Tul Duru "Viharfelhő" személy
Idézetek
-Ne törődj velük! Majd megszokják, hogy itt vagy. Ha pedig rosszabbra fordulnak a dolgok, Fekete Mételytől mindig kaphatsz egy mosolyt, mi?
Logen elvigyorodott. -Ez igaz. Az nem semmi, ahogy a barátunk mosolyog. Mintha az egész világot jókedvre derítené, igaz?
-Mint egy napsugár egy felhős délutánon.
156. oldal
578-579. oldal
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Tul erre már elnevette magát, de Métely nem volt vicces kedvében. – […] Hogy a halottak basszák meg, fiam, hát idáig jutottunk? Elfelejtetted, ki vagy? Te voltál a Kilencujjú legjobb embere! Te keltél át vele először a hegyeken! Szerepelsz az összes dalban, amit róla írtak! Hadseregek előtt derítetted fel a terepet. Ezer ember indult meg egyetlen szavadra!
– A végén abból sem sült ki semmi jó – mormogta a Kutyaember, de Métely ekkor már Tullal kötekedett.
– És te, megtermett barátom? Tul Duru Viharfelhő, a legerősebb gazember egész Északföldön. Úgy hallottam, medvéket győztél le puszta kézzel. Egymagad tartottad a hágót, amíg a klánod elmenekült. Azt mondják, óriás vagy, tíz láb magas, és egy fekete felhő alatt születtél mennydörgéssel a gyomrodban. Mi van veled, óriás? Mostanság csak akkor hallok tőled mennydörgést, ha szarni mész!
– És akkor mi van? – mordult rá Tul. – Te talán jobb vagy? Az emberek régen csak suttogva merték kimondani a neved. Megmarkolták a fegyvereiket, és közelebb húzódtak egymáshoz, ha úgy sejtették, hogy tíz mérföldnél közelebb jársz! Azt mondták, Fekete Métely csendes és ravasz, könyörtelen, mint a farkas! Több emberrel végzett, mint a tél, és kevésbé könyörületes! Ki nem tojik most rád magasról, mi? Változnak az idők, és te sem vagy nálunk jobb egy fikarcnyival sem.
Métely elmosolyodott. – Éppen ezt akartam mondani, öregem, éppen ezt. Régen mindannyian voltunk valakik. Neves Emberek. Ismert emberek. Tartottak tőlünk. Emlékszem, a bátyám mesélte, hogy senki sem bánik jobban az íjjal meg a karddal, mint Zordon Harding, nincs nála jobb harcos Északföldön. Neki van a legjobb keze az egész világon! És most hogy állunk, mi, Zordon?
– Ühüm – felelte Zordon. […]
– És mi a helyzet veled, Háromfás? – kiáltott oda Métely. – Az Uffrithi Szikla, mi? Hat hónapig te voltál a tüske Bethod valagában, Északföld minden egészségesen gondolkodó emberének hőse! Háromfás Rudd! A kőből faragott ember! Az ember, aki soha meg nem hátrál! Dicsőséget akarsz? Méltóságot akarsz? Tudni akarod, milyen az igazi férfi? Bassza meg, hát ne is keress tovább! Mi a véleményed erről, hm? Küldöncök lettünk!
169-171. oldal
– Érzel valamit? – kérdezte Tul, igyekezvén belesni a fák közé. […]
– Nem biztos. Lehet. – Megint beleszagolt a levegőbe. Mintha ember lett volna, bár annak nagyon büdös.
– Simán megölhettelek volna mind a kettőtöket.
A Kutyaember megpördült, de majdnem elvágódott, és az íját is kis híján elejtette közbe. Fekete Métely kevesebb mint tízlépésnyire volt mögöttük, és a széllel szemben lopózott a tűz felé, széles vigyorral az arcán.
203. oldal, Laposfejűek
Fekete Métely, semmi kétség. Aki hatszor győzte le Bethodot a hosszú tél idején, aztán porig égette Kyninget, amíg az emberek még odabent voltak a házaikban. Aki megküzdött a Véres Kilencessel a körben, és majdnem győzött is, de végül csak az élete maradt meg, és kötelessége volt legyőzőjét szolgálni. Aztán egymás mellett harcoltak Háromfás Rudd, Tul Duru Viharfelhő és Zordon Harding oldalán. Ilyen kemény csapat nem járta Északföld tájait a Hősök Kora óta, […].
441. oldal, Vér a pucában
– Minden változik, és semmi sem a jó irányba.
621. oldal, Arcvonal