Újvári Hanna személy

Leiner Laura: Ég veled
Leiner Laura: Maradj velem
Leiner Laura: Emlékezz rám
Leiner Laura: Állj mellém

Idézetek

f_Anna>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Emlékszem, a kép készültekor nevettünk, és tervezgettük, hogy majd amikor meggyógyul, és vége lesz ennek az időszaknak, mennyi mindent fogunk együtt csinálni. Aztán vége lett annak az időszaknak. De már nem csinálunk semmit együtt.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Újvári Hanna
gyongyos>!

– Jól leszek. És ha ennyire fontos neked, akkor betartom a táblázatot – húzta el
a száját.
– Köszönöm! Van benne egy meglepetés is – vigyorogtam lelkesen, miközben
apu megnyitotta a telefonján, és belenézett.
– Zabszelet reggelire?
– Igen – tapsoltam elégedetten.
– Ez a meglepetés? Zab? – kérdezte elképedve, és nagyon úgy tűnt, hogy nem
osztozik az örömömben.
– Bízz bennem, finom!
– Hogy lehet finom valami, aminek zab a neve? Azt hittem, a meglepetés fánk
lesz. Vagy palacsinta.

Kapcsolódó szócikkek: Újvári Hanna
BallaBella>!

[…]
A borzalom, a rettenet, a szánalom. Ott volt a tekintetekben, ott volt minden köszönésben, minden részvétnyilvánításban.Látták, hogy szomorú vagyok, de nem kérdeztek semmit. Mert tudták az okát. Aztán telt az idő. Vagyis nekik telt, nekem egy helyben állt. És láttam, hogy nem értik. Nem értik, hogy mi bajom van. Meg is kérdezték. Történt valami? Miért sírok? Mintha csak lapozhattunk volna. Eltelt elég idő, mostanra biztosan más bajom lett. Nem, nem lett más. Még mindig ugyanaz. Minden egyes alkalommal ugyanaz, már egy éve. De nem értették. A mai napig nem értik. Én pedig nem tudom…Szerintük már túl kellett volna lennem rajta. Túl lehetek valaha rajta? Kizárt dolog. De már nem aktuális. Már nem egyértelmű – meséltem. – Már magyarázatra szorul. De én nem akarok magyarázkodni. Nincs miért magyarázkodnom – suttogtam.

Kapcsolódó szócikkek: gyász · Újvári Hanna
martonka77 >!

De nekem ez annyira nagyon kimaradt. Anyu betegségekor tizenöt és fél éves voltam, és bár már akkor sem toltam túl a közösségiket, azért akkoriban még bőven használtam, ugyanúgy, mint bárki más. Aztán hirtelen minden megváltozott, egy pillanat alatt fordult velem a világ, és egyszerre nem volt már értelme kiskutyás filternek a fejemen, egy számra tátogni és mutogatni videókban, nem volt értelme az életemben nem releváns dolgokról vitatkozni csoportokban, és nem volt értelme feltölteni a kajámról készült képet sem. Nem tudtam többé, hogy mit fejezhet ki egy átkozott lájk, mire jó, mit kezdjek vele? A hétköznapok megváltoztak, semmi nem volt többé olyan, mint előtte, én pedig elengedtem az addigi dolgaimat, mert többé már nem volt közös a problémám a tömegével. Bárcsak az maradhatott volna.

Kapcsolódó szócikkek: Újvári Hanna
rainymood>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Én pedig nem tudtam mit kezdeni ezzel. Én semmivel sem tudtam mit kezdeni.

137. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Újvári Hanna
grita17>!

– Ismered őket? – érdeklődtem, amikor a sokadik edzőtermes képet szívezte be, amin egy lány a tükör előtt állva pózol, a telefonja pedig vakuzott a kép készítésekor, ezzel nagyjából kitakarva az egész arcát meg úgy nagyjából mindent, így aztán Lóri leginkább vakukat lájkolt.
– Nem – felelte Lóri teli szájjal – De az a cél, hogy megismerjem őket – vigyorgott, aztán a villágával félbevágott egy burgonyakrokettet, és jóízűen evett tovább.

28. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Újvári Hanna · Vári Lóránt (Lóri)
_Vivcsu_>!

-Gyerünk, minden csapat álljon fel, és menjen ki!- kiáltotta Róbert.
-Jézusmária! – kiáltotta nagyi a telefonba, aki véletlenül szemtanúja volt a következő feladat előtti pillanatoknak. Gyorsan magam felé fordítottam a telefont.- Hanna, mi a jóisten történik ott? Biztos, hogy egy iskolai táborban vagy?
-Nagyi! Pszt! Halkabban- csitítottam visszatartott nevetéssel, és suttogva folytattam.- Semmi baj, feladatra kell mennünk.
-Hát én azt értem, de muszáj ezt egy kivégzőosztaggal megüzenni?

233. oldal, 9.fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Róbert · Újvári Hanna
Fire_bird>!

– […] Lekéssük a reggelit, ha nem sietünk – mondtam.
– Ó, oké, jövök – ült fel, megdörzsölve az arcát. – Horkoltam? – kérdezte, résnyire húzva a szemét.
– Á, nem – legyintettem, és gondoltam, inkább nem vallom be, hogy négy orrszarvú is benézett hozzánk az éjjel, mert felismerték, hogy Bernadett az ő nyelvükön beszél.

Kapcsolódó szócikkek: Kozák Bernadett · Újvári Hanna
Fire_bird>!

Nem azért nem mondtam többet egy „sajnálomnál", mert nem akartam, hanem mert gyűlölöm a búcsúzás minden formáját, és képtelen vagyok bármit is kezdeni azzal a tudattal, hogy veszteség ér.

Kapcsolódó szócikkek: Újvári Hanna
sadev>!

– Hanna, megkóstolod a rizsfelfújtat? – kérdezte hirtelen Lóri.
– Nem, köszönöm – ráztam meg a fejem.
– Pedig jóféle – magyarázta teli szájjal, miközben egy darab kiesett a szájából, vissza a tányérra.
– Egyél már normálisan – szólt rá Bernadett.
– Az csinálom, ember! – értetlenkedett Lóri, és a pulcsija ujjával megtörölte a száját.

112. oldal