Vaszilisza Petrovna (Vászja) személy
Idézetek
– And what is your work, Batyushka? – said Vasya. She had stopped eating blackberries. For an instant, her glance darted to the trees overhead.
Konstantin followed her eyes, but there was nothing there. An odd feeling crept up his spine. – To save souls. – he said. He could count the freckles on her nose. If ever a girl needed saving, it was this one. The blackberries had stained her lips and her hands.
– If God give me strenght, I will save you.
– I am only a country girl – said Vasya. She reached again into the blackberry bush, wary of thorns. – I have never seen Tsargrad, or angels, or heard the voice of God. But I think you should be careful, Batyushka, that God does not speak in the voice of your own wishing. We have never needed saving before.
140. oldal, 12. fejezet - The Priest with the Golden Hair (Del Rey, 2017)
– Te voltál az, aki megmutatta, hogy több is van ebben a világban, mint a templom, a fürdőház és apám erdői. És én látni akarom mindezt. – A lány életteli tekintete valahova a férfin túlra szegeződött. – Mindent látni akarok! Számomra semmit sem tartogat már Lesznaja Zemlja.
67. oldal, 6. A világ vége
– Mert nem akarok férjhez menni – fejezte be Vászja. A szavak furcsán hangzottak, már ahogy kimondta őket. A nők férjhez mentek. Vagy apácák lettek. Vagy meghaltak. Ezt jelentette nőnek lenni. De akkor ő mi?
67. oldal, 6. A világ vége
– Akkor nem foglak látni, igaz? – kérdezte. – Amikor eljő a tavasz.
[…]
Morozko felsóhajtott, szikrázó pillantása visszahúzódott.
– Semmi – mondta szinte saját magának. – Összerezzenek az árnyaktól. – Ismét a lány felé fordult. – Nem, nem fogsz látni – felelte. – Mert tavasszal nem vagyok.
278. oldal, 19. Maszlenyica
– Az emberek és a csjertik megosztozhatnak ezen a világon.
– Nem tudunk! – csattant fel a vodjanoj. – Nem fognak megállni… a harangok nem hallgatnak el, az emberek pedig nem hagynak fel a fák kivágásával, a víz szennyezésével, és a feledés addig nem tűnik el, míg egyikük is életben marad.
– De meg tudunk! – ragaszkodott hozzá a lány. – Látlak. Nem fogsz elhalványulni.
– Te nem vagy elég.
172. oldal, 14. A vodjanoj
Morozko abban a pillanatban hagyta ott őt, amikor a hajnal megérintette az eget. De még mindig ott volt valami a jelenlétéből a hideg ködben, abban a néhány hópehelyben, mely az orosz sereg zászlóit fodrozó szél szárnyán szállingózott felfelé. Vászja úgy érezte, újra csapdába esett kettejük között: a medve harc felett érzett öröme és Morozko pusztítás felett érzett fájdalma között. A medve jelenléte és a télkirály távolléte között.
430. oldal, 34.fejezet - A fényhozó (Alexandra, 2020)