!

Varga Kata személy

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké

Idézetek

>!
Neito

     – Francba. Akkor nekem ki jut? – töprengett Robi, aztán megakadt a szeme a mikrofon előtt feketében üldögélő Katán. – Hallod, Holló? Keringsz velem?
     – Kizárt dolog. Nem veszek fel fehéret.

150. oldal, Szeptember 23., péntek (Ciceró, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Haraszti Róbert · Varga Kata
23 hozzászólás
>!
Neito

     – Meghívlak egy könyvre, válassz – szólt Gábor Katának, aki halványan elmosolyodott, és böngészni kezdte a kínálatomat.

80. oldal, Április 13., péntek, 8/2. (Ciceró, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Rentai Renáta · Varga Kata · Zsidák Gábor
18 hozzászólás
>!
dorcy01

     – Eldobnátok engem is? – tápászkodott fel Kata.
     – Menned kell? – kérdeztem.
     – Aha. Tizenegyre vártak haza – mondta, mire mindenki felnevetett.
     – De hát éjfél van – pislogott nagyokat Virág.
     – Azt nem mondták, hogy melyik idő szerint. Londonban még csak tizenegy van – vigyorgott. Ő, azok a leleményes kamaszválaszok.

93. oldal, Szeptember 9., péntek (Ciceró, 2012)

>!
PatyiMoly P

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Első ecloga – lapozott Kardos a naplóban.
     – Parancsol? – döbbent le Macu.
     – Első ecloga. Kezdheted – ismételte meg idegesen. Macu rájött, hogy amit a tanár kérdez, minden bizonnyal kapcsolódik az órához és az irodalomhoz is. Tehetetlenül nézett körbe, majd megakadt a tekintete… rajtam. Naná. Tölcsért formáltam a kezemből, és tátogni kezdtem. Kardos fel sem nézett a naplóból, úgy szólt rám.
     – Reni a felelés alatt megfordul a székével.
    Ó, jaj. Feltápászkodtam, megfordítottam a székem, és hirtelen szemben találtam magam Cortezzel.
     – Szia – suttogtam mosolyogva.
     – Szia – mosolygott rám, amitől azonnal felébredtek a későn kelő lepkék a gyomromban.
     – Reni a felelés alatt megfordul az ablak felé – helyesbített Kardos.
    Nos, bámulhattam a zord januári időt. Illetve… az udvaron Katáéknak volt tesiórájuk. Korponay biztos úgy érezte, hogy a mínusz ezer fok inspiráló a bemelegítéshez, így indiánszökkenésben rohangáltak a félig megfagyott tizedikesek. Kata talpig feketében (textilfestékkel átfestette a Szent Johanná-s egyenmelegítőt), sapkában és kesztyűben ugrándozott, majd felnézve az épületre meglátott, és mosolyogva intett. Ösztönösen visszaintegettem.
     – Reni a felelés végéig a padra lehajtott fejjel alszik – förmedt rám Kardos.
     – Bocsánat – sziszegtem, aztán két karomat a padra téve ráhajtottam a homlokom.

68-69. oldal, Január 20., péntek, 8/1. (Ciceró, 2013)

>!
Schetti759

     – U-úúúú – integetett Virág a vattacukorral a kezében. Cortez kérdőn nézett rá, Virág pedig közölte, hogy „számot szeretne kérni”.
     – Mi legyen? – kérdezte Cortez.
    – Íííj. Valami jó. Lehetne Quimby. Legyen Quimby!!!! – hadarta Virág izgatottan. Cortez bólintott, aztán elkezdte a Most múlik pontosan című dalt.
    Már a gitározásból egyértelműen felismerték a diákok, úgyhogy az első sort mindenki együtt kezdte énekelni. Addigra már a legtöbben bezárták a standjukat, percek voltak hátra a tavaszi bolhapiacból, így Cortez gitározását szinte az egész suli hallgatta. Amíg az alsóbb évesek csak úgy, afféle „tavaszi fesztivál van, tök buli” stílusban énekelgettek, addig én sűrűn pislogva próbáltam lenyelni a könnyeimet, és a torkomban megakadt gombóccal (vagy vattacukorral) küszködve néztem körbe az áprilisi napsütésben. Cortez gitározott, de az éneke elveszett a tömeg hangjában. Virág Ricsi vállára hajtotta a fejét, aki időnként letépett egy darabot a vattacukorból. Mellettük Andris és Robi ücsörgött, akik feladták az elveiket, és együtt énekelték a dalszöveget, leleplezve magukat, hogy ismerik. Macu az iPhone-jával kamerázott, egyesével felvéve néhány arcot (leginkább az osztályunkat), Dave a mellkasának dőlő Kinga derekát átölelve a lány vállán pihentette az állát, úgy hallgatták a zenét. Gábor magába roskadva a fűszálakat tépkedte, Kata a karját simogatva ült az oldalán. Közvetlenül mellettük Jacques foglalt helyet Flórával és Kittivel, a francia osztálytársunk nem tudta a dalszöveget, de nagyon tetszett neki a szám, mert végigtapsolta az egészet. Zsolti „Máday néni RuLZ" pólóban huppant le Dave és Kinga mellé, és bár Kinga nem vette le a szemét az előadásról, láttam, hogy Dave odafordul Zsolti felé, és összemosolyognak.
    A dalt hallgatva úgy éreztem, még soha nem esett ennyire nehezemre levegőt venni. Mintha valaki a mellkasomon ült volna. Szorító érzés volt, a szám megtelt keserű ízzel, és úgy tűnt, bár sokszor mondtam már, most azonban tényleg megszakad a szívem. Haller megállt a földön ücsörgő diákok mögött, és szomorú tekintettel pillantott körbe, főként az osztályán. A dal végén óriási taps hangja töltötte be az udvart, én pedig letöröltem az arcom, és megpróbáltam sóhajtani egyet, de elég szaggatottra sikeredett. Nem szégyelltem a könnyeimet, mert a barátaimra nézve láttam, hogy egyáltalán nem én vagyok az egyetlen, aki homályosan látja a világot.
    Ez volt a tavaszi szünet előtti jótékony bolhapiac, és a Quimby-szám végén feltápászkodva szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy a Szent Johannában ez az utolsó ilyen napunk. A tavaszi szünet végén utoljára jöhetünk még tanulóként vissza ebbe az iskolába.

88-89. oldal, Április 13., péntek, 8/2. (Ciceró, 2013)

>!
Melchiadesian

     – Összebariztál a góttal? – vihogott Móni gúnyosan, amikor visszaültem a padra.
     – Igen – feleltem összeszorított fogakkal.
     – Mer'? – kérdezte totál értetlenül.
     – Mert ugyanannyi energia észrevenni valakit, mint azon fáradozni, hogy ne vegyük észre. Én az előbbit választom – mondtam, fellapozva a könyvem.
    Nem mondanám, hogy a többieket meghatották a szavaim, mert tovább röhögtek valamin, Cortez azonban felém pillantott, és halványan elmosolyodott. Én pedig visszamosolyogtam rá.

54. oldal, Január 19., szerda (Ciceró, 2012)

Hirdetés
>!
latinta SP

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Az egész múlt hetet végiglábadoztam. Először száraz köhögés, majd hurutos, végül felszakadt, a mellkasom meg szinte kiszakadt. Így tudnám jellemezni szezonális meghűlésemet. A délelőttöket végigtanultam és olvastam (Kardos küldött nekem könyvet, így kiolvastam Fitzgeraldtól A nagy Gatsbyt ☺), délután meg vártam. Hogy mire? Természetesen Cortezre. Aki hétfő kivételével (első alkalom a sulipszichológusnál) mindennap pontban fél négykor átjött. Rendszerint vele tartott Virág és Ricsi, szerdán pedig Kinga és Zsolti is, de ők csak „gyors" vizitre érkeztek. Cortez azonban kitartó volt, és egész héten, minden délután nálam lógott. A többiekkel a neten tartottam a kapcsolatot, a Facebookomra két „jobbulást" üzenetem is érkezett (Karcsi és Kata), Dave, Macu (aki meggyógyult) és a szintén beteg Jacques msn-en vártak mindennap. Az előbbi kettő órák alatt is. ☺ Ha van valami, ami jó volt abban, hogy beteg lettem (ez hülyén hangzik, de tényleg), akkor az az, hogy Cortez bebizonyította, a világon ő a legjobb barát. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen díj, de ha még nem, megalapítom, és neki adom az elsőt. Simán megérdemli. Napközben, amíg egyedül voltam otthon, azon töprengtem, hogy az elmúlt években úgy szerettem Cortezt, hogy egyáltalán nem is ismertem. És most, hogy végre igazán megismertem, rádöbbentem, a régi érzéseim eltörpülnek amellett, amit most érzek. Eddig leragadtam ott, hogy mennyire menő, hogy mennyire észvesztően helyes, hogy mennyire iszonyatosan kúl, meg ilyesmi. Azonban rájöttem, a felszínes dolgokon túl van egy olyan oldala, amit igazán kevesen ismernek. Ricsi. Talán Dave és Zsolti. Egy kicsit Virág. És én. Az, hogy ő milyen barát, a napokban derült ki számomra. Múlt karácsony óta voltak olyan pillanatok, amikor éreztem, hogy Cortez az a fajta srác, aki ha szeret valakit, akkor érte bármikor, bármit megtenne… De az „ablakba kiállós" jelenet óta ezek a pillanatok folyamatossá váltak, és nincs nap, amikor ne éreztetné velem, hogy fontos vagyok neki. És ennek nem feltétlenül az a tanúbizonysága, hogy hozott nekem filmet, meg elcipelte A nagy Gatsbyt, mert Kardos megkérte rá. Ezt azzal bizonyította, hogy egy hétig minden délután átjött hozzám (és nem tíz percre), közben pedig nagyon úgy tűnt, eszében sincs más programot keresni, evidens volt számára, hogy ott van. Velem. Így tehát most azon kell munkálkodnom, hogy ne legyen szörnyű önértékelési zavarom amiatt, hogy „én egész egyszerűen nem érdemlem meg őt!". Így állunk tehát most. ☺

109-110. oldal, Február 7., hétfő (Ciceró, 2012)

>!
latinta SP

    Olvasókörre tehát Karcsi nem jött, így Flóra, Kata és én vitáztunk egyet Coelho műveiről. Nem nagyzolás, de Kardos az én pártomat fogta, mert elmondása szerint „remekül érveltem”. ☺ A szakkör végén gyorsan kikölcsönöztem egy könyvet (Ken Follett A katedrális), és az aulában várakozva el is kezdtem olvasni.

114. oldal, Február 7., hétfő (Ciceró, 2012)

>!
ggizi P

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Renáta, ki vagy te? Teréz anya? – állt meg mellettünk Kinga. – Ezt meg honnan szedted? – mutatott Katára, aki mellesleg nem hülye, tehát mindent ért.
     – Tessék? – döbbentem le.
     – Már megint milyen embert szedtél magad mellé?
     – Kinga, ő itt Kata.
     – Kit érdekel? – tárta szét a karját értetlenül. – Rosszul állok.
     – A verseny?
     – Igen. Tudom, hogy sokan azt mondták, rám szavaznak, de nem. Ergo, hazudtak nekem.
     – Húú. – Nem lennék azok helyében, akikről kiderül. Kinga nem viccel.
     – Te szavaztál már? – fordult hirtelen Katához.
     – Nem.
     – Akkor mire vársz? Tapsra? Holt lelkek eljövetelére? Brandon Lee felltámadására? – üvöltötte. – Húzzál szavazni!
     Kata riadtan rám nézett, mintegy megerősítést várva, mire bólintottam.
     – Oké, talán ez így egy kicsit ijesztő, de Kinga amúgy kedves, szeretnivaló lány. Megéri rá szavazni. És ha nyer, emeljük a gyógyszeradagját is – magyaráztam.
     – Szerinted vicces vagy? – ordította le a fejem Kinga. Hát, lehet, hogy kicsit az voltam, mert Kata, mondjuk, nevetett, és Virág is mosolyogva nézett fel rám, de nem örülhettem eme kis sikeremnek, mert Kinga éppen meg tudott volna fojtani egy kanál vízben.
     – Hát, jó, szavazok – vonta meg a vállát Kata.

57-58. oldal, Január 20., csütörtök (Ciceró, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Rentai Renáta · Szatmáry Kinga · Teréz anya · Varga Kata
>!
halihó

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Mi van? Mit akarsz? – nézett fel rám. Viták után mindig indulatos, úgyhogy óvatosan kell közelíteni hozzá.
     – Csak azt akarom mondani, hogy rendes tőled, amiért kiálltál Virág mellett.
     – Az igazságérzetem megkövetelte – vonta meg a vállát, de a mozdulat laza helyett kissé szaggatottra sikerült. Még tiszta görcs volt a kiakadása miatt.
     – Tudom. Szép gesztus volt – mosolyogtam.
     – Renáta! Lezártam az ügyet, sem időm, sem kedvem tovább foglalkozni ezzel, mert veled ellentétben én túllépek a dolgokon, és nem agonizálok éveket. Mit akarsz hallani? Hogy azért védtem meg, mert olyan jó barátom? Hogy érted és Virágért bármikor kiállnék? Ez baromság. Egyedül egy emberrel értek mindig száz százalékban egyet. Magammal. Ezen túl, ha igazságtalannak vélek szituációkat, hangot adok a véleményemnek. Ennyi történt, ne ess túlzásba.
     – Tudod mit? – mosolyodtam el. – Annyira hangoztatod mindig, hogy nem vagy a barátunk.
     – Igen, ez így igaz.
     – Én pedig azt mondom, hogy már rég megtörtél. Igenis a barátunk vagy!
     – Renáta szánalmas vagy. Erről szó sincs!
     – De, de igen – nevettem fel, és igazán élveztem, hogy kicsit piszkálhatom Kingát. – Nem szereted, ha nélküled csinálunk programot. Nem töröltél ki egy hármunkról készült képet, amin Virág betaggelt. Szövetségesnek, sőőőt, triumvirátusnak nevezed a hármasunkat. Kiborít, ha Kata is a társaságunkban van, mert akkor nem hárman vagyunk lányok! Kinga, mi barátok vagyunk! – jelentettem be ünnepélyesen.
     – Fejezd be – sziszegte.
     – Sőt! Mi szeretünk téged! – Fokoztam, miközben őszintén felnevettem. Kinga arca meg-megremegett; látványosan kiborította minden elhangzott szó. – És szerintem te is szeretsz minket – tettem hozzá. Na, ez betette a kaput, Kinga teljesen lefehéredett.
     – Renáta, sok mindent érzek, de hidd el, a szeretet még csak közelében sincs.
     – Csak úgy mondod – mosolyogtam.
     – Meghazudtolsz? – ráncolta össze a homlokát szokásos „mindjárt lecsaplak” nézésével.
     – Neem, eszemben sincs. Csak akarom, hogy tudd, jó barátnak tartalak.
     – Ennél nyálasabbat még életemben nem hallottam – forgatta a szemét.
    Nevetve visszamentem a helyemre, megálltam az asztalon ülő Cortez előtt, és átöleltem.
     – Mi van Kingával? Meggyötörtnek tűnik – nézett át a vállam fölött.
     – Rájött, hogy van lelke. Eltart egy darabig, amíg ezt feldolgozza.
     – Értem – bólintott, én meg elvigyorodtam. Van ez így.

178-180. oldal, Február 22., kedd (Ciceró, 2012)