Troppauer Hümér személy

Rejtő Jenő (P. Howard): Az előretolt helyőrség
Parti Nagy Lajos: Csuklógyakorlat

Idézetek

mdmselle I>!

– Troppauer vagyok, a költő…
Ezt úgy mondta, mint aki döbbent ámulatot vár. De semmiféle elfogódottságot nem mutattak ezek a rezignált katonák. Inkább olyasféle megértéssel néztek össze, mintha orvosok volnának, és megállapodnának valamiben egy konzílium után.
– Ha megengedik – közölte szerényen Troppauer, a költő – elolvasom egy ismertebb versemet.
És mielőtt még határozatot hozhattak volna kérését illetően, már előhúzta piszkos papírcsomói egyikét, nagy élvezettel szétteregette, és bajtársainak legnagyobb megdöbbenésére olvasni kezdett:
– Én egy virág vagyok, írta Troppauer Hümér.

Kapcsolódó szócikkek: Troppauer Hümér
19 hozzászólás
Frank_Waters I>!

– Akkor, ha megengedik, felolvasom egy költeményemet – és kivett egy piszkos lapot. – Hajnali rózsák a Szahara felett. Írta: Troppauer Hümér!
A rabok rémülten álltak.

211. oldal, Huszonegyedik fejezet (Alexandra, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Troppauer Hümér
22 hozzászólás
legrin P>!

A könnyező költő azonban nem kezdhette meg újabb műve felolvasását, mert néhány elszánt katona felemelkedett, és odajött elébe…
Ami azután következett, az olyan volt, mint valami rossz álom. A költő úgy vágta szájon a görög díjbirkózót, hogy az repedt állkapoccsal röpült egy vasoszlopnak, és elájult. Azután egyetlen könnyed mozdulattal a kanadai favágót fél kézzel nekicsapta a társainak…
A költő visszaült a helyére, kisimította piszkos papírcsomóját, és fennkölten így szólt:
– Anyám, te vagy árva fiad csillaga, írta Troppauer Hümér. Első ének…
A több, mint huszonkét oldalas verset azután már feszült figyelemmel hallgatták végig a légionisták.

Kapcsolódó szócikkek: Troppauer Hümér
Szürke_Medve>!

Holnap indul a század csuklógyakorlatra

– írta Troppauer Hümér –

A Szahara mellkasára
rásüt a sivatag rózsája,
Eljött a délutáni
fegyverkarbantartás órája.
Mióta ki vagyunk hajózva,
ez a legkomfortosabb garnison,
Ránk gondolunk, és egyre csak
fel-leráng a rekeszizom.
Fölöttünk mint egy, illetve 2-tő
meleget adó szárny,
Terped széjjel
az órjási kaszárny.
Hűl a lélek súrolatlan
csajkák fedelében,
Dermed a leben lassen
szuronyolajban, mintha lében.
Megannyi sárkánymintás pongyola,
megannyi szőke kócdauer
A hornyos puskacsőbent
ömődik, tűnik, fullad el.
Mert görcsös a mi ki-belégzésünk
és bizony gyatra,
Holnap indul a század
csuklógyakorlatra.
Sunyi rohamra rándul mellkasunk,
dudamód domborhorpad,
Himbáló tevék a zubbonygombok,
e pucerájba sompolygó had.
Mint ha rézedényt sikáló
beduinok közt szétcsap a gránát,
Burnuszos, rémült ujjaink
hanyatthomloklanak a szaharán át.
Hajlongunk mell-leszorítva,
míg felcsukol mókázó szánkig
A nyikkanó emlékezet,
hogy kezdeni sem tudunk vele már mit.
Ha összeragadt családi
és másmilyen fényképeket veszünk is elő,
Farzsebbe tévedt mozdulatunk
szétszálazatlan, eltöredező,
De légnemvéve, befogott orral
ülni se könnyebb, meredt tartásba,
Hány kredencüveg morzsái
tokozódtak a század seggepartjába,
Hány törött gramophontű,
vagondeszka, drótszöges határ,
S hány irgum-pogrom, rossz csipeszfogás,
hogy csoda szinte ülni már.
Csak a rakaszizmok babrálnak
pokróc és tár közt fürgén fel-alá
Betárazzuk a reszelthegyű múltat,
dadogva be a nyelv alá.
Foszló zsávoly a sivatag,
lükög rajt millió tevepata,
Gombolgat gallért rajt,
garnisont századnyi pszichopata.
Ellankad mókás, zajgó kebelünk,
vidúl a hűdött szervezet,
Szeppent mosollyal stószoljuk újra
a szétrúgott szirénkonzerveket.
Feszenkedve az ágyszegélyen
viaszkoljuk a szíjazatot,
A századgramophontiszt újrahúzza
a hajnalpíros virradatot.
Kereng, mint prézlidarálóban a zsömle
a Dél Csillaga jazz-band,
Markáns harcéleinkre lassan visszapozsgul
a pirosbarna lelkend,
Estelszik künn a Szaharában,
tüzes köveken sütik a keszrát,
Fogunkon zizgő lepedék,
homokpapír zümmög, hiéna-esztrád.
Anyánk, mi egy virág vagyunk,
fiad egyetlen árva csillaga
Kilép keményen, a vállán
töltött deus ex machina.
Görcsös ki-belégzését
többé nem veti latra,
Holnap indul a század
csuklógyakorlatra.

Kapcsolódó szócikkek: Francia Idegenlégió · Troppauer Hümér
3 hozzászólás
Szürke_Medve>!

De a költő komoran ment mellette, és nagyot sóhajtott.

– A legszebb verseimet lopták el. Közte volt az eposzom is: „Holnap indul a század csuklógyakorlatra. Írta Troppauer Hümér.” Ez neked nagyon tetszett…

Kapcsolódó szócikkek: Francia Idegenlégió · Troppauer Hümér
1 hozzászólás
anemona P>!

Ott ült egy domb alján a Szahara közepén, és nem volt nála más fegyver, csak a szájharmonikája…

Tizedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Szahara · szájharmonika · Troppauer Hümér
Szelén>!

Galamb nem tudott szólni. Csak nyelt, mert valami fojtogatta a torkát, és hosszasan szorongatta barátja kezét. Ez mosolygott. Széles, bohóc száját megnyalogatta közben. Oly csúnya volt és oly kedves. Zavartan simogatta kékes szőrzetét majomállkapcsán, egyik csámpás lábáról a másikra nehezedett, végül átadott egy csomó írást Galambnak. – A műveim – mondta fennkölten, – száztíz válogatott Troppauer. Őrizd meg. Ezzel tartozol az utókornak…

Kapcsolódó szócikkek: Troppauer Hümér
AgiVega IP>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

A gróf úr hóhér? Ezzel a külsővel? Miért? Szegény Troppauer olyan, mint egy hóhér, és költő. Ez meg inkább költőnek látszik, és hóhér… Na, szépen vagyunk itt az inkognitókkal.

Kapcsolódó szócikkek: Troppauer Hümér
Mákostészta>!

Troppauer úgy nyelt le egy falatot, hogy kis híján megfulladt:
– A verseim! – kiáltotta azután kétségbeesetten.
– Megvannak – mosolygott Yves –, csak átolvastam őket.
– És milyenek, ha szabad érdeklődnöm?
– Kitűnőek! Különösen a „Szahara álomvilágában merengek” című.
– Az véletlenül jól sikerült… – mormolta Troppauer, és lenyelt egy keménytojást egészben.

272-273. oldal, Huszonnyolcadik fejezet - 4 (Magvető, 1968)

Kapcsolódó szócikkek: Troppauer Hümér