Vietnam helyszín

Vietnam egy olyan ország, ahol Amerika úgy próbálta rávenni az embereket, hogy ne legyenek kommunisták, hogy repülőgépről mindenfélével hajigálta őket.

tizedik fejezet

A magyar irodalom nem ismeretlen a vietnámi olvasók előtt. Én magam már egészen fiatalon, az 1960-as évek végén olvastam Petőfi Sándor szép és megrendítő, hazaszeretettől és szabadságvágytól lángoló verseit.
Miután a háború véget ért 1975-ben, és különösen 1986 után, mikor elindult a megújulás folyamata, Vietnám szélesre tárta a kapuit, hogy beilleszkedjen a világba, beleértve az irodalom világát is. Azóta a Vietnámban kiadott magyar irodalmi művek száma egyre növekszik. Bár még mindig nincs belőlük annyi, mint szeretnénk, de amik megjelentek, azokat mind eredeti magyar nyelvről ültették át vietnámira, és mindegyik kiváló műfordítás. Ennek köszönhetően olyan kiemelkedő alkotásokat olvashattam elragadtatással, mint Kertész Imrétől a Sorstalanság és a Kaddis a meg nem született gyermekért; Márai Sándortól A gyertyák csonkig égnek, az Ég és Föld és a Négy évszak; avagy Szabó Magda Az ajtó című regényét. Legutóbb a Háború és háborút olvastam Krasznahorkai Lászlótól.
A fenti művek egyéni irodalmi értékével és gondolatvilágával kapcsolatos benyomásaim mellett van egy olyan érzésem is, ami az összes felsorolt műre vonatkozik: a szenvedés és a megtörhetetlenség, a fájdalom visszhangja és a hősiesség dallama megtalálható bennük. Felvetődik a kérdés, vajon ezek a tulajdonságok a magyarok történelmének, jellemének és lelkének irodalmi kifejeződése-e. Úgy érzem, hogy a vietnámi és a magyar nép élete és sorsa közel áll egymáshoz, ahogy a két nép irodalma is egybecseng. Ahogy például Krasznahorkai László Háború és háború című művét is nagyon vietnáminak találom, olyannyira, hogy magamra ismertem a regény négy főszereplőjének egyikében.
[…]
                                                                                                             Bao Ninh

103-104. oldal, Kedves magyar olvasók! (Magyar Írószövetség / AB ART / Orpheusz, 2020)

Egy Vietnamot megjárt veterán így fogalmazza meg a háború borzalmának tagadására irányuló általános tendenciát: „Ha az ember egy háborús történet végét felemelőnek érzi, vagy úgy érzi, hogy a becsület egy darabkája mégis megmenekült az enyészettől, akkor ő is egy ősi, aljas hazugság áldozata."

[…] Az USA több bombát dobott le Vietnamra, mint az egész II. világháborúban… Mérges gázokkal kiirtotta a dzsungelt… Falvakat rombolt le gyújtóbombákkal… Megerősített táborokba terelte az embereket… Elektronikus érzékelőket, számítógépeket, éjjellátó és más high-tech készülékeket vetett be… Mégsem tudott győzni…
    És mindezt közvetítette a televízió!
    A tűzharc és a halál szakadatlan képei amerikaiak millióit fordították szembe saját kormányukkal – és nem éppen csendesen!

227. oldal, A "hatvanas évek" (Libri, 2011)

…ez volt az első háború, ahol a vesztesek írják majd a történelmet a győztesek helyett, a valaha megalkotott leghatékonyabb propagandagépezet jóvoltából

154. oldal

Amikor az USA visszavonult Indokínából, helyébe a kommunizmus nyomult be. Most már Vietnam egésze szilárd kommunista kormányzattal működött, és hasonló kormányok alakultak Laoszban és Kambodzsában is. Ez utóbbiban a vezetést a „vörös khmerek” pártja gyakorolta, amely gyilkos módon ötvözte a párizsi kávéházi maoizmust, vezérük, Pol Pot (1925) eszméit és annak a fegyveres vidéki parasztmozgalomnak a célkitűzését, mely meg akarta semmisíteni a városok elcsökevényesedett civilizációját. Az új rendszer gyilkosságainak száma felülmúlja a századunkban megszokott mértéket is – a legszerényebb becslések szerint a lakosság 20%-át kiirtották –, végül a vietnami hadsereg támadása söpörte el a rendszert 1978-ban. Ezek után – a diplomáciatörténet egyik legszomorúbb epizódjaként – Kína és az amerikai blokk továbbra is támogatta a Pol Pot-rendszer maradványait szovjetellenes és Vietnam-ellenes ideológiai alapokon.

1973-ban Grósz osztályvezető-helyettesnek politikai megbízásból Vietnámba kellett utaznia. Az éppen formálódó vietnámi tűzszünetet egy magyar kontingens is segített ellenőrizni. Grósz Károly titkos megbízásáról kevés információ áll rendelkezésünkre. Azt feltételezhetjük, hogy a kiküldetésben szerepet játszhatott, hogy Grósznak volt katonai tapasztalata; az ötvenes években kifejezetten ejtőernyős, deszantos képzést is kapott – habár nehéz elképzelni, hogy az akkor már 43 éves agitpropos pártfunkcionárius hadi szakértelmére lett volna szüksége a vietnámi béke ügyének.

34-35-. oldal

A milícia egyik tagja a mandarin következő rendeletét továbbította az egyes kerületekhez:
[…] A tartományi hatóságok rendeletére, az elkövetkezendő március hó 19-én – a Hold naptárának első hava 29. napján – futballmérkőzést rendezünk a kerületi stadionban, a legdíszesebb külsőségek között, tehetséges játékosok részvételével.
Következésképpen Ön személyében felelős, hogy faluja lakosaival közölje ezt a hírt, és a megadott napon, pontosan délben, hiány nélkül 100 személyt vezessen a kerületi stadionba, hogy végignézzék a mérkőzést. A megjelölt személyek kötelesek legszebb öltönyükben megjelenni, méltóságteljesen, fegyelmezetten viselkedni, nem feledkezve meg az állandó tetszésnyilvánításokról…

13. oldal, Sportszellem (Európa, 1963)

Természetesen senki sem tudja biztosan, hogy Kennedy mit tett volna Vietnammal kapcsolatban 1964 és 1968 között. Ám a cselekedetei és a nyilatkozatai arra utalnak, hogy gondosan végrehajtott visszavonulást választott volna egy olyan mérvű beavatkozással szemben, amely LBJ elnöksége alatt valósul meg. Kennedy semmiképpen sem döntött volna 1965 márciusában a Rolling Thunder, az Észak-Vietnam elleni folyamatos bombatámadásokat jelentő hadművelet mellett. Kennedy, Johnsonnal ellentétben, abba sem egyezett volna bele, hogy százezer főnyi harcoló alakulat menjen júliusban Vietnamba.

Epilógus - 805. oldal