meglehet, hogy legyőzhetetlen volt.
Kivéve a szerelemben.

Popovicsp87 P>!

– […] Ki vagy te, hogy szembeszállj vele?
– Az, aki tíz évezreden át börtönben tartotta.
– Ami csupán egy szempillantás az örökkévalóság számára.
Maiev szomorúan elmosolyodott.
– Nekem elég hosszúnak tűnt.
– A ti, halandó mércétekkel mérve kétségkívül hosszú idő.
– De a naaru mércéjével mérve nem az?
– Mi másképp látjuk az ilyesmit, mint ti. Nekünk nincs testünk, ami elöregedhetne. Mi a Fény lényei vagyunk.

144. oldal, Tizedik fejezet, Négy hónappal a Bukás előtt

Popovicsp87 P>!

– Azt mondtad, Illidannak itt is vannak kémei. Lehetséges, hogy ezek vérelfek?
– Talán. De a helyedben nem ítélkeznék elhamarkodottan. Az itteni sin'doreiek felesküdtek a város védelmére. A Fürkészek rossz szemmel néznek azokra, akik segítik a te Árulódat. Ők maguk is árulókká váltak, amikor Illidan ellen fordultak.
– Valóban?
– Kael'thas herceg küldte ide őket, hogy lerombolják a városunkat. Nagy tudású mágusok és tudósok ők, akik Kael'thas seregének legjobb és legerősebb csapatait alkották. Aldor papjai felkészültek a védelemre, ám a vérelfek letették a fegyvereiket, és audienciát kértek a naarutól. Úgy tűnik, a vezérüknek, Voren'thalnak látomása volt arról, hogy a népe csak úgy élheti túl a háborút, ha a naaru szolgálatába áll.

140. oldal, Tizedik fejezet, Négy hónappal a Bukás előtt

>!

Illidan megállította mellette hátasát és megvetően nézett le rá:
– Te kis bolond! – ennyit mondott. Azután segítő kezet nyújtott: – Gyere, ha élni akarsz! Még azt is láthatod, ahogy megmentem a világot.

258. oldal

Popovicsp87 P>!

Az éjelf – akit Kel'Thuzad Viharhozó Illidannak nevezett – magában dühöngött. Úgy tűnt, hosszú a sérelmeinek listája, és legalább annyira vágyott a bosszúra és a hatalomra, ahogy azt az élőholt nekromanta mondta.
Arthas elmosolyodott.
– Tízezer év után végre kiszabadultam, de a fivérem még mindig gonosztevőnek hisz! – harsogta Illidan. – De megmutatom neki a valódi erőmet! Megmutatom, hogy a démonoknak nincs hatalmuk felettem!
– Biztos vagy ebben, démonvadász? – kérdezte zengő hangon Arthas, mire az éjelf a fegyverét felemelve megperdült. – Biztos vagy benne, hogy az elméd még a sajátod?

332. oldal, Huszonegyedik fejezet (Szukits, 2021)

Szelén>!

S a fiútestvérek gyermekkori játszópajtása, a sápadt és vézna lány idővel karcsú, szemrevaló nővé cseperedett.
Selymesen sima bőre lágy, világos ibolyaszínben pompázott, és kéken fénylő, sötét haját, ezüst sávok tarkították.

Szelén>!

Abban a pillanatban mágikus fény villant a papnő mögött, és valami belecsapott az ork kezébe. Vad üvöltés kíséretében Brox visszarántotta megégett ujjait, azután egy darabig csak szorongatta őket a másik kezével. Olyan gyilkos pillantásokat küldött Tiranda felé, hogy a papnő kényszeredetten felállt és hátrébb lépett. Az őr már a ketrecet figyelte, lándzsája hegyét Broxra szegezte. Erős kéz nehezedett Tiranda vállára, és jól ismert hang suttogott a fülébe:
– Jól vagy, Tiranda? Ez a romlott teremtmény nem ért hozzád, ugye?
– Egyáltalán nem akart bántani! – tört ki a papnő, miközben feltételezett megmentője felé fordult.
– Illidan! Hogy merészelsz beleavatkozni a dolgaimba!
A jóképű ifjú dermedten állt. Borostyánszín tekintetében értetlen tompaság sejlett.
– De hát csak aggódtam miattad! Ez a bestia képes lenne…
Tiranda a szavába vágott: – Ott bent, elég kevés dologra képes! És egyáltalán nem bestia!
– Nem? […] Nekem nem tűnik civilizált teremtménynek…
– Csak vissza akarta adni azt a tálat. És bármi baj esetére az őr végig ott állt mellettem.
Illidan a homlokát ráncolta: – Bocsáss meg, Tiranda! Talán kicsit túlreagáltam a dolgot. […]

Szelén>!

Tiranda otthagyta Illidant, és újra letérdelt a ketrec mellé. Habozás nélkül benyúlt a rácson. Barátja majdnem elrántotta: – Tiranda!
– Vissza! Mindketten! – parancsolta a papnő igen határozottan. Az ork baljós tekintetét látva azt suttogta: – Tudom, hogy nem akartál bántani. Meggyógyíthatom a kezed. Kérlek, engedd meg!
Brox felmordult, de nem dühösen, inkább csak a lehetőségeket mérlegelve. Illidan ott maradt Tiranda mellett, aki rádöbbent, hogy a férfi minden bizonnyal újra lecsap, amint a legapróbb jel azt mutatja, hogy a helyzet eldurvulhat.
– Illidan! Megkérlek, fordulj el egy kicsit!
– Mi van? Tiranda, én…
– A kedvemért, Illidan.
A férfi fújt egyet, érezhető volt, hogy elfojtott düh marja belülről. Ennek ellenére teljesítette a kérést, azután rosszalló tekintettel méregette a teret szegélyező épületeket.
Tiranda ismét Broxhoz fordult. Az ork Illidan hátát nézte, a papnő szerint némi elégedettséggel az arcán. Bizonytalanul nyújtotta oda megnyomorított kezét.
Tiranda lágyan megfogta az éppen maradt kézfejet, és döbbenten vizsgálgatta a sérülést. Két ujjon sötétre égett a bőr és a hús, a mellettük lévő pedig lángvörös volt és durván felhólyagzott.
– Miféle varázslat volt ez? – kérderzte a mögötte álló Illidant.
– Nem rég tanultam. – Csak ennyit válaszolt.
Minden bizonnyal nem az erdőben tanulta, nem Khenariosztól. A nemes éjtünde mágiatudomány iskolapéldája lehetett inkább, de olyan hirtelen támadta meg vele Broxot, hogy valószínűleg nem került sok energiájába a dolog. Nem kizárt, hogy a varázslósághoz több tehetsége volt, mint a druidák mágiájához; az effajta azonnali hatalmat jobban is kedvelte a lassú léptű természeti erőknél.
Tiranda azonban nem volt biztos benne, hogy személy szerint ő maga is kedveli ezt Illidanban.