trombita tárgy
Idézetek
Levegőt préselt a trombitába, s az mekegni kezdett, mint egy tengeribeteg kecske. Eddig viszonylag kevesen hallottak tengeribeteg kecskéket mekegni, de biztosan állíthatom, hogy ilyen a hangjuk.
17. oldal
Az első emeleti gerendás szoba teli volt hangszerekkel, leginkább húrosakkal, mandolinok, használatlan hárfák és csellók, egy szekrényre való hegedű, gitárok és szitárok teljes összevisszaságban… aztán egy halom klarinét, oboa, trombita, fuvola és harsona, egy ládányi okarina meg ilyen-olyan fújni való szerkentyű… tovább egzotikus darabok, két malgas dob, egy tamtam, három japán balalajka, hogy meg lehetett volna táncoltatni vele egész Londont, lekísérni egy egész földrészt, fölszerelni vele, csak itt, a Rettentő padlásán, legalább harminchat zenekart… mindazzal, amit időközben felszívódott muzsikusok hagytak itt… ki nem váltott zálog, itt felejtett szerszám…
126. oldal
Az öregember csak bólogatott, és igyekezett a háta mögé rejteni trombitáját. Gacsra hasonlított, meg Gacs anyjára is, e két hasonlóság alapján kezdtem azt hinni, hogy Gacs anyja nem eleve kiállhatatlan hisztérika, csak az évek során vált azzá, egy félresikerült házasságban. Vidd csak vissza a trombitád, Béla, szólt rá az öregasszony, láthatod, hogy én sem hozom az ecseteimet. És gyorsan a fülébe suttogta, amíg az öregember visszacsoszogott, hogy nem tudom, mi lesz velünk, Ildikó hogy fog bánni velünk, nem becsüli a művészetet, és ki nem állhatja az öregeket, ami érthető is, hiszen késői gyerek, és egész életében öreg rokonok kedvét kellett keresnie, aggódom Béluskáért, olyan átszellemült, finom ember, hogy az elejtett megjegyzéseket, a piszkálódásokat észre sem veszi, de ha Ildikó korlátozni fogja, hogy mikor és meddig trombitálhat, akkor búskomorságba fog esni, és könnyen lehet, hogy elemészti magát. Most fejezett be egy trombitaversenyt, kicsit süket vagyok, de gyönyörű, ha elfáradok festés közben, beosonok hozzá, és hallgatom, hogy gyakorolja.
53-54. oldal, Nász (Szépirodalmi, 1975)
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
– A fene vigye el! – kiáltott fel Kökörcsin, hogy visszhangzott a fűzfák alatt. – Mennyi étel veszett kárba! Hogy dögölnél meg, te harcsfattya!
– Mondtam neked – porolta le Geralt a nadrágját. – Mondtam, hogy ne húzd erővel. Ezt te szúrtad el, barátom. Annyira vagy te horgász, amennyire a kecske segge trombita.
222. oldal
Kóbor vándorlásaim alatt egy izben egy varázspalotába tévedtem, egy tündérhez.
Az erdő mélyéből felhangzó kürt érczes hangja elég, hogy e feledhetetlen idő emlékét legkisebb részleteivel ujból felidézze lelkemben.
Mert e tündér palotája mélységes erdő közepén emelkedett, hol harsona trombita és kürtszó felelgetett egymásnak, a messze távolban…
– Tiratata, tiratata, tiratata! – Ahhoz képest, hogy trombita nélküli gyógyszerész volt, nem is trombitált olyan rosszul.