Utnapistim személy
Utnapistim (Ut-napistim, Ziuszudra, Atrahaszísz) az akkád mitológia egyik központi alakja. Hozzá kötődik a legrégebbi ismert vízözön-történet: Babilon istenei el akarják pusztítani az emberiséget, mert zavarja őket a rengeteg halandó lármája, de egyikük (Enki) titokban felkeresi Utnapistimet és megparancsolja, hogy építsen bárkát, és gyűjtsön bele minden állatból. De az embereket (saját családját nem számítva) vezesse félre, ha tettei oka felől tudakozódnának. Miután a bárka utasai túlélik az özönvizet, az istenek megbánták, hogy ehhez az eszközhöz folyamodtak.
A történetet (eredeti formájában az Atrahaszísz-eposzt) később beépítették a Gilgames-eposzba: a vénséges, de halhatatlan Utnapistim itt elmeséli Gilgamesnek az egykor volt vízözön történetét.
Idézetek
– A világ: káprázat – dünnyögte Utnapistim mintegy önmagának. – A valóság: nincs.
349. oldal (Magvető, 1967)
A világ úgy csukódott be Utnapistim előtt, mint egy álmatagon forgatott könyv É-kur híres könyvtárában.
(első mondat)
Leült, elgondolkozott.
– Ó, feleségem, Szabitum, leánykám, Lugal-anna-mundu, s ti, kedves fiaim – kezdte ünnepélyesen, de szinte vidáman. – Nagy hírt mondok nektek. Figyelj te is, barátom és testvérem, Hétil. Sorsunkban örvendetes fordulat állott be.
Szabitum szorongva figyelt. Ha Utnapistim ilyen ünnepélyesen kezdte mondókáját, s örvendetes fordulatról szólott, mindig valami nagy baj származott belőle.