Vaszilisza Petrovna (Vászja) személy

Katherine Arden: The Bear and the Nightingale
Katherine Arden: The Girl in the Tower
Katherine Arden: A medve és a csalogány
Katherine Arden: A lány a toronyban
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Idézetek

Belle_Maundrell >!

– Az emberek és a csjertik megosztozhatnak ezen a világon.
– Nem tudunk! – csattant fel a vodjanoj. – Nem fognak megállni… a harangok nem hallgatnak el, az emberek pedig nem hagynak fel a fák kivágásával, a víz szennyezésével, és a feledés addig nem tűnik el, míg egyikük is életben marad.
– De meg tudunk! – ragaszkodott hozzá a lány. – Látlak. Nem fogsz elhalványulni.
– Te nem vagy elég.

172. oldal, 14. A vodjanoj

Kapcsolódó szócikkek: Vaszilisza Petrovna (Vászja)
Belle_Maundrell >!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Némi kelletlen derű futott át Éjfél arcán.
– Mégis mit remélsz, mit tudsz tenni, Vaszilisza Petrovna? Csapdába esett az emlékeken túl, csapdába esett az emlékekben, a térben és az időben: mindháromban egyszerre.
Vászja őszintén kételkedett abban, amit mond.
– Annyira hiú volnék, hogy elhiggyem, a télkirály hagyja magát egy örökkévalóságig bebörtönözni az én kedvemért? Ő nem egy félnótás, mesebeli herceg, és Isten a tanúm rá, hogy én sem Szép Heléna vagyok. Tehát nyilván oka volt ennek, nyilván tudta, hogy van kiút. Ami azt jelenti, hogy ki tudom szabadítani.

177. oldal, 15. Távoli, különös országok

Belle_Maundrell >!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Miért nem félsz tőlem? – Nem próbálta újra megérinteni a lányt, de a teremben jeges szél zúgott fel, ami kékre hűtötte a lángokat, és nyirkossá tette a beszélgetéseket.
(…)
– Nem félek meghalni – mondta. Valóban nem félt. Végigjárta már azt az utat. Nem volt semmi annak hideg nyugalmában, sem a tengernyi csillagban, ami ijesztő lett volna számára. A szenvedés az élők sajátja. – Miért kellene félnem tőled?

193. oldal, 16. A télkirály láncai

Kapcsolódó szócikkek: Morozko · Vaszilisza Petrovna (Vászja)
Belle_Maundrell >!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Próbáltalak elengedni – mondta. – Újra és újra megpróbáltam. Mert minden alkalommal, amikor megérintettelek… ha csak rád néztem is… közelebb kerültem a halandósághoz. Féltem. És mégsem tudtam. – Elhallgatott, aztán folytatta: – Talán ha nem az lettél volna, aki, akkor rá tudtam volna magam bírni, hogy hagyjalak meghalni. De… hallottam, ahogy sikoltozol. A gyengeségem ködén át, a moszkvai tűz után, akkor is hallottalak. Azt hajtogattam magamnak, megteszem, amit tennem kell, és azt hajtogattam, hogy te vagy az utolsó reményünk. Ezt mondtam magamnak. De aztán arra gondoltam, hogy ott állsz a tűzben.
Vászja a férfi felé fordult. A télkirály összeszorította az ajkait, mintha már így is többet mondott volna a kelleténél.
– És most? – kérdezte a lány.
– Itt vagyunk – válaszolta a férfi egyszerűen.
– Sajnálom – mondta Vászja. – Nem tudtalak másképp visszahozni.
– Nem volt más mód. Mit gondolsz, a fivérem miért bízott annyira a börtönében? Nem tudott olyan kötelékről, ami elég erős volna ahhoz, hogy visszatérjek magamhoz. És én sem tudtam ilyenről.
Morozko nem tűnt boldognak ettől. Vászjának az jutott eszébe, hogy talán a férfi is azt érzi, amit ő: hogy védtelen. Kinyújtotta felé a kezét. A férfi nem nézett rá, de az ujjai az övére kulcsolódtak.
– Még mindig félek – mondta a férfi. Ez volt az igazság, és most kertelés nélkül kimondta. – Boldog vagyok, hogy életben vagy. Boldog vagyok, hogy minden reménytelenség ellenére is újra látlak. De nem tudom, mitévő legyek.
– Én is félek – mondta a lány.

210-211. oldal, 17. Az emlékezet

Kapcsolódó szócikkek: Morozko · Vaszilisza Petrovna (Vászja)
Belle_Maundrell >!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Egyáltalán ki tudsz menni a nyári világba, télkirály?
A férfi bizonytalan hangon válaszolt a lány háta mögül:
– Nem tudom. Talán. Egy kis időre. Ha együtt vagyunk. A nyaklánc megsemmisült, de…
– De többé nincs rá szükségünk – fejezte be helyette a lány, aki megértette a helyzetet. Kettőjük kapcsolata – a szenvedély és a düh, a félelem és tünékeny remény keveréke – most már erősebb volt, mint bármiféle varázsékszer.

218. oldal, 18. Varázslovak hátán

Kapcsolódó szócikkek: Morozko · Vaszilisza Petrovna (Vászja)
Belle_Maundrell >!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Gyere – mondta a medvének. – Ki kell szabadítanunk Szerpuhov hercegét, aztán meg kell győznünk rjazanyi Oleget, hogy rossz oldalon áll.
A medve elgondolkodva jegyezte meg, miközben a lány után indult:
– Lehet, hogy ez kedvemre való dolog lesz. Bár nagyban függ attól, milyen módszerrel szeretnéd meggyőzni.

376. oldal, 30. Az ellenségem ellensége

vörös_áfonya >!

A valóságban Vászja még mindig esetlen volt, de kezdett hozzánőni az arcához. A csontjai még mindig túl nagyok voltak és kidolgozatlanok, a szája túl széles és telt a többi részéhez képest. De vonzó volt: kristálytiszta zöld tekintetében úgy úsztak tova a hangulatok, mint a felhők, és a mozgásában, a nyaka és a hajfonata vonalában valami megragadta és ott tartotta a tekintetet. Amikor a fény fekete hajára esett, nem bronzvörösen ragyogott fel, mint annak idején Marináé, hanem sötétvörösen, mintha lágy fürtjei közé selyemszálak keveredtek volna.

Kapcsolódó szócikkek: Vaszilisza Petrovna (Vászja)
vörös_áfonya >!

Még Dunját is sikerült félig-meddig meggyőzni; morgott magában, rázta öreg fejét, de leszedte a napszimbólumot a kötényekről és a kendőkről.
Vászja ezt nem látta; az erdőben vagy az istállóban bujkált.
Ám a domovoj mindenki másnál jobban sajnálta a távolmaradását, mert mostantól csak a morzsák jutottak neki.

Kapcsolódó szócikkek: Vaszilisza Petrovna (Vászja)
Tesz_Szi P>!

Morozko pillantása hideg volt, és rezzenéstelen: sápadt csillagok, melyekben Vászja elveszett.

Még sosem csókolták meg Vászját, így nem. Ilyen hosszan és…megfontoltan. A lány maga sem értette, hogyan, de Morozko mintha tanította volna őt. Na nem szavakkal: a szájával, az ujjai hegyével, olyan érzésekkel, amelyekre nincsenek szavak. Csak egy érintés, sötét és csodálatos, mely együtt lélegzik az ő bőrével.

283. oldal, 19.fejezet - Maszlenyica (Alexandra, 2019)t

Kapcsolódó szócikkek: Morozko · Vaszilisza Petrovna (Vászja)
Tesz_Szi P>!

… a mén elvesztette a türelmét…Áthajolt Vászja válla fölött, s mindössze egyujjnyira csattintotta össze a fogait Morozko orra előtt.
– Szolovej! – Kiáltott rá Vászja. – Mit csinálsz? – Megpróbálta félrelökni a lovát, de az nem moccant.
– Megharapom, mondta a mén…
– Csak vizet vérezne, és hóparipává változtatna – Válaszolta Vászja…
– Eriggy odébb, te ökör! – Tanácsolta Morozko a ménnek.
Szolovej még mindig nem moccant, de aztán Vászja megszólalt:
– Menj odébb! – Szolovej pillantása találkozott a lányéval, aztán tessék-lássék bocsánatkérésként csettintett egyet a nyelvével, és elfordult.

– Nem! – Jelentette ki Vászja. – Útra kelek. Látni fogom az erdőn túli világot, kerül, amibe kerül.
Csend. Aztán a férfi lágyan, vonakodva felnevetett.
– Jól van, Vaszilisza Petrovna. Még sohasem mondtak nekem ellent a saját házamban.
Akkor épp ideje volt, gondolta a lány…

69. oldal, 6.fejezet - A világ vége (Alexandra, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: Morozko · Szolovej · Vaszilisza Petrovna (Vászja)