uszkár állat
Idézetek
„Dzsingisz kán feketén itta a kávéját?" – kérdezte Oberon. A fürdetés közben halott történet óta ő akart lenni a kutyák Dzsingisz kánja. Francia uszkárokból álmodott magának háremet, és mindegyiküket vagy Fifinek, vagy Bambinak akarta elnevezni. Fölöttébb szórakoztatott ez a szokása: Oberon akart már karóba húzó Vlad lenni, Jeanne d'Arc, Bertrand Russel, szóval minden történelmi figura, akiről fürdetés közben meséltem neki. A Liberace-korszaka volt a legmulatságosabb. Nem láttál még semmit, ha nem láttál ír farkaskutyát strasszkövekkel kirakott, aranyszínű laméban parádézni.
70. oldal
„Az elmúlt három napban végigsmároltál három istennőt” – jegyezte meg Oberon, miután Brighid távozott. „Cserébe jössz nekem háromszáz uszkárral, és kvittek vagyunk.”
165. oldal
Rommel Grandmère tizenöt éves törpeuszkárja. Ugyanolyan alakú és méretű, mint egy leguán, csak nem olyan okos.
97. oldal
A kollektív tudatban a házmester házaspárnak, a duónak, amely olyan jelentéktelen egységekből olvadt egymásba, hogy csak az egyesülésük teszi őket láthatóvá, szinte biztos, hogy uszkárja van. Mint mindenki tudja, az uszkárok szépen nyírt kutyák, jobboldali konzervatív nyugdíjasok szokták tartani őket vagy nagyon magányos idős hölgyek, akik érzelmi átvitel céljára használják őket, és házmesterek, akik csendesen húzzák meg magukat sötét lakásukban. Az uszkárok lehetnek drappok vagy feketék. A drappok kellemetlenebb természetűek a feketéknél, a feketék viszont büdösebbek. Minden uszkár őrjöngve ugat a legkisebb alkalommal is, de főleg akkor, amikor nem történt az égvilágon semmi. Négy merev kis lábukon szapora léptekkel követik a gazdájukat, és közben alig mozog kolbászforma kis testük. És főleg: apró, fekete, gyanakvó tekintetű szemük van, mélyen belesüppedve jelentéktelen szemüregükbe. Az uszkárok hülyék és csúnyák, alázatosak és gőgösek. Uszkárok.
43. oldal
Thor mind az öt kilójával rám veti magát.
Törpeuszkár. Bár nem szereti, ha annak nevezik. Mindig morogni kezd, ha meghallja, ami nem is csoda. Melyik épelméjű kankutya akarna éppen törpeuszkár lenni? Szerintem igazságtalan a sorstól, hogy ebből a fajtából nem csak szuka létezik.
Én azonban mindent megtettem érte. Nagy erejű hősről neveztem el, és megnövesztettem a szőrét, ami nőiesség helyett valóban inkább felmosófejhez hasonló külsőt kölcsönöz neki.
64. oldal, Oliver (Athenaeum, 2017)
Wellington uszkár volt. Nem olyan kis uszkár, amelyiknek frizurát szoktak csinálni, hanem nagy uszkár. Göndör fekete szőre volt, de ha közel mentünk hozzá, látni lehetett, hogy a szőr alatt a bőr nagyon halványsárga, mint a csirkéé.
Simogattam Wellingtont, és azon töprengtem, ki ölte meg és miért.
Feri rögtön jelentkezett, hogy ő is szeretne kutyát. Uszkárt, mert az olyan okos. Én meg boxert. Az osztályban az egyik fiú mamájának van boxerja. Sajnos, apánk ebben a kérdésben kérlelhetetlen. Nem engedi, hogy kutyát tartsunk. Azt mondja, egy ilyen csöpp lakásban éppen elég egymást kerülgetnünk, nemhogy még kutya is legyen a láb alatt.
Szerintem egy tacskó elférne nálunk. Az olyan alacsony.
29. oldal
Szóval, miközben üdvözöltem, észrevettem, hogy Rommel is ott van, és kikukucskál a háta mögül. Rommel Grandmère tizenöt éves törpeuszkárja.
– Hol van a kutya? – kiáltom. Ha nevén szólítom, nem biztos, hogy jön, de ha így, harmadik személyben érdeklődöm holléte felől, nyomban szalad, boldogan jelzi, hogy a kutya itt van, semmi vész. Érdekes, milyen sok szót megért ez a bozontos fekete uszkár. Előfordul, hogy – a kutya jelenlétében – a feleségemmel és Eszterrel román szavakat keverünk a társalgásunkba, hogy Bogyó „ne értse”. A „séta” szót semmi formában nem ejtjük ki előtte magyarul, csak akkor, ha épp vinni akarjuk őt is. Ha mégis meghallja ezt aszót, örömében a fejünk búbjáig ugrik, kirohan a hámjáért, rángatja, hozná. Olyan boldogan, annyi hittel-bizalommal ujjong körül bennünket ilyenkor, hogy végül fel kell áldoznia magát valamelyikünknek a kutyasétáltatás oltárán.
10. oldal (Kriterion, 1976)