Vanda (Vándor) személy
Idézetek
– Megígéred, Doki? Betartod az összes feltételem? Megesküszöl az életedre?
– Igen. Betartom az összes feltételed, Vanda. Esküszöm.
– Jared?
– Igen. Semmi gyilkolászás, soha.
– Ian?
– A saját életem árán is megvédem őket, Vanda.
– Jeb?
– Ez az én házam. Bárkinek, aki nem tudja betartani ezt a megállapodást, mennie kell.
463. oldal
— De te mit tennél, ha rólad lenne szó? — kérdezte Ian suttogásnál alig hangosabban. — Ha téged tuszkolnának be egy emberi testbe, és engednének szabadon ezen a bolygón, csak hogy utána a magadfajták között se érezd jól magad? Mit tennél, ha annyira jó… lélek lennél, hogy megpróbálnád megmenteni azt az életet, amit elvettél, hogy majdnem meghalnál, amikor vissza akarnád juttatni a családjához? Mi lenne, ha ezután ellenséges idegenek vennének körül, akik gyűlölnek, és bántanak, és meg akarnak ölni újból és újból? — Ian hangja egy pillanatra elcsuklott. — Mi lenne, ha ennek ellenére továbbra is megtennél mindent, hogy megmentsd és meggyógyítsd ezeket az embereket? Nem érdemelnéd meg, hogy saját életed lehessen? Nem dolgoztál volna meg érte?
– Mit tudsz a gyógyszereikről? — kérdezte váratlanul a doktor félrebillentett fejjel. Várakozásteli kíváncsisággal nézte az arcomat.
Némán bámultam vissza rá.
– Nyugodtan válaszolj Dokinak — bátorított Jeb. — Mindent egybevetve nagyon rendes fickó.
Megráztam a fejem. A kérdésre akartam válaszolni, azt szerettem volna közölni vele, hogy nem tudok semmit, de félreértették.
– Nem akarja kiadni az üzleti titkokat — jegyezte meg Ian savanyúan. — Így van, drágaságom?
Jeb nevetett, amikor felbukkantam; tekintete a kényeskedő szappantartásomra szegeződött.
– Megérzi az ember, ugye? Próbálunk javítani rajta. — Kinyújtotta a tenyerét, amit az ingujja védett, én pedig rátettem a szappant.
Nem válaszoltam a kérdésére, mert nem voltunk egyedül; többen sorakoztak mögötte némán – öten, mindannyian a kapálásból.
Ian volt az első a sorban.
– Jobban nézel ki — közölte velem, de hangsúlyából nem tudtam megállapítani, hogy meg van lepve, vagy fel van háborodva ezen.
Felemelte az egyik karját, és hosszú, sápadt ujjai a nyakam felé nyúltak. Összerezzentem, mire ő gyorsan leengedte a kezét.
– Ne haragudj ezért — motyogta.
Vajon arra gondolt, hogy most megijesztett, vagy hogy egyáltalán ilyen nyomokat hagyott a nyakamon? El nem tudtam képzelni, hogy azért kérne bocsánatot, mert megpróbált megölni.
– Ian? — szólaltam meg, és kicsit nehezen jött a számra a neve így első alkalommal.
– Igen? — meglepettnek tűnt, hogy megszólítom.
– Miért nem öltél még meg?
Ian felhorkantott. – Ez aztán az egyenes kérdés.
– Mert meg tudnál. Jeb talán dühös lenne, de nem hiszem, hogy lelőne. — Miket beszéltem? Úy hangzott, mintha megpróbálnám meggyőzni. Beleharaptam a nyelvembe.
– Tudom — válaszolta Ian önelégült hangsúllyal.
Egy pár pillanatig csak a lépteink hangja viszhangzott mélyen és fojtottan az alagút falairól.
– Egyszerűen nem tűnik igazságosnak — válaszolta végül Ian. — Rengeteget gondolkoztam róla, és nem látom azt, hogy a megölésed bármit is jóvátenne. Olyan lenne, mintha egy közlegényt végeznének ki egy tábornok háborús bűneiért. Azt tudnod kell, hogy én nem vagyok vevő Jeb összes beteg elméletére – persze szép volna, ha úgy lenne, de csak, mert az ember nagyon szeretne valamit, attól még nem válik valóra. De akár igaza van, akár nem, nem úgy tűnik, mintha bármit is tudnál ártani nekünk. El kell ismerjem, úgy tűnik, őszintén kedveled azt a fiút. Nagyon furcsa látni. Mindenesetre, amíg nem veszélyeztetsz minket, egyszerűen… kegyetlenségnek tűnik megölni téged. Mit számít eggyel több különc ezen a helyen?