Vernon Dursley személy

– Önök nem teljesítették a kérésemet. Nem szerették saját fiukként Harryt. Semmibe vették őt, s nemritkán kegyetlenek voltak vele. A legjobb, ami elmondható, hogy őt legalább nem tették úgy tönkre, mint azt a szerencsétlen fiút, aki kettejük között ül.
Petunia néni és Vernon bácsi ösztönösen körülnéztek, mintha arra számítanának, hogy valaki más ül közéjük préselve, nem Dudley.

58. oldal, Harmadik fejezet - A kétes örökség (Animus, 2006)

– Add ide a serpenyőt!
– Elfelejtetted a varázsszót – felelte morcosan Harry.
A rövid kis mondat fantasztikus hatással volt a család többi tagjára: Dudley levegő után kapott, és földrengésszerű robajjal leesett a székről, Mrs Dursley felsikoltott, s szája elé kapta a kezét, Mr Dursley pedig lüktető halántékkal felpattant a helyéről.
– A „légy szíves”-re gondoltam – sietett a magyarázattal Harry.

8. oldal, A legrosszabb születésnap

Vernon bácsi falfehér volt, és motyogott valamit, ami úgy hangzott, hogy „mambamama”.

52. oldal

– De hát mit kerestek egyáltalán azok a detektorok Little Whingingben?

37. oldal

    Ekkor megütötte fülüket a levélrés fedelének csattanása. A küldemények halkan puffantak a lábtörlőn.
– Menj, hozd ide a postát, Dudley – szólt ki Vernon bácsi az újság mögül.
– Majd Harry idehozza.
– Menj ki a postáért, Harry!
– Majd Dudley kimegy érte.
– Bökd meg a Smelting-pálcáddal, Dudley.
    Harry kitért a Smelting-pálca elől, és elindult a postáért.

37. oldal

A sarokra érve történt vele az első szokatlan dolog. megpillantott egy térképet böngésző macskát. Egy másodpercig fel sem fogta, mit látott, elhajtott a jelenség mellett, ám azután kerekre nyílt szemekkel visszafordult. A Privet Drive sarkán valóban ott ült egy nőstény macska, de a térképnek már nyoma sem volt. Hát persze! Biztosan káprázott a szeme. Pislogva meredt a macskára, s az visszanézett rá. Miközben kifordult a főútra, a visszapillantó tükörben figyelte az állatot. A macska most az utcatáblát olvasta – nem, nem olvasta, csak nézte; a macskák nem olvasnak se térképet, se táblákat!

8. oldal, A kis túlélő

– Ha megint alá akarsz íratni velem valamit, azt ajánlom…
– Nem akarok – vágott a szavába Harry. – Ez csak egy levél a keresztapámtól.
– A keresztapádtól? – visszhangozta elképedve a bácsi. – Mióta van neked keresztapád?
– Amióta élek – felelte vidoran Harry.

398. oldal

398. oldal

Jó lesz, ha még egyszer átismételjük a menetrendet – folytatta a bácsi. Nyolc órára mindenki elfoglalja a helyét. Petúnia, te hol leszel?
– A fogadószobában – felelte engedelmesen a néni. – Felkészülök szivélyes fogadásukra.
– Úgy van. Dudley?
– Én nyitok nekik ajtót. – Dudley mesterkélt vigyort erőltetett az arcára. – Szabad a kabátjukat, Mr és Mrs Malter?
– Imádni fogják őt! – Lelkendezett Petúnia néni.
– Kitűnő, Dudley – dicsérte meg fiát a bácsi, majd Harryhez fordult. És te?
– Én ülök a szobámban, csöndben maradok, és úgy teszek, mintha nem is léteznék – mondta fel a szerepét Harry.
– Pontosan – bólogatott Vernon bácsi kaján vigyorral. – Én bevezetem őket a fogadószobába, bemutatlak téged, Petúnia, és itallal kínálom őket. Aztán nyolc óra tizenöt perckor…
– Bejelentem, hogy tálalva van – vágta rá Petúnia néni.
– Te pedig, Dudley, azt mondod, hogy…
– Átkísérhetem az étkezőbe, Mrs Mallter?
Dudley hájas karját egy láthatatlan nő felé nyújtotta.
– Tökéletes kis úriember! – szipogott meghatottan az anyja.
– És te, kölyök?
– Én ülök a szobámban, csöndben maradok, és úgy teszek, mintha nem is léteznék – ismételte kelletlenül Harry.
– Ahogy mondod…Vacsora közben találó bókokkal járunk a vendégek kedvében. Ötletek, Petúnia?
– „Vernon mesélte, hogy ön igen kitűnően golfozik, Mr Mallter… Muszáj elárulnia, hogy hol vette ezt a csodás ruhát, Mrs Mallter!”
– Remek. Dudley?
Ilyesmire gondoltam: „ Az iskolában fogalmazást kellett írnunk a példaképünkről. Én önről írtam, Mr Mallter.”
Ez már nemcsak Petúnia néninek, de Harrynek is sok volt. A néni könnyekbe tört ki, és magához ölelte fiacskáját, Harry pedig lebukott az asztal alá, és fuldoklott az elfojtott nevetéstől.
– És te, Harry?
Harry arcizmaival viaskodva felegyenesedett.
– Én ülök a szobámban, csöndben maradok, és úgy teszek, mintha nem is léteznék.

11. oldal, 1. fejezet - A legrosszabb születésnap (Animus, 2002)

– HOGY MERED MEGADNI EZT A TELEFONSZÁMOT OLYAN EMBEREKNEK, AKIK… AKIK OLYANOK, MINT TE?! – üvöltötte Vernon bácsi, nyálesőt zúdítva Harry arcába.

10. oldal, 1. fejezet - Bagolyposta (Animus, 2001)