Útvesztő helyszín

Halcyon véghezvitte azt, amit soha egyetlen sárkány sem merészelt. Körbeszőtte varázslatait a hely körül, amelyről csak ő tudta, hogy az Alvót rejti, és vakmerően, ostobán egy lépéssel még tovább lépett.
Mágiájához magát az Alvót használta fókusznak.
A szunnyadó Halhatatlan gigantikus lencseként hihetetlen mértékben erősítette fel Halcyon varázslatait, és vad, lenyűgöző formákban fröcskölte szét a hegy belsejében. Halcyon újra megcsapolta ezt az ősi mágiát, s védelmi rendszerré formálta, saját kreatúráit is beleszőve az ősi, hatalmas varázsfolyamba, melyet Lidérc és utászai csak érzékelni tudtak, azonosítani nem.
Sosem találkozhattak ilyesmivel, ugyan honnan ismerték volna fel, hogy mivel állnak szemben?
Kísérlete kockázatának nagyságát Halcyon nem ismerhette, csak annyit tudott, hogy óriási. Mindig, mindig az volt az egyetlen reménye, hogy az Alvó nem ébred fel.
És nem tudta elgondolni, mi történhetne, ha ez egyszer bekövetkezne.
Halcyon mágiája szüntelenül áramlott, s Lidérc varázsérzékeny sárkányai darabról darabra, lassan lebontották.
A vihar mélyén, az áramlás mélyén álmodott az Alvó.
Mígnem…
Mélyen az Üszökhegy szívében, a legbelső sziklák mélyén a hosszú eonokra lezárt, ezüst, jellegtelen szemek csöndesen felnyíltak. Tomboló varázsfolyamban, a sárkányok hegyet védelmezni akaró, gyermeki mágiájától megkötötten, az Alvó kinyitotta a szemét.
Mélyen a föld alatt, az Útvesztő küszöbén, újra felébredt a baziliszkusz.