Varsó helyszín

Na és mit tett mindeközben a világ? Semmit, ahogyan most sem fog. Figyeld meg, amikor a nácik behatolnak Varsóba, sokan azok közül, akik ma még köszönnek és ránk mosolyognak, az elsők közt csatlakoznak majd a tömegekhez, és nyilvánosan megszégyenítenek bennünket.

35. oldal (Kossuth, 2023)

1939. augusztus 31-én már szinte senki sem vélte úgy Varsóban, hogy még mindig elkerülhető a háború Németországgal, s csak a javíthatatlan optimisták hittek abban, hogy Hitler megretten a lengyelek hajlíthatatlanságától.

(első mondat)

1989-es lengyelországi utazásom alkalmával eljutottam Varsóba is, abba a városba, ahol 1905-ben Rózsa nagyanyám született. Lengyelország akkoriban még Oroszországhoz tartozott.
…
Járkáltam hát a városban a maga újjáépített történetével, és meglepetésemben vásároltam egy hanglemezt nem messze a Chopin-emlékműtől. Mogendovid, Dávid-csillag díszelgett a borítóján. Nem sokkal azelőtt hallottam első ízben a Mógendóvid szót, a hatágú csillag nevét. Żydowskie piosenki wschodniej Europy – állt még a lemezborítón. Vagy valami ilyesmi. … Zsidó dalok Kelet-Európából.
… Kijevbe visszatérve fölraktam a lemezt, és nagyanyám, aki egész életében enyhe lengyel akcentussal beszélt … nagyanyám, aki emlékezetem szerint soha egyetlen jiddis szót nem ejtett ki addig a száján, és ki nem ejtett anyám emlékezete szerint sem, nagyanyám egyszerre csak énekelni kezdte azokat az otthontalan mollban megszólaló, hetyke dalokat, eleinte csak lehelletnyi késéssel formálva a szavakat, később egyre magabiztosabban, már a zene ritmusára, végül pedig előreszaladva, vidáman és türelmetlenül, én pedig ugyanazzal a hitetlenkedéssel hallgattam, ahogyan a Mógendóvidot tapogattam végig a lemez borítóján. Ha nem lett volna a peresztrojka, nem lett volna a lengyelországi utazás, nem lett volna az a hanglemez, akkor soha nem nyílt volna ki előttünk nagyanyám kisgyerekkorának lepecsételt ablaka, én pedig soha nem értettem volna meg, hogy egy immár nem létező Varsóból származik a nagyanyám, és onnan származunk mi mindannyian, akár tetszik, akár nem, abból az immár örökre letűnt világból, amelyre útra készülődve, már éppen indulóban, épp a végső határon, kicsivel előtte visszaemlékezett még nagyanyám.

75-78. oldal

Nem sokkal később a németek által Varsóban kiadott, lengyel nyelvű újságban napvilágot látott a témával kapcsolatos hivatalos kommentár: a zsidók a társadalom kártevői, egyszersmind fertőzések hordozói.

41. oldal

Hajnalig nem tudtam elaludni. Most már tudom, hogy miért. Erre a napra virradtunk. Fanni is fölriadt minden félórában. A fürdőszobában Hitler hangja harsog, míg öltözöm. A szomszéd rádiózik. A németek megkezdték a „hadműveleteket.” Krakkót, varsót, Kattowitzot bombázzák. Egész nap fekszem a heverőn, a gyomrom émelyeg, félóránként hányinger fog el. Megfeküdte gyomromat a világ.

59. oldal, 1939. szeptember 1.

A Varsóban maradt férfiaknak munkára kellett jelentkezniük, és legalább heti hat nap fizikai munkát kellett vállalniuk. Mindent elkövettem, hogy kibújjak a munkavégzés alól, elsősorban az ujjaim miatt. Elég egy enyhe ízületi probléma vagy kisebb sérülés, és vége a karrieremnek.

502. oldal Reader's Digest, Bp. 2007

Szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, mikor az Önkéntes Hadsereg Második inspektorátusának automobilja átrobogott Varsó üres utcáin. Benne Ferdynand Ruszczyc professzor, Adam Grzymala-Siedlecki, a filmfelvevőgéppel felszerelkezett Modzelewski, szerény személyem, valamint két sofőr rejtőzködött a zápor elől. Úti okmányaink az északi front hadműveleti területére szóltak.
A príma autó úgy pattogott a külvárosban, a pragai kátyús köves úton, mint a labda. Aztán kiértünk a radzymini országútra, erre a jelentéktelen, alárendelt útvonalra, amely két héttel ezelőtt egész Lengyelország, sőt, az egész világ figyelmét magára vonta. Két nappal korábban már volt szerencsém megismerkedni vele. Akkor egy póriasabban rázó teherautóban utaztam Gentyvel, a francia sajtó kiküldött tudósítójával, Irzykowskival, Pilarzzsal és Mierzynskivel, de úti célunkat nem sikerült elérnünk, mivel a motorban eltörött egy cső, és ez meghiúsította az expedíciót.
A rövid ideig tartó harcok nyomait még ott láthattuk drótakadályok és számtalan árok formájában az erdő és a nagy, sáros, elöntött lapályok mentén; az országúttal párhuzamosan pedig mindkét oldalon nagy vermek sora sötétlett, melyeket búvóhelyül használtak a bolsevik katonák. Utunkat helyenként megrongált hidak szakították meg. Mikor épp egy ilyen hídmaradványt akartunk kikerülni úgy, hogy lehajtottunk a mezőre, az automobil elakadt a felázott legelőn, és szinte szemünk láttára süllyedni kezdett. Elhagytuk jó száraz helyünket, és meg kellett emelnünk a vad viharban a nehéz batárt. Szerencsére a katonák, akik a hidat javították, sofőrjeink segítségére siettek. Az ég küldte az emelőt, amivel kiszabadították a sárból a kerekeket, aztán deszkákat fektettek a járgány alá, végül az egész kocsit sikerült szilárd talajra húzniuk. Előbb azonban még valamennyien bőrig áztunk. Ott álltunk a kátyú közepén, és úgy éreztük, mintha mi magunk is a mocsárba süllyednénk, mint az automobil. Aztán megint kövezett úton haladtunk, de akkor meg a rengeteg társzekér, lovas és gyalogos oszlop, ormótlan fegyverszállító automobil és sebesültszállító nehezítette utunkat. Meggyőződésbeli különbségeink ellenére meglehetős összhangban vacogott a fogunk, mikor végre továbbjutottunk.

5–6. oldal, Stefan Zeromski: A wyszkówi plébánián (Noran, 2007)

[Glass:] I was in Budapest and Warsaw last year. Boy, have they found a way of minimizing happyness!

32. oldal (4. fejezet)

Róza, amikor egyedül maradt Ignaccal, mintha elvesztette volna bátorságát. A fiú meg ellenkezőleg, bátorságra kapott, csak nézi Rózát, és kérdezgeti egyre: hogy így Róza kisasszony, meg úgy Róza kisasszony. Jól mulatott-e Varsóban? Vannak-e szép legények Varsóban? Igen, fiúk vannak, de bicskások, és nagyon buknak a pénzre. Róza nem beszélt, hogyan fosztotta meg magát minden kellemes dologtól, minden társaságtól, és hogy csak a pénzt kuporgatta egyre.

10. oldal, Második kötet, Jaroslav Iwaszkiewicz: Róza (Európa, 1968) · Jarosław Iwaszkiewicz

Néhány nappal később, október végén Lutomskába kocsiztak, hogy kihirdettessék magukat. Ignac kicsi, de mokány lóval jött Rózáért. Az úton Róza panaszkodott, hogy rettenetesen ráz a szekér, és minduntalan Ignac derekához kapott. Ignac suttyomban mosolygott. A krumpliszedés befejeződött, a falu ismét más arcot öltött. Épp vásár volt ezen a napon, és nagyon sok ember ment Lutomskába, bár az utat sűrű sár borította. Az ég teljesen beborult. Ignac, amint beértek a városkába, egy kis szívmelegítőt emlegetett. De Róza egyenesen a parókiára hajtatott. Ignac megtudta, hogy Rózának a félretett kétezren kívül megvan a pénze a lakodalomra is, minden költségre, amivel az esküvő jár. Ezt készpénzben hozta magával. A parókián ott találták a plébánost. Mikor meghallotta, hogy miért jöttek, Rózára rontott:
– Anyja lehetnél ennek a fiúnak, és az oltár elé akarsz állni vele?
Az anyja talán nem lehetne – ez igaz –, de emlékezik rá, hogy mikor született. Mit tegyen? Franek biztosan jobb lett volna, de a selma Jadwigát vette el, azt a szegény lányt. Emlékszik rá, mikor a libát őrizte, ő akkor már eladósorban volt. De mikor a pap meghallotta, hogy Róza Varsóban tagja volt a Szent Sándor Rózsafüzér Társaságnak, menten megenyhült, mert látta, hogy nem valami nagyvilági dáma, hanem dolgos, becsületes leányzó.

10–11. oldal, Második kötet, Jaroslav Iwaszkiewicz: Róza (Európa, 1968) · Jarosław Iwaszkiewicz